Öregnek számít 9 évesen? Kiütközhet hirtelen a kutyán a kor, vagy nekem esett le későn?
Véletlen beszélgetésbe keveredve állatvédő ismerőssel került hozzánk 4 és fél évesen egy sharpei-labrador keverék kutya. Lelkileg megnyomorították, csak abban az évben mi voltunk az ötödikek, akikhez került, az állatvédő ismerős előtt az utolsó "gazdája" egy részeges f.kalap volt. Teljes előélet ismeretlen. Testileg... a bordái kilátszódtak, az egyik szemére kvázi vak volt, rátelepedett valami, műteni kellett, az egyik fogát pedig kihúzni, el volt repedve és rohadva is, ki tudja mióta, valószínűleg ezért (sem) evett, nálunk sem (a doki véletlenül vette észre altatás közben). Mindig, minden érintésre behúzta a hátát, megremegett, lehajtotta a fejét. Begubózott a sarokba, órák múlva is ott volt, csak létezett, élet nemigen járt benne.
Olyan gyorsan elment ez a néhány év, és itt van, a "kis szenes pudingomból" szinte(?) öregúr lett, tele ősz szálakkal. Mostanában kezdem felfedezni rajta, a viselkedésén, hogy olyan... olyan más. Nem beteges, de... hát hogy mondjam, nem tudok rá mást mondani, mint azt, hogy más, nem olyan, mint volt. Alapból sosem pörgött, mint a villanyóra, így nem gyökeres változást észlelek. Bár azért biztos, ami biztos, pénteken megjön a fizetésem és délután elmegyek vele a dokihoz, nézzen rá.
Furcsa érzés tört fel bennem. Hát, félelem. A macskánk utcai volt, csontsovány, ő sem volt egyszerű eset, és végül 9 évesen távozott őméltósága. Ugye a kutyánk is éppen annyi. Gondolom, sokat számít, milyen élete volt korábban, és aggódok, hogy ez netán lerövidíti az életét.
A macskánál a 9 éves kori halál nem természetes, mert náluk az alap a 12-14 év. Viszont egy nagyobb testű kutyánál a 9 év már tényleg elég öregecske.
Egyébként nálunk is hirtelen "öregedett" a kutya, kaukázusi mix, és a 9. éve vége felé kezdett egyre rosszabbul mozogni, egyre hamarabb fáradni, és ez pár hónap alatt nagyon leromlott. Kap már rá orvos által ajánlott táplálékkiegészítőket, de mondta a doki, hogy ez sokkal jobb nem lesz. Ami még rosszabb, hogy már kezd néha olyan lenni, mintha kicsit demens lenne. A feladatokat mindig szerette, és minden nap csináltatok vele ezt-azt. Hangsúlyozom: minden nap. De nem nehéz dolgokat, csak az alap parancsszavak (ül, fekszik, fordul, stb.), és mostanában néha összekeveri a parancsszavakat és összezavarodik. Pl mondom, hogy fekszik, erre próbál pacsit adni. Vagy mondok neki egy parancsszót és csak néz rám, mintha nem értené. Ha odaadom a kajáját, csak akkor ehet, ha mondom, hogy "tied", és van, hogy mondom, hogy "tied", mégis továbbra is vár. De látszik, hogy rá van feszülve, csorog a nyála, várja, de nem reagál. Azt hittem eleinte, hogy a hallása a gond, de zajokat meg egyéb hangokat azonnal meghall...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!