Nem vesz komolyan a kutyám.(?)
Szép napot/estét, ki mikor olvassa!
Kb 4 éve vettem magamhoz állatvédőktől egy akkor 4,5 éves shar-pei keverék kutyust. Szobabútor volt, mindegy volt élet, letelepedett a sarokba és órákkal később is ott volt. Alig evett, nem játszott semmivel és senkivel - neki már mindegy volt. Teljesen szocializálatlan volt. Egy év alatt én voltam a negyedik vagy ötödik, akihez került, az előző helyen vélhetően az alkoholista "gazdi" verte, minden érintő mozdulatra megremegett és a hátához érve azt behúzta, vagy hogy írjam. Egy szemműtét és egy törött-rohadt fog kihúzása után (amit véletlenül vett észre a doki) jobban érezhette magát, lassan rájött, hogy már nem lesz fájdalmas az evés és nem piszkálta a szemét.
Ez volt az akkori állapot.
Jelenleg válogatós őfelsége, aki nem rest horkolva trónolni az ágy közepén, egyetlen szó vagy akár nézésre is csóválja a farkát, nem rest a mancsával a kezemet a szájához irányítani a jutalomfalattal (ezt én nem engedem neki, de azért minduntalan bepróbálkozik, ha leguggolok hozzá és elér a mancsa odáig), érdeklik a madarak, már nem az összes kutyának akar nekimenni látótávolságon belül és rengetegszer dugja oda a fejét, hogy simizzem. Játszani nem játszik, nem tudja, mi az, neki nem játék a játék, nem érdekli. Kvázi mint egy cuki nyugdíjas bácsi.
Nos, a gondom az, hogy időnként előjön, hogy elmenetelkor ugatni kezd. Az egy dolog, 5 perc és abbahagyja, de elkezdi kaparni a falat. Az évek során az ajtó melletti kiálló részt lekaparta (bontotta), a lenti szekrényajtó csücskét lerágta. Elismerően katasztrofális munkát végzett a fiú. Amikor én ezért leszidtam, kemény hangon, és nem csak kiabáltam méterekről, odahívtam és akár az orrát oda is dugtam, tehát tudja, miért szövegelek. Kicsit toporog, de egyébként lazán csóválja a farkát. Tudom, hogy nem idegességből/rosszféle izgalomból csóválja. Mindegy, hogyan beszélek, mit csinálok, csóválja a farkát és örül, hogy lát. Sőt mi több, miután leszidom, jobban felpörög. Én megértem, hogy időnként előjön belőle a félelem, hogy azt hiszi, az elmenetelem örökre szól, de... hát jó lenne, ha nem jutnánk el oda néhány év múlva, hogy át lehet nyúlni a falon, meg komolyan venné, amikor rápirítok.
Leszidod, mikozben szorong? Szerinted ez lesz a megoldas? Nem tunik fel, hogy nem mukodik?
Raadasul lehet, hogy orakkal utana szidod le, miutan csinalt valamit, hiaba nyomod oda az orrat, nem fogja erteni.
Olvass utana a szeparacios szorongasnak es keress fel egy trenert, mert nagyon el vagy veszve.
Neked is szép estét! :)
(olyan ritka már itt ilyen kellemes megszólításokat olvasni :))
Én a helyedben mindenképp felkeresnék egy trénert ezzel a problémával, mert habár a módszeres falbontás a fő gond, azért az élet más területén sem működik igazán együtt veled, valószínűleg több dolgot is helyre kell rakni a kapcsolatotokban. Viszont nagyon nem mindegy, hogy milyen trénert, semmiképp se olyat, aki erőből akarja megoldani a problémáitokat, ugyan kétség nem fér hozzá, hogy erőből is meg lehet nevelni, csak azért nagyon nem mindegy, hogy azért működik együtt veled, mert retteg tőled, vagy mert az ő fejében is fontos a csapatmunka. Szerencsére ma már vannak ilyen trénerek, akik ennél sokkal komolyabb problémákat is meg tudtak oldani averzív kondicionálás nélkül.
Ugyan tapasztalt, de mégiscsak mezei kutyásként és teljesen látatlanban én nem azt látom, hogy nem vesz komolyan, sőt te vagy a világon a legkomolyabb dolog az életében. Csudajó életet biztosítasz neki, neked meg meri mutatni a vágyait, legyen az egy szem jutifalat vagy egy kis simogatás, feltétel nélkül bízik benned. Ebből persze jöhet az, hogy annyira bízik benned, hogy ha szó szerint kikaparja a kezedből a jutit, hogy add már, te akkor se fogod átharapni a torkát, de egyébként sok ilyen habitusú mentett kutya van, és a feltétlen bizalom - ha innen nézed is - azért egy fantasztikus kötelék. Ennek a része az is, hogy bárhogy szidod, bárhogy nyomod az orrát a falba még mindig jobb, mint mikor magára hagyod, ezért tűnik úgy, hogy nem "bánja". Mert valahol tényleg nem bánja, hiszen hiába szidod, legalább ott vagy vele és az ezerszer jobb, mintha ki tudja hol vagy, az neki valószínűleg a világösszeomlás, ehhez képest pár hangos szó az semmi.
Nekem volt hasonló ideiglenesem, aki szintén nagyon nehezen nyílt meg, utána viszont mozdulni nem tudtam tőle, még a wc ajtó előtt is sírt, hónapok volt, mire megértette, hogy nélkülem is tud létezni. És egy ilyen előéletes kutyának ez sokszor erősebb ösztön, mint egy vadászkutyának a macskakergetés, pedig azzal is jó sokat szívnak a gazdik...
Szóval egyáltalán nem azt mondom, hogy ne foglalkozz a problémával, mert ez nyilvánvalóan gond, csak próbáld más szemszögből nézni, mert itt pont az ellenkezője a helyzet, mint amit a kérdésben írsz. Szó nincs arról, hogy nem vesz komolyan, nem tisztel, csak nagyon erős kötelék fűzi hozzád. Ezért kell hozzá egy olyan tréner, aki nem ezt a köteléket akarja szétbombázni, hanem erre építve segít megoldani a problémáitokat. Biztos jönnek majd a "tartsd be a sorrendiségi szabályokat" meg a "legyél te a falkavezér" és a "domináld le" a kutyád típusú tanácsok, mindenkinek a szíve joga, hogy milyen rég megdőlt elméletekben hisz, ahogyan az is, hogy hogyan neveli a kutyáját, én csak azt mondom, hogy van alternatíva, egy ragaszkodó, kedvtelésből tartott állattal szerintem szívesebben működik együtt a gazdi is, minthogy a következő együtt töltött éveik folyamatos, rosszul értelmezett harcokból álljon. Én azt vallom, hogy aki "le akarja törni" a kutyáját és falkaelmélet alapján neveli az ezzel pont arról mond le, amiért érdemes kutyát tartani, arról, amikor annyira hozzád kapcsolódik egy másik élőlény, hogy szavak nélkül is megértitek egymás minden gondolatát.
Mindemellett pedig a szeparációs szorongás egy rendkívül összetett dolog, nem egyik napról a másikra fog megoldódni, aki gyors megoldást ígér azt érdemes is kerülni, de jól felépített terápiával tökéletesen helyrehozható.
Kitartást neked, és légy büszke magadra, mert biztosan jó gazdija vagy, ha így kötődik hozzád!
Először sokáig így csináltam, mert tudtam, hogy szorongásból csinálja. Nem szóltam érte, felsöpörtem és kidobtam a törmeléket. De bakker, évek múltán sem jutottam ezzel előrébb. Tök nyugisan fogad a kutyám, de mialatt elvoltam, ő leszedte a falamat már sokadjára!
Egyéb más helyzetben is nagyon is nyugisan csinálom vele az élet dolgait. Meglát egy kutyát, neki akar menni. Rántás? Nem érdekli. Leültetni nagyon felspanoltam? Huszonvalahány leültetés után is fel a popó, folyt. köv, nem érdekli. Megoldás? Lehajolok hozzá és átölelem, akkor nyugi.
Nagyon türelmes voltam vele mindig is, mindenben, de ha valami nem használ évekig, akkor igenis kipróbálok mást. És hát, nem vagyok verő típus, még csak legyinteni se legyintettem egyik húzására sem, szóval kizárásosan marad, hogy felemelem a hangom.
Hatos hsz, én biztos nem pontoztalak le.
Az elején olyan ramaty állapotban volt a kutya lelkileg, hogy egy egyszerű "nem" nem ért semmit. Próbáltam. Kiabálás, nagy hangon beszélés nem volt opció, ezért voltam nagyon türelmes évekig, mintha nem venném észre. Akkor volt először, hogy befújtam azzal a szerrel az ajtó szélét (merthogy a falat biztos nem fújom le semmilyen szerrel). Nem jött be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!