Szerintetek jó ötlet ilyen kártyákat adni, azoknak akik, elvisznek egy kutyát?
Bocsi nem ezt akartam írni, csak kerestem egy régi kérdést, amihez egy szomorú idézet volt egy kutyus sorsáról, hogy elvitték a kutyust kiengették, eldobták a labdáját, és elmentek, a kutya meg kereste őket, de elütötte az autó, és egy nő vitte el az orvoshoz aki nem a gazdája. És az orvos pedig már a fejét csóválta, hogy nem lehet vele tenni semmit se. A kutya pedig a labdáját csak akkor köpte ki amikor már meghalt, hogy megnyalhassa a lány kezét. Ha valaki tudja akkor lécci küldje el, vagy videóban is jó, a youtubon, csak én nem találtam meg.
Előre is köszönöm. :)
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog voltam veletek. Ahogy nőttem,egyre nőtt a mozgásigényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani,ha odamentem egy simogatásért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam,végre hónapok óta először látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána,de mire visszaértem Ti már sehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,labdával a számban. Az autósok dudáltak,de volt olyan is,aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére,mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni,de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam,sötét volt és féltem. A labdámat még mindig fogtam,biztos voltam benne,hogy visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem,ugattam,senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után megállt mellettem valaki,nem törődve a vérrel és a sárral,betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz,amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám,aki 15perce ismert,nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat,hogy megnyaljam a kezét,hogy azt tudjam neki mondani;"Köszönöm".
Aztán elaludtam,az utolsó dolog,amit hallottam,gazdám kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek,nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit,még mindig élhetnék...
és ez a szöveg...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!