Reaktív kutya gazdák, hogy gyűjtötök erőt nap mint nap tovább csinálni és nem feladni?

Nagyon szívesen! Nagyon nehéz tud lenni egy reaktív kutyával, főleg ha első kutya. Én ugye elég tapasztalt kutyás vagyok, a mostani 3 előtt is volt még 1 kutya a családban, akivel 80%-ban én foglalkoztam + sétáltatok időnként más kutyákat is a környéken, menhelyre is jártam sétáltatni, tehát sok minden vagyok, csak kezdő kutyás nem, de a reaktív kutyám ígyis feladta rendesen a leckét :D

Kedvencem mikor mondják, hogy a gazda tehet róla, ha a kutyája olyan amilyen. Nem egészen. Érdekes, hogy eddigi 4 kutyám közül csak ez az 1 reaktív. Ugyanúgy nevelem őt is, mint a többit és mégis. A reaktív kutyák elvileg érzékeny típusok (kissé túlságosan is) és könnyen túltelítődnek ingerekkel. Az "üss vagy fussból" pórázon pedig csak az üss opció marad. Ennek hátteréban állhat hiányos szocializáció, korábbi trauma és lehet akár genetika is. Lehet az adott egyednek gyengébb az idegrendszere és máris van egy reaktív kutyád. Ahogy emberek között is vannak ideges, szorongó típusok (nem kell hozzá feltétlenül trauma), ugyanígy a kutyák között is. Ha kifogsz esetleg egy ilyen kutyát, az nem a Te hibád. Igen, a gazdán is múlik a dolog, lehet a helyzeten javítani vagy rontani, de egy reaktív kutya nem csak a gazdája miatt lesz reaktív. Van rá alapból erre hajlamuk az ilyen kutyáknak. 4 kutyámból mindegyik tudott póráz nélkül sétálni és első hívásra visszafordulni. És most itt van ez az "ördögfajzat", akit maximum olyan helyen lehet elengedni, ahol teljesen belátom a terepet (pl egy rét a város szélén) és behívom mielőtt bárki/bármi közel jönne. Akkor szépen leül mellém és nincsem semmi gond.

Végre normális válaszok, amik nem támadnak neki a gazdának és nem őt bénázzák.

A #12-es nagyon jól írta. Nem minden a gazdán múlik. Én is már 40 éve kutyázok, voltak kölyökkortól nevelt és fenőtten befogadott kutyámim, mentett kutyáim is, és voltak köztük német juhászaim, akik a legtöbb esetben genetikailag reaktívak. Most is német juhászom van, 8 hetes kora óta igyekszünk őt lenevelni a reaktivitásról, és nagyon nem egyszerű. Most 2 és fél éves, van jelentős javulás, sok esetben már higgadt marad, de nem mindig. Az már nagy előrelépés, hogy olyankor csak ugat, és nem próbál odarángatni a másik kutyához. Úgy látom, ami a kutyáknál zsigeri ösztönből jön, mint a reaktivitás is, az nagyon nehezen kontrollálható.

Korábban volt egy terrier-kopó keverékünk, ő is reaktív volt, hát vele megtanultunk együtt élni a problémával, mert őt sehogy se sikerült erről leszoktatni. Ha meglátta valamelyik "ősellenségét", akkor ő akcióba lépett, akármit csináltunk. Hát ilyenkor átmentünk vele az utca túloldalára. Nem szabad feladni, de van, amit úgy kell elfogadni, ahogy van. Senki sem tökéletes, a kutyák sem.

14-es: azért mert felelősséget vállaltak érte pl.

És nem egy cipő, ami ha nem tetszik, veszek helyette másikat.

# 14. Hát ez meg milyen kérdés? Te megválsz a családtagodtól, ha nem úgy viselkedik, ahogy Te elképzeled? Hát mi nem válunk meg! Mi szeretjük a kutyáinkat, hozzánk tartoznak, össze van velük nőve a lelkünk. Neveljük őket, tanítjuk őket, hogy mindketten jól érezzük magunkat egymással, de közben el is fogadjuk őket olyannak, amilyenek. Mert ez a szeretet.

Nem is értem, hogy lehet ilyet kérdezni.

Hát igen... Ez ilyen, sajnos. Mi is "szintén zenészek" vagyunk, egy reaktív kan ónémetjuhásszal. Ahonnan elhoztuk, első gazdájától késő kölyökkorban, kiderült, hogy a tenyésztő által elkezdett oltássort nem folytatták, úgyhogy kezdhettük előről: azaz szobafogság, míg meg nem lett az alapimmunizálás. Mindezt a szocializációs ablak legeslegközepén. Képzelheted, mi lett belőle.... Most 4 éves, de millió-millió óra munka, rengeteg séta, raklapnyi jutalomfalattal már egész szépen, kulturáltan lehet vele közlekedni. Sajnos én lakótelepen lakom, ahol telis-tele van minden idegbeteg kis szőnyegcirkálókkal, akik támadják - képzelheted, hogy hiába dolgozik az ember a kutyával sok órát, amikor jön egy ilyen mini-Napóleon és bedobhatod a munkád a kukába. :D

Nálam az segített, hogy nagyon messziről kezdtük az egész szoktatást. Csúcsidőben sosem vittem sétálni - mikor mentünk is, kikerültünk _mindenkit_ ha már látótávolságba került - és folyamatosan kapott jutalomfalatot ha nem reagált, plusz figyelemelterelő játékokat játszottunk. (Nekem Victoria Stillwell módszerei nagyon tetszettek és bejöttek.) És nagyon sokat sétáltunk. Aztán próbáltunk olyat is, hogy pajti-kutyákkal együtt sétáltunk, az is nagyon jót tett neki, hogy látta, hogy nem egy big deal, a többiek sem csinálnak semmit más kutyákra.

Persze az örök ősellenségek karakterei nálunk is megvannak - azoknak ha csak a szagát megérzi, már oroszlánba megy át és keresi, kit lehet kiirtani. :D

Naésakkor persze a legjobb a reaktív kutya gazdaságban, amikor egy nyugis goldie vagy bármi chill-kutya gazdája rosszalló szemmel néz vagy akár még okoskodik is... :D Jajh... az a kedvencem. Megmondják a tutit, hogyan kéne kutyát nevelni. :D Hiszen magyarhonban mindenki egy született Ceasar Millan minimum. :D

Na, a lényeg, hogy ne add fel, vagyunk még sokan "éjszakai sétáltatók". :)