Kutya megkapja a gyereket?
Előre leszögezem, nem az én kutyám, de nem tudom elkerülni, hogy találkozzanak! A gyerek már többször mesélte, hogy a kutya megharapja őt. Külsérelmi nyom szerencsére nincs, nyilván ha lenne jobban tudnám merre induljak. Én ebből úgy gondolom, hogy inkább csipkelődés, de ezt sem tartom helyes viselkedésnek, a gyerek számára egyértelműen kellemetlen, amit a kutya gazdája is tud.
A kutyára elvileg nincs rászólva, a gyereket azzal “nyugtatják”, hogy a gazdát is megkapja itt-ott, meg hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot. De legutóbb azt mesélte, hogy hozzá sem nyúlt a kutyához, háttal állt neki és a kutya megkapta. Közepes méretű kutya, 20 kg körül, mindenféle mix., szerintem tanítva nem nagyon van egyébként, kutyasuliba nem járnak vele. Már nem az a korú állat, hogy jön a foga és azért harapdál, a fogváltáson túl van. A gyerek óvodás korú.
A gazdával ezt szerintem nem tudom megbeszélni, mivel nem túl jó a kapcsolatunk, a gyereknek hiába mondom, hogy ne játsszon a kutyával. Egyrészt gyerek, aki szereti az állatokat, másrészt ezek szerint akkor is megtörténik ez, ha nem foglalkozik a kutyával.
NEM vagyok kutyaellenes, de én ezt nem tartom helyes viselkedésnek, és fogalmam nincs hogyan kellene kezelni. Nálunk is van kutya, soha nem bántaná a gyereket, mondjuk vele foglalkozva is van, nem csak nő mint a dudva. Azt tudom, hogy én a saját kutyámmal ezt hogyan kezelem, de nyilván ez azonnali beavatkozást kíván, és nem is a kutyával közel egy súlyban levő gyerek dolga lenne kezelni.
Milyen lehetőségeim vannak azon kívül, hogy megvárom, míg esetleg úgy megharapja a gyereket, hogy látleletet tudok vetetni? Nyilván az lenne a jó, ha a kutya gazdája belátná, hogy a kutyája viselkedése problémás, de erre nem sok esélyt látok. A gyereknek mit tudnék mondani, mit tegyen, ha megkapja a kutya?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!