Ki járt Tükör-iskolába? Milyen volt? Megéri?
Én még a kutyámmal nem jártam Tükör-iskolában, de megfigyelőként már többször is jelen voltam, és olyankor reggeltől estig ott járkáltam pályáról-pályára. Nagyon egyedi, nekem varázslatos és újdonság volt minden, úgy jegyzetelgettem, mint a gép, és nem volt időm ránézni a lapra sem, hogy ne maradjak le valami fontos dologról. Úgyhogy sok mindent meg tudtam figyelni.
Hatékony és egyedi. Még nem láttam olyan kutyaiskolát, ahol egy "Héé!" kiáltással le tudtak tiltani verekedéseket, pedig volt ott egy csupa nagy termetű, domináns kutyákból álló csoport is, amelyben a kutyák a kezdetektől szabadon, póráz nélkül dolgoztak együtt a gazdáikkal.
Tetszik az is, hogy a kezdőknél is vannak kreatív órák, ami a kutya elméjének is nagyon üdítő, nemcsak az engedelmességi gyakorlatok vannak untig az egész tanfolyamon.
Problémás kutyáknál sajátos, erőszakmentes módszereik vannak, amik a falka-technikákra épülnek (falkamegtolás, oktatói sorfal, falkából kizárás, stb.)
Sajnos messze van ahhoz minden Tükör-iskola, hogy kutyával járjak tanfolyamra, de sokat tanulok abból, amit ott látok, és nekem ez lenne az igazi, ha pl. agresszív kutyáról van szó. Ugyanakkor a hagyományos iskolákról sincs olyan rossz véleményem, ismerek olyat, amely egész jó.
Negyediknek:
http://www.youtube.com/watch?v=eDgkTfvJFNY
http://www.youtube.com/watch?v=AUtPKbMwnRo
http://www.youtube.com/watch?v=pkPNa4DBFHI
http://www.youtube.com/watch?v=zjNKdUPSnG8
http://www.youtube.com/watch?v=r6xon_TH7rQ
http://www.youtube.com/watch?v=Q7BRhcyHht4
"Jelenleg még nem áll rendelkezésre írásos anyag a Tükör terápiáról, de dolgozunk rajta."
EZ A SZÖVEG VAN A TÜKÖRMÓDSZER.HU OLDALON , TEHÁT EZ IS HIVATALOS !
és az ország olyan részén ahol ezt a módszert nem tanítják, vajon hogyan juthat tényleges,és használható információhoz a kutyáját szerető és oktatni akaró, valamint saját magát is képezni szertő gazdi ???
a joutubé-s videókon nincs használható infó !!
technikák ??? stb ???
Budapesten tartanak kiképzésvezetői tanfolyamokat ( [link] ). Én is vidéki Tükör iskolába járok, az oktatóink rendszeresen járnak Pestre továbbképzésekre. Szerintem a kutyázás amúgy is egy olyan dolog, amit nem lehet könyvből megtanulni, csak tapasztalati úton. Hiába van leírva papíron, nem fogod tudni alkalmazni a gyakorlatban, ha nem láttad hogyan kell csinálni. Sőt, ha láttad, akkor is rosszul fogod csinálni, tehát jódarabig kell külső kontroll, aki felhívja a figyelmedet a hibáidra és kijavít. Ráadásul a Tükör módszer nem egy statikus valami, nagyon gyorsan fejlődik, nem véletlen hogy az ELTE-vel is együtt dolgoznak.
Tehát az a válaszom, hogy ha a közeledben nincs Tükör iskola, akkor el kell menni Pestre tanulni. Ez rengeteg idő és pénz, de nagyon sokan bevállalják, olyanok is, akik később nem feltétlenül szeretnének saját kutyaiskolát nyitni, de még csak meglévő kutyaiskolában sem akarnak oktatók lenni, egyszerűen a saját kutyáik miatt vágynak egy mélyebb tudásra. Szerintem előbb-utóbb elterjed annyira, hogy sorra fognak nyílni a tükör iskolák az országban, sőt, nagyon úgy tűnik, hogy külföldön is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!