Border collie kutyám furcsán viselkedik, rám morog, megugat és elfut előlem ha hozzá szeretnék érni. Mi baja van?

kutyapszichológust, viselkedésspecialistát találsz errefelé...kérj segítséget! (lehet az oldal tartalma is rávilágíthat a kiváltó okokra:)

[link]

Lelkibeteg lehet ez a kutya, teljesen.

Ha lakásban, vagy zárt helyen lenne, akkor ezt a párologtatót ajánlanám:

[link]

Ha nem lehet bevinni lakásba, akkor neked is ajánlanám, amit egy másik kérdezőnél, kapszulát, ami stressz oldó.

Recept nélkül lehet venni (nem olcsó, kb. ötezer forint egy hétre való) de pont ilyen félelmek ellen van.

Neve: Zylkéne.

Itt többet megtudsz róla, az adagolásról is:

[link]

És legyetek nagyon türelmesek, több hónap is kell, mire megszokhat benneteket és elkezd bízni.

Sok sikert!

Kicsit olyannak érzem a helyzetedet, mintha megtaláltad volna Mauglit, és hazavitted volna New Yorkba az őserdőből:

Soha be nem oltott kutya, zéró inger, zéró foglalkozás eddig.

Ti most magatokhoz vettétek, első dolgotok az volt, hogy az állatorvos jól megpiszkálta megszúrta, megvizsgálta, megnyomogatta, bechippelte - ezek mind nyilvánvalóan tovább növelték a kutya bizalmatlanságát Veletek szemben.

Aztán az utolsó dolog, amiben eddig bízhatott, a kaja. Már enni sem ehetett nyugodtan, elkaptátok, szájkosarat raktatok rá, be a kocsiba, pórázon bekényszerítettétek újra az orvosi rendelőbe, ahol persze megint a macera ment.

A helyzet nem reménytelen, de készüljetek fel rá, hogy rengeteg türelem, idő kell hozzá.

Szerintem a nyugtatók nem fognak segíteni, mert a kutya nem lesz igazán tudatában annak, hogy mi történik körülötte, márpedig szerintem ez fontos.

Az a szerencse, hogy olyan kutya, amelyik önként az éhen halást választotta volna nem született még, így van esélyetek kajával újra építeni a kapcsolatot. Ha láttátok a Farkasokkal Táncolót - Kb. azt kell csinálni. Újra meg kell szelídítnei a kutyát. Mit újra? Egyáltalán.

A lényeg, hogy Magatokat minél passzívabb helyzetben lásson a kutya, (guggolsz, ülsz, akár háttal a kutyának) mindent magától kell felétek csinálnia, semmit nem tehetsz, amivel megijeszted, vagyis ne is csinálj semmit. A kaját lassan, falatonként kell adni a kutyának, először úgy, hogy magadtól kicsit távolabbra dobod, hogy a kutya úgy érezze, nem fogsz utána nyúlni és elkapni.

Aztán lassan, apránként haladni előre. Én ezzel a módszerrel 4 nap alatt tudtam egy a Tiéteknél enyhébb esetet kezelni, és kb. egy hónap alatt helyreállt a kutya.

Az, hogy Nálatok meddig tart, nem tudható, de készüljetek fel rá, hogy 4-5 hét minimum.

A szakértő segítségét én is javaslom:

[link]

Ha kézből nagyon nem akarja kivenni, akkor esetleg még érdemes magatoktól kicsit távolabb dobni. Ami még biztos,hogy jó neki, ha sokat üldögéltek a kertben, most szerencsére nincs olyan nagyon nagy hideg. Üljetek ki, hallja a hangotokat, lásson titeket, de ne legyen semmiféle elvárás. Nyisson felétek magától. Ha megkörnyékez, akkor dobjatok neki falatot, de semmiképp se mozduljatok felé, ne hajoljatok rá.

Türelem, türelem, türelem.

Szerintem, ha pszichésen sérült, nem elegendő csak a türelem. Ahogy az ideggyenge emberhez sem elegendő a tapintat.

Én nagyon javasolnám azt stresszoldót, amit korábban belinkeltem.

Újat nem nagyon tudok hozzátenni Kérdező (idő, és türelem) :( - de próbálok valami mankószerűséget adni, és lelket önteni, mert sikerülni fog, csak hibát minél kevesebbet vétsetek a rehab alatt.

Hát. Volt egy hasonló kutya nálam, ő is passzív agresszív volt, más szóval, a félelem vezérelte a viselkedését, de nem tudom, mennyire hozhatom fel példának, mert az egy ennél rosszabb eset volt. A kutya már ott tartott, hogy teljesen befordult, úgy védekezett, hogy nem vett tudomást a külvilágról, vagyis kitalálta a saját dolgait, hogy mi férhet bele az ő privát világába. A többi dolog mintha nem is létezne.

Ezt a kutyát olyan súlyosan bántalmazták, hogy a halálból kellett visszahozni, jó élete sosem volt, ember, akiben megbízhatna, sose volt mellette, mert ráadásul kiskorától egy menhelyen élt, onnan került ide-oda, míg végül a majdnem-gyilkosánál kötött ki.

Eleinte hagytam, hogy távolról ismerkedjünk (de kennelen belül), mert egyébként is támadott volna, ha én közeledek, egyértelmű volt, hogy neki kell adnom a lehetőséget a bemutatkozásra.

Már az első nap beültem mellé a kennelbe (azért verték agyon, mert megölte a gazdi macskáját, nekem meg volt 5 is, úgyhogy az volt a menedéke), vittem gyertyákat, és közel félig elolvastam egy könyvet (más szóval, késő hajnalban jöttem csak ki), a kutya néha odajött, és bemutatott egy-egy rekordrövidségű szimatolást, de nem zökkentem ki, elmerültem a sorokban. Ha ő kizár a világából, akkor egyelőre én is őt ’alapon’ :)

Hamarosan bevált, egyszerű lélegző tereptárgyból becsusszantam az ő érdeklődésébe, megszokottá vált a jelenlétem is, és csak jó élményekkel tudott asszociálni.

Az etetéseknél viszont már akkor is helyet követeltem, de nem úgy, hogy kapásból tudatosodott benne, nem követelőzőn, nem erőszakosan, inkább olyan volt, mint egy véget nem érő fészkelődés. Sétához is észrevétlenül raktam rá a pórázt, de nagyon nem érdekelte a dolog, hogy hirtelen egy emberhez van kötve, csak tette, amit kigondolt, semmilyen kapcsolatot nem keresett. Egy hétig nem is nézett fel, felfele alig-alig emelte a fejét. A rácsatolás és a levétel pillanatában azért határozottan látszott rajta, hogy az emberi érintés feszültséget kelt benne, és rosszul érinti, de inkább kockáztattam, minthogy megfutamodjak, nem törődtem a figyelmeztető jelekkel, aztán abban a pillanatban ernyedt is el, ahogy a kis procedúra véget ért. Elvégre pont az érzelemmentességre fektettem a hangsúlyt, ne legyen bennem se erőszak, se izgalom.

Utána találnom kellett valamit, ami jobban érdekli őt, ami egy kicsit előcsalogatja a saját fejéből. Ez volt a csipogós labda :) Mivel ő egy vadászkutya (argentin dog) volt, ez jutott eszembe. Innentől könnyebb volt minden.

Ha hibáztok, akkor se csüggedjetek el, folytassátok figyelve a kutya érzelmi megnyilvánulásaira.

Ennél a kutyánál én kétszer hibáztam. Az egyik, hogy kórházba került, babesiosis miatt. Ott tönkretették az addigi munkám, kész roncs volt, mikor visszahoztuk. Aztán otthon le kellett szednem a tapaszt, ami a kanül helyén volt, na akkor rám támadt, életében először, elsőként a karom, aztán a mellkasom harapta meg, de addigra már nyáron is rutinosan nagypulcsiban voltam, úgyhogy nagy gáz nem lett belőle. Nem csináltam semmit, csak álltam, és kérdőn ránéztem. A meglepetés miatt az adrenalin sem kúszott fel, higgadt voltam, nem is volt időm tudatosítani, hogy mi történt. Aztán leültem, és sokáig ott ücsörögtem mellette. Ezért nem büntethettem meg, mert így is roncs volt, de meg sem hátrálhattam, úgyhogy a fellépésemmel, testbeszédemmel próbáltam közölni vele, hogy „bocs, ilyen többet nem lesz, de attól még ugyanúgy be merek tolakodni az arcodba is”.

A másik, egy hibás folyamat vége volt. A körülöttem lévő emberek egyre jobban kezdtek félni tőle, ezért alig találtam valakit, akivel rehabilitálhatnám. Ő pedig ezt elkezdte kihasználni, és a végén egy családtagot ledöntött a lábáról, és fejen harapta. Akkor elkaptam a grabancát és elüldöztem. Ezzel már bennem is elvesztette a bizalmát. Megint dolgozhattam ezért is.

Én úgy gondolom, hogy hasonló eset a tiédhez, csak az utóbbi sokkal enyhébb, nem tart itt. Ezért vagyok biztos benne, hogy menni fog.

Mi a tanulság?

Fegyelmezni, korrigálni óvatosan, hiszen ez nem dominanciából, hanem tiszta félelemből fakad. Nem szabad, hogy a felindultság vagy az elkeseredettség győzzön a helyes hozzáállás és lélekjelenlét felett, a lehető legfinomabban, de eltökélten adjátok a tudtára, ha valami nem tetszik nektek. Fokozatosan, óvatosan szabad emelni a büntetés erősségét. Ez az egyik legkönnyebben elkövetett hibák egyike szokott lenni. Inkább az ismételgetésekre koncentráljatok, mint az idő előtti vagy felesleges erősítésre. Itt is a türelem előbb visz előre. Monty Roberts szokta mondogatni, hogy felejtsük el, hogy valamire csak 15 percünk van – tegyünk úgy, mintha egy egész napunk lenne rá; és mennyire igaza szokott lenni, a hozzáállás, ahogyan kezelitek a necces helyzeteket, már fél siker. A másik fele a jó módszer kiválasztása.

Az agressziót büntetni lehet, hogy még nem kéne, inkább ne törődjetek vele, hanem csináljátok végig, amit akartatok. Ne érezzetek az irányában semmit, tényként el kell fogadni, hogy ő ilyen, nem aggódni azon, hogy mi történik, ha továbbmentek az ő határán. Azaz erőszak nélkül vegyétek át az irányítást.

Írták előttem, hogy hagyjátok, had nyisson a kutya. Ez a lehető legjobb dolog, amit tehettek, de segítsétek tudatosan is elő, illetve csináljátok helyesen. Azaz, feszültség, még várakozás se legyen abban, ahogy leültök, hátat fordítotok neki, és nem csináltok semmit. Ne várjatok el a kutyától semmit, éljetek a jelenben. Egyszerűen csak legyetek. Én ezért szoktam bevetni a jó könyvet és az mp3-at. Vagy beszélgetőpartnert, akár még forralt bort vagy sört is ajánlanék :)

Elősegíteni a nyitást pedig úgy lehet, ha (mint én a dognál), megtaláljátok azt, ami eléggé érdekli ahhoz, hogy megérje neki egy kicsit elfelejteni a félelmeit, ha csak egy kis ideig is, az már nagy előrelépés, higgyétek el (más szóval motiválnotok kell). És a mantra: interakció. Használjátok a tapasztalataitokat, valamennyire már ismeritek a kutyát, ha pedig nem olyan jól, akkor majd a most következő időszakban koncentráljatok erre is: milyen együtt-cselekvésben tudna feloldódni. Persze adódik a séta, a túra, de az most is alap elvileg (eleinte csak a nyugodt, csendes helyeket keressétek, ahol zavartalanul, egyedül lehettek a külvilágban vele). Aztán ott a játék, tekintve, hogy border. A fajtajellemre lehet alapozni a későbbiekben.

Tegyétek vonzóvá azt, ahol tartózkodtok, az is valami, ha odafigyelget. Majd később, ha nagyobb biztonságban érzi magát, mert több rossz élménye nem lesz, közeledni fog.

Nem tudom, mennyire vagytok fanatikusak, de jó lenne, ha a hideg nem lenne akadály, és 5 órát legalább kint lennétek minden nap.

Ha tényleg nincs ellenetekre, hogy benti kutya legyen belőle, akkor a kint eltöltött órák száma lehet ennél kevesebb, a kutya pedig bent. Ez azért jó, mert a félelmet kiváltó ingerek elől nem tud olyan jól elbújni, kénytelen szembesülni velük, nem tud kihátrálni.

Azért kellene továbbra kint is lenni, mert máshogy viselkedik a kutya, ha van lehetősége elmenekülni, kitérni, és jó, ha ezt is megkapja a kutya, mert ebből meg haladás szűrhető le (hagyja-e, hogy közeledjetek, vagy elfut, válaszol-e a hívásra, egyáltalán, érdeklődik-e, ha nem kényszerül veletek lenni, és más ingerekkel is törődhet), és így megmutatja a további teendők irányát.

Szorongó kutyánál nagy tér, mely egyre szűkül a félelem forrása felé, egyre erősebben alkalmazott kritikus inger (közömbösítés), pozitív megerősítés általában a recept. Emberek, szájkosár, póráz, stb. felé, amitől csak fél (nem tudom, pontosan mikkel is voltak rossz tapasztalatai). Talán a biztatás az elején inkább hátráltatja a sikerességet, mert azzal valamennyire ti nyittok felé, ti kezdeményeztek. Ez néha pont, hogy távolodásra készteti a kutyát (persze lehet, hogy nálatok mégis bejön...).

És nagyon sok jó élmény, az sem baj, ha nem veletek kapcsolatos, csak ott vagytok. Gondolkozzatok nyitottan, rugalmasan, mert lehetnek ezek a dolgok apróságok is, amiket ki lehet használni, csak vegyétek észre a kínálkozó alkalmakat. Szerezzetek neki sok sikerélményt, várjatok el kisebb dolgokat, és örüljetek nagyon. A cél kicsit megdobni az önbizalmát.

Egy későbbi módja lesz csak a kötelék erősítésének (ha már nagyobb a bizalma felétek), a trükk tanítás, majd az alapengedelmességi gyakorlatok játékosan.

Ahogy Csakkitti is írta, térkövetelő, vagy az ő terébe behatoló, pláne domináns megmozdulás ne legyen a részetekről.

Az etetés problémája...

Szerintem nem baj, ha most nem ezt oldjátok meg először. Egyen csak nyugodtan, amilyen körülmények között tud. Annyira közelítsétek meg, amennyinél még eszik. Majd ha javul a bizalom, külön lehet dolgozni rajta. Azért megpróbálhatjátok tényleg az ételdobálást és esetleg a kézből etetést is, de csak finoman, a kutya konfliktuskerülő testbeszédét használva közben.

Meghozni az önbizalmát.

Elnyerni a bizalmát.

Ő border collie, és nekem úgy tűnik, hogy eddig nem sok inger érte. Márpedig egy border collie rendkívül nehezen képes elviselni ezt.

Nem csodálnám, ha emiatt vált volna ilyen érzékennyé, labilissá. És ebbe belerobbant a „Maugli-New York-effekt” :))

Vigyázzatok, hogy ha már titeket elfogadott, akkor nehogy antiszoc, egygazdás, kisajátító, domináns személyiséget hozzatok létre, azonnal irányítsátok át a rehabot a külvilágra is.

Talán kicsit kusza lett, de remélem, segít legalább az én esetem abban, hogy hogyan dolgozzátok fel a kutyátok viselkedését... Remélem...

A legjobb tanács: rehabilitációban jártas szakember, vagy talán szakemberek. Sok sikert!

Örülök, hogy sikerült bátorítani, ez volt csak a célom :) Azt nem tudom, hogy mennyi ideig tart majd nektek elérni a végső sikert, mert minden kutyánál máshogy alakul, néha még a súlyosabb esetek is hamarabb mutatnak javulást, mint egy-egy enyhébb. Nem lehet kiszámítani.

Ha gondolod, felveheted a kapcsolatot az argentin dog fajtamentőkkel, Nóci valami rehabos csaj, ő nálam 100x többet tud, és még annál is többet tudna mesélni rehabilitációról. Hogy pontosan hol, mit csinál, azt még én sem tudom (valamelyik kutyasuliban dolgozik...). Csak ha szakembert hívtok, tényleg jót, ismerek néhány gagyi kiképzőt...