Kutya megkapja a gyereket?
Előre leszögezem, nem az én kutyám, de nem tudom elkerülni, hogy találkozzanak! A gyerek már többször mesélte, hogy a kutya megharapja őt. Külsérelmi nyom szerencsére nincs, nyilván ha lenne jobban tudnám merre induljak. Én ebből úgy gondolom, hogy inkább csipkelődés, de ezt sem tartom helyes viselkedésnek, a gyerek számára egyértelműen kellemetlen, amit a kutya gazdája is tud.
A kutyára elvileg nincs rászólva, a gyereket azzal “nyugtatják”, hogy a gazdát is megkapja itt-ott, meg hogy ne tegyen hirtelen mozdulatot. De legutóbb azt mesélte, hogy hozzá sem nyúlt a kutyához, háttal állt neki és a kutya megkapta. Közepes méretű kutya, 20 kg körül, mindenféle mix., szerintem tanítva nem nagyon van egyébként, kutyasuliba nem járnak vele. Már nem az a korú állat, hogy jön a foga és azért harapdál, a fogváltáson túl van. A gyerek óvodás korú.
A gazdával ezt szerintem nem tudom megbeszélni, mivel nem túl jó a kapcsolatunk, a gyereknek hiába mondom, hogy ne játsszon a kutyával. Egyrészt gyerek, aki szereti az állatokat, másrészt ezek szerint akkor is megtörténik ez, ha nem foglalkozik a kutyával.
NEM vagyok kutyaellenes, de én ezt nem tartom helyes viselkedésnek, és fogalmam nincs hogyan kellene kezelni. Nálunk is van kutya, soha nem bántaná a gyereket, mondjuk vele foglalkozva is van, nem csak nő mint a dudva. Azt tudom, hogy én a saját kutyámmal ezt hogyan kezelem, de nyilván ez azonnali beavatkozást kíván, és nem is a kutyával közel egy súlyban levő gyerek dolga lenne kezelni.
Milyen lehetőségeim vannak azon kívül, hogy megvárom, míg esetleg úgy megharapja a gyereket, hogy látleletet tudok vetetni? Nyilván az lenne a jó, ha a kutya gazdája belátná, hogy a kutyája viselkedése problémás, de erre nem sok esélyt látok. A gyereknek mit tudnék mondani, mit tegyen, ha megkapja a kutya?
Beszélj (újra) az exeddel. Ha a gazdáját megkapja a kutya, az ő dolguk, de ha a gyereket, az neki nagyon kellemetlen. Ha esetleg fél már tőle a gyerek, azt külön is hangsúlyozd. Légy határozott. Csináljanak valamit, egy kutyát meg lehet nevelni.
Ha ezzel nem érsz el semmit, akkor nyugodtan megmondhatod, hogy ha látható nyoma marad egy harapásnak, mész látleletet vetetni és ők fogják megszívni.
11: azt megteheted, hogy nem mész anyósékhoz, de azt nem, hogy a gyereket nem engeded el láthatásra.
#12 a gyerek érzései vegyesek a kutyával kapcsolatban, ezt nekik is tudniuk kell, mivel jelzi nekik, hogy kellemetlen neki, mikor harap a kutya. De azt is ő mondta nekik, hogy vegyék pórázra a kutyát, mert a kutya elszaladt tőlük séta közben és nem ment vissza behívásra, így egyikük a kutya után futott. Annyi volt arra is a reakció, hogy a gyereket végül visszavitték a nagyszülőkhöz, hogy akkor nem kell neki velük sétàlnia, ha így nem akar. Azt nem akarom tudni mi van olyankor, ha csak egy felnőtt van a kutyára és a gyerekre és akkor szökik el a kutya.
Szóval sok sebből vérzik ez az egész, de nem szeretném, ha a gyereket ez a helyzet traumatizàlná, főleg, hogy nekünk is van itthon egy kutyánk.
“ nagyon megköszönném, ha leírnád hogyan neveljem meg a gyereket, épp erre vagyok kíváncsi”
Wow.. hát nem tudom, te vagy a szülője, csak kitalálsz valamit..
Először is érdemes lenne kideríteni mi is történik, nem csak egy ovodás szavára alapozni, ilyenkor szokott az lenni hogy a gyerek nem is csinál semmit csak…. És kiderül hogy ja végülis csak húzta a fülét meg rá akart ülni a hátára stb
Ha gyerek tényleg nem csinált semmit a kutya meg csak random odamegy és megharapja akkor meg kell mondani a gazdának hogy fél a gyerek a kutyától és veszélyeztetve van, amíg nincs megoldás márpedig nem megy oda a gyerek. El lehet csukni rövid időre a kutyát amíg ott a gyerek vagy valahogyan biztos meg lehet oldani
Azért ezt te se hiszed el hogy háttal áll a gyerek a kutyának szó nélkül, csendben tökéletesen stb majd a kutya odarohan és nyom nélkül megharapja?
Értem hogy félted a gyereket de kicsit sántít többhelyen a történet
Azt meg nem csak a menhelyi kutya nem viseli el ha bsztatva van hanem a szapis goldi meg az 500ezres tenyésztőtől vett kutya se ;)
Az a baj #18, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor azt hallottam vissza a gyerektől, hogy a kutya csipkedte/harapdálta. És nekem kicsit fura, hogy mindig csak ott jön ez elő, mert ha én viszem lovak/macskák/kutyák/madarak stb. közé akkor tud viselkedni, be tudja tartani a szabályokat. Mindig csak ennél az egy kutyánál sikerül elérni, hogy az állat besokalljon?
Ez azt feltételezné, hogy máshol nem kínozza az állatokat, de ezt az egyet feszt. A mi 5 kilós kutyánkat nem bántja, de egy 20+ kilóssal leáll kekeckedni.
Minden rosszindulat nélkül, de szerintem van különbség kutya és kutya között, amiről nem az állat tehet, pl. hogy hiányos a szocializációja/rossz az idegrendszere/reaktív. A gyerekre való tekintettel igyekeztem anno utánajárni honnan lenne érdemes venni. A fajta kiválasztása után találtam egy kennelt, ahol a kiskutyák születésüktől kezdve gyerekek mellett vannak. Mikor megnéztem a kutyát láttam hogy viselkedik az enyémmel kb. egykorú gyerekkel, láttam, hogy nem kapkodja, nem harapja, stb. Úgy gondoltam ez a 0. lépés ahhoz, hogy normálisan együtt tudjunk élni, hogy a kutyának legyen ilyen téren egy alap szocializációja. Persze még ilyen helyzetből kiindulva is el lehet rontani egy kutyát, de minden nap foglalkozok vele és még így is csak felügyelet mellett játszhatnak, stb.
Egy olyan kutyáról, aki a menhelyen nőtt fel, anélkül, hogy látott volna kisgyereket, szerintem nincs ember, aki reálisan megmondaná hogyan viszonyul majd a gyerekekhez. És igen, a gyerekek koruknál fogva hangosak, csapkodnak, ugrálnak, nem fognak mindig csendben lenni és vigyázzban állni. Vannak kutyák, akik ezt nem bírják, amivel szerintem semmi probléma nincs alapvetően, DE azok nem kisgyerekes családba valók, VAGY pedig rohadt sok munkát és odafigyelést igényel az együttélés. Én itt sem a rohadt sok munkát, sem az odafigyelést nem látnám. A kutyáink kb egyidősek és oké, ne legyen “túlképzett” egyik se, de mikor az óvodás gyereknek feltűnik, hogy a kutya amúgy neveletlen, nem tud alapengedelmességi dolgokat, akkor ott szerintem nem valósul meg még az alap figyelem és oktatás sem. Ez nem gondolom, hogy légből kapott, az előző kutyájuk is neveletlen volt, csak nem jöttek ki ilyen problémák, mert már öreg és nyugodtabb volt, nem egy éppen felnőtt kutya.
Innentől kezdve mondhatnám, hogy leszarom miért kapdos a kutya, oldják meg, de szeretnék egy megoldást, hogy a gyereknek mit mondjak, hogyan reagáljon/mit ne csináljon. Viszont szerintem elnézve más állatokkal hogy viselkedik nincs olyan gázos elem a viselkedésében, amire egy jól szocializált, jól nevelt, egészséges, kiegyensúlyozott kutyának így kellene reagálnia. Az szerintem nem megoldás, hogy legyél kussban és ne tegyél hirtelen mozdulatot, mert ő egy gyerek, aki bizony ha gondol egyet elkezd ugrálni vagy futkosni és még korából fakadóan képtelen arra, hogy napokon keresztül 0-24 kontrollálja az összes, számára még természetes megnyilvánulását.
Nincs csodamegoldás sajnos. Beszélsz velük, ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, vagy nem viszed el a gyerekedet oda. (Tudom, kötelező, de ha ő sem akar menni, őt nem kötelezhetik.) Nem nagyon tudsz mást csinálni. A kutyát a gazdájának kell legnevelnie, te annyit tehetsz, hogy segítesz ebben tanácsokkal vagy tettel is.
A gyereknevelés viszont egy másik kérdéscsoport, ott érdemes erre rákérdezned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!