Vemhes szuka Drontal Plus-t kapott, mi lesz a következménye?
Hozzáteszem, van kennelnevünk, ezer éve kutyàzunk, csak kíváncsi vagyok.
Sajnos úgy alakult, hogy nem én vittem el a kutyát az orvoshoz, hanem párom, hiába mondtam el neki, hogy Dogverm-et kérjen neki (azt lehet vemhesen is), már itthon láttam meg, hogy Drontal Plust kapott (pedig àllítólag meg lett mondva a dokinak, hogy valószínűleg vemhes). Még nem volt félidős uh, mèg nem tudjuk, hogy sikeres volt-e a fedeztetés.
Nekem ismerős volt ez a Drontal név, és a betegtájékoztatót nézve làttam, hogy tilos a vemhesség 1. és 2. trimeszterében adni. Holnap megyünk egyből a szaporodásbiológus dokihoz Pestre, de addig is valaki tudja, hogy most ez mit okozhatott? Soha életemben nem fordult velem még elő ilyen, pedig nem ez az első almom.
Tenyésztőtársak megoszlanak, van aki legyint van aki szerint ennyi az alomnak. :( valaki esetleg tud bármi okosat mondani? Előre is köszönöm!
Figyi, most beszélhetsz ilyen magas lóról, csak szerintem felesleges. Ezzel nem leszek előbbre. Én nem vagyok állatorvos, annyit tudok, ami rá van irva a betegtajekoztatora. Dogvermet evek ota adom, papirjaban az van, hogy lehet adni vemhes szukanak, drontalnak az van hogy nem lehet. Ha ugyanaz a ketto, akkor miert van ellenkezo irva a papirra? Nagyon kivancsi lennek erre.
Illetve, miert ne vinnem szaporodasbiologushoz, ő a szakorvos. Az altalanos allatorvos egy nyomorult fereghajtot nem tudott normalisan beadni neki anelkul, hogy lemérgezze az egesz almot. Akkor miert vinnem megint oda? Szerintem az nem lenne egy felelős hozzáállás.
#10: a fenbendazol a febantelnek az aktiv metabolitja.
Mint onallo anthelmintikus gyogyszer.
De szerinted melyik a jobb, ami kevesbe terheli meg a kutya majat es mitokondriumat ?
Azonnal konzultáljon állatorvosával vagy szaporodásbiológusával: Mielőtt bármilyen következtetést levonna, fontos, hogy szakember véleményét kérje ki. Ők lehetnek képesek értékelni a kutya pontos állapotát és ajánlani a megfelelő intézkedéseket.
Figyelje a kutya állapotát: Vigyázzon a kutya viselkedésére és egészségi állapotára. Bármilyen rendellenesség esetén azonnal értesítse az állatorvost.
Ultrahangvizsgálat: Az ultrahangvizsgálat segíthet meghatározni, hogy a vemhesség sikeres volt-e, és ellenőrizni lehet az esetleges problémákat.
Tartsa be az állatorvos utasításait: Az állatorvos vagy a szaporodásbiológus tudni fogja, milyen lépéseket kell tenni a kutya egészségének és a kölykök védelmének érdekében.
Ne pánikoljon: Bár az ilyen helyzetek mindig stresszesek lehetnek, fontos megőrizni a nyugalmat és a higgadtságot, és az állatorvosokkal együttműködni a legjobb megoldások megtalálása érdekében.
10-es vagyok.
Miért áll más a betegtájékoztatókon: attól függ, hogy milyen vizsgálatokat végeztetett el az adott forgalmazó, vagy éppen mire kötelezték. Sajnos humánban is sok olyan szer van, ami azért nem adható terhes nőknek, mert egyszerűen nem vizsgálták rá a szert. A gyógyszeriparnak nem piac a terhes nők populációja... + azért embernél sokkalta könnyebben átjárható a magzat-anyai keringés, mint mondjuk kutyában. Ettől függetlenül alapvetően úgy vesszük, hogy minden átmegy (gyógyszer szempontból). Vissza az eredeti kérdéshez, valószínűleg az egyik gyártó jobban be akarja magát biztosítani az esetleges perekkel szemben.
13-as nyilván jobb, amikor már nem az állatnak kell metabolizálni a prodrugot, de ennyitől egy nem májbeteg kutya nem fogja hanyatvágni magát. A máj remekül fel van készülve, remek tartalékai vannak, egy kis xenobiotikum nem fogja seggre ültetni.
A szapbios doki meg nem feltétlenül ért ilyen mélyen a toxikológiához, a szapbio arra van, hogy az ösztrusszal, a termékenyítéssel és a vemhesség fenntartásával foglalkozzon, a szülészet már sebészet. Ő sem fog tudni mit kezdeni egy valószínűleg vemhes kutyával, aki féreghajtót kapott, mint más doki (max addigra a vemhességet megtudja nektek erősíteni vagy kizárni, amire amúgy minden doki képes kellene, hogy legyen).
És nézd, nem beszélek magas lóról, de ha tenyésztő vagy, neked kéne ahhoz érteni, hogy mit szabad és mit nem, neked kéne tudni, hogy melyik orvosban tudsz bízni és melyikben nem stb.
Akkor ülnék magas lovon, ha ott kezdeném az egész problémát felfejteni, hogy a tenyészszukával miért nem a tenyésztő megy állatorvoshoz (ráadásul olyanhoz, akire rábízhat egy ilyen értékű állatot), vagy miért nem olyan emberrel küldi el, aki tisztában van azzal, hogy a szuka vemhes lehet és hogy ennek mi a jelentősége. Vagy a szukát miért az első harmadban kell féreghajtani, miért nem volt ez meg fedeztetés előtt (3 havonta azokat az állatokat kell féreghajtani, amelyek fokozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének, egyéb esetben nem is javasolt ilyen gyakran), amire bőven lett volna idő.
Ha már történt valami, miért gyk-n, arcukat nem vállaló emberektől vársz segítséget, akik valószínűleg ennyire se értenek hozzá. Ide bárki írhat bármit. Írtad, hogy más tenyésztőknél is érdeklődtél, ott is megoszlottak a vélemények, de legalább azok az emberek rendelkeznek tapasztalattal. Nyilván ebben az esetben egy állatorvos véleménye a legmérvadóbb, de abban meg nem bízol, merthát miért is ne lenne egy tenyésztőnek olyan állatorvosa, akiben szakmailag megbízik.
Folytassam?
Kérdésre válaszolva: ezek a szerek igyekeznek olyan célpontokat támadni a férgek szervezetében, amelyek bennünk és más magasabb rendű élőkényekben nincsenek jelen (például bizonyos ioncsatornák), így nem veszélyesek. A fejlődő, magzati szervezet mindig egy kicsit más, sajnos sokszor kevéssé vizsgált. A hatóanyagok alapján én nem tartanék attól, hogy károsodtak a magzatok, de nézd, én egy névtelen felhasználó vagyok és akármit írhatok....
Ha azt mondom, nálam is ez történt, és beteg álom jött le, akkor is hiszel nekem és elvetélteted a szukát, mert ezt mondta valaki a neten?
Ugye... ugye érted mire akarlak rávezetni és nem csak a habzó szájjal írt fröcsögést kell a válaszod helyett elolvasnom?
Nem fröcsögök, ettől függetlenül szerintem arrogáns vagy, te dolgod.
Minden kérdésedre van reális válasz, de nem tartozom neked elszámolással. Ha én mentem volna a szukával orvoshoz, akkor hidd el, hogy nem adnak neki be ilyet, de nem vagyok mindenható, és egyelőre még nem tanultam meg klónozni magam, hogy egyszerre kèt helyen lehessek. Te nyilván ezt is tudod produkálni, szuper jó lehet. :)
A féreghajtás azért kellett most, mert nyersesek, gyakrabban kapnak féreghajtót, mint az àtlag. Mindemellett atipikus időben tüzelt be, éppen el tudtuk csípni a kant, mielőtt mentek külföldre, és mikor én érkeztem haza. Kb két óràm volt leszàllítani a szukát és épp fedeztetni egy villámgyorsat. Ez van, ilyen előfordul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!