Mi a humánusabb; az altatás vagy a meghalni hagyás? Te mit választanál?

Csak megsúgom, nekem nincs kutyám. 🙂

A kérdésem elsősorban közvéleményi kutatási célokat szolgál.

Én pl. találkoztam már olyan esettel is, hogy egy adott gazda azért altatta el az öreg kutyáját, mert mondjuk az élethelyzete nem tette lehetővé hogy egy folyamatos ellátást igénylő, öreg állatot képes legyen ellátni.

Viszont ugyanakkor egyéni tapasztalat az is, hogy egy öreg és kivénhedt jószágot nem sokan fogadnak szívesen örökbe. Az ilyen állatnak akkor inkább jobb a mesterséges körülmények között nyújtott, ugyanakkor mégis szerető családi körben történő békés elmúlás - mint a menhelyre beadás vagy az utcára dobás (az utóbbi két példát gyakorló személyeket nem is tekintem embernek).

De olyannal is találkoztam, aki igazából azért választotta az altatást, mert nem szerette volna, ha a kutyája az öregség okozta kínoktól szenved (ezzel én is egyet értek, mert én sem akarnék egy vénséges öregemberként megannyi bajtól és nyavalyától szenvedni, gyógyszereket szedni, folyamatosan orvoshoz járni és mindig valamilyen testi vagy szervi bajjal küzdeni - ami magából az öregségből fakad).

De én azt is át tudom érezni, hogy valaki képtelen elengedni a hű kutya társát, akivel annyi sok közös élményt osztott meg az idők folyamán és annyira megszerették egymást - ergo igazi kötelék alakult ki köztük - hogy az illető igazából mindent megtesz és nem rest temérdek energiát, törődést és nem uccsó sorban pénzt áldozni arra, (hangsúlyozom, ÁLDOZNI - ami miatt esetleg sok más lemondással kell szembesülnie) hogy a kedvence és barátja életét az utolsó pillanatig széppé tegye, hálából, amiért a kutya az embert a társának fogadta.

Tehát én mindhárom alternatívát megértem és elfogadom és igazából hálás is leszek, minél több válasz érkezik a kérdésemre, mert érdekel hogy melyik ember hogyan vélekedik ŐSZINTÉN a témával kapcsolatban.

#6

"Arról is szó van, hogy van-e jogunk, van-e jogom nekem gazdaként megrövidíteni az életét és eldönteni helyette, hogy mikor "jobb" neki... mert mi van, ha tévedek? Az idős ember jó esetben meg tudja mondani, mit akar, de az állat nem (a demens idős rokon sem, és te ott nem döntheted el, hogy jobb lesz neki már, ha átsegítik a túlvilágra)."

Az az igazság, hogy az én rokoni környezetemből már találkoztam olyan esettel, hogy az adott illető bőven megérte a 100 éves kort. Nem volt semmi baja, de szegény annyira le volt agyilag épülve, annyira nem tudott magáról, továbbá a szobatisztaság sem volt jelen nála, mint egy pár hónapos csecsemőnél. Emellett nyilván nem is volt képes senkit felismerni (sem rokont sem ismerőst, de még saját magát sem) - mégis folymatos 0-24-es ellátásra szorult.

Nos felmerül a kérdés, hogy ilyen esetben mi volna a humánusabb? Az eutanázia, vagy az agyhalál állapotában való megmaradás még legalább jó pár évig?

Természetesen a kérdés költői és nyilván nincsen joga alapvetően az embernek "Istent" játszania, hiszen a természet normális körülmények között úgyis mindent idővel elintéz és megold, ehhez pedig felesleges a külső, emberi erőszakos beavatkozás. Legalábbis a természet rendje és törvénye ezt diktálná normális körülmények között.

#6

#7

Ugyanakkor ha én esetleg megérném ezt az idős kort, és én is hasonló élethelyzetbe kerülnék, azaz folyamatos ellátás kéne, mert teljesen cselekvésképtelen lennék - ellátás hiányában meg a lassú kínkeserves elmúlás fenyegetne, akkor én is inkább választanám a "könnyű elalvást" a sok szenvedés helyett, amennyiben erre lehetőségem adódna.