Miért döntöttél úgy, hogy kutyát tartasz?

kíváncsi vagyok, ki miért tart kutyát!

kérlek, őszintén írjátok meg!

kiegészíted a kutya tulajdonságaival magadat, vagy önmagadat akarod viszont látni a kutyában?

és kérlek, azt is írd oda, milyen fajta (ha keverék, akkor azt), mekkora, és TE milyen jellemnek tartod magad illetve hány éves vagy...:)

kezdem én, hogy ne csak a szám járjon:

3 kutyám van:

az első saját kutyámat menhelyről vettem magamhoz, annyi volt az elvárás, hogy közepes-nagy testű legyen és ne nyomott orrú, mert attól idegenkedem.

azért hoztam, mert nagyon magányosnak éreztem magam, hiába voltak barátaim, szükségem volt egy IGAZI barátra is. (a szüleimmel borzasztó volt a viszonyom akkor.)

benne magamat látom - pont úgy is viselkedik, mint én.

utána találtam egy kiskutyát, kidobta valaki, őt is megtartottam, ahol egynek jut hely, kettő is elfér.:)

sok bajom volt vele, de megtanultam, hogy bennem van a hiba, azóta eszébe sem jut rosszalkodni - de én is máshogy állok hozzá.:)

ő se nem kiegészít, se nem hasonlít rám, elfogadtuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, miután megalkottuk a kompromisszumainkat.:)

( pl. ő nem csirkézik, de cserébe agilityzünk.)

utána kibékültem a szüleimmel, visszaköltöztem a kertes házba.

ha már itt van két kutya, legyen megint közép-ázsiaink, mert apámnak az a fajta a nagy szerelme.

így lett az is.:)

őt is imádom, sőt, a legkönnyebben vele boldogulok!:D

édesapám szerintem kompenzál vele, élsportoló volt, de a katonaság miatt fel kellett adnia... persze ettől még ő is imádja a kutyát - talán túlságosan is...:D

érdekes, hogy a káj is engem fogad el vezérnek, csak rám hallgat. (na persze én nem is etetem a tányéromból...)

magamat elég végletesnek tartom, eddig mindig gyors megoldást akartam mindenre.

aztán el kellett mennem egy pszichiáterhez, azóta kicsit átértékeltem az életem, nem kapkodok, és igyekszem nem végletekben gondolkodni...

a kutyáimmal kedves vagyok, de határozott.