Mire gyanakodnátok ilyen tünetek alapján?
Tudom, orvos, csak a miénk háromtól rendel, egy másikhoz elmentem akinek nyitva kellett volna lennie a nyitvtartási idő szerint, de nem volt ott senki, aztán muszáj volt bejönnöm dolgozni, mert így is egy órát késtem az orvosos kavarás után.
Mentett kutya, rossz kondiban van, és az immunrendszere se okés még, oltásai viszont meg vannak.
Tegnap este óta kedvtelen, lassú, álldogál, nem akar leülni se lefeküdni. Este még volt kaki, vacsora, reggel már se kaki se reggeli. Jutalomfalatot elfogad, de tányérból nem kért enni. Inni iszik, és pisi is oké. Viszont áll, olyan fáradt, hogy majdnem összeesik, de csak álldogál, és púpozza kicsit a hátát. Hallgattam a hasát, valami bélhang félét hallok, mégis rettegek, hogy bélelzáródás/csavarodás lehet a háttérben :(
Ha erőszakkal lefektetem (mert falattal nem megy, pedig már egész jól haladtunk) akkor fekve marad, kicsit pihen, hívásra feláll, tehát fel tud állni, de nagyon elkeserít az állapota.
Gyógyszerész tanácsára adtam neki egy fél algoflexet, hátha görcsöl a hasa, vagy valami olyasmi fájdalma van, amin enyhít.
Háromra elviszem az orvoshoz, csak nagyon aggódom. Ti mire gondoltok ebből? Mi lehet bélelzáródáson kívül?
Jajj bocs :) Sajnos a gerince csontosodik, ami valószínűleg nyomja az idegeket és visszatérő fájdalmat okoz neki, azt még nem tudjuk milyen gyakran tér vissza. Nem is értem hogy lehetett ezt mellhártya gyulladásnak diagnosztizálni, pfff...
Szóval kaki azért nem volt, mert nem bírta a kakilópózt, mint ahogy azért nem evett, mert nem tudott lehajolni. Sajnos ezzel semmit nem lehet csinálni, csak fájdalmat csillapítani, és reménykedni, hogy több tünetmentes napja lesz, mint ahány szenvedős. Meg remélni, hogy így is lesz valaki, aki örökbefogadná szegényt :(
Most kap rimadylt, meg Millgammát, annyival jobb már a helyzet, hogy bírt kakilni, meg le tud feküdni, de nagyon szomorú és nem is szívesen jön hozzám ha hívom, pedig eddig rajongott értem :(
Ja, hogy azt se írtam meg :) Voltunk dokinál tegnapoelőtt, aki mellhártya gyulladást diagnosztizált, ami nekem nagyon sántított, úgyhogy tegnap elvittem a sajáthoz, ő állapította meg, hogy a gerincével van a gond. Amúgy én kérdeztem mindkét gerinces kérdést is, keresem a segítséget neki.
Orvosi tanácsra ezentúl a lépcsőn lefelé cipelni fogom a kis 23 kilóját :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!