Hogyan lehet rászoktatni a kutyit hogy bírja a durrogtatást?
Durrogtatni kell mellette, egyre közelebb.
Lajka kutyával is úgy szokatták meg az űrhajót, hogy egyre kisebb ketrecekben tartották és magnóról bejátszottak egyre hangosabban ilyen sugáthajtómű hangokat, meg egyre erősebben rázták a ketrecét.
Ez inkább idegrendszer függő is, illetve kölyökként lenne érdemes hanghatásokhoz szoktatni, persze ez nem olyan egyszerű.
Én kutyám a legnagyobb dörgés villámlás vihar közepette is halál nyugodtan tolja ki a barna mackót. Illetve a tüzijátékot is tavaly Siófok egy apartmanjának a kertjéből néztük. Nem igazán érdekli. De néhány hete az egyik parkban fiatalok, reggel petárdáztak tölünk kb 50-80 méterre. Morgott egyett de ennyi, nem félt. El is volt engedve. Mivel parkban elengedem,de a morgáson kivül nem volt más reakciója.
Egy olyan kutyát aki pánikol,fél nem igazán lehet hozzá szoktatni szerintem.
Érdemes egy jó nagy sétát tenni délután ahol nagyon elfárad így kevesebb energiája marad a pánikra talán. Nem tudom.
"3, én mindig jelentem az állatkínzókat"
Enélkül is nyilvánvaló volt, hogy egy ócska, alja, szánalmas életű troll vagy, nyugodj meg.
5 éve vannak kutyáim, és nem is akartam soha hozzá szoktatni őket a szilveszteri rakéta, és petárdázáshoz.
Vagy a házban, vagy garázsban van a kettő kutya, olyan helyen ahol tudom hogy nem eshet bajuk.
A szomszédom pont azt csinálta, hogy hozzá akarta szoktatni a kutyáját ezekhez, valamennyire sikerült is neki. De tavaly pont a kutya mellett robbant egy petárda, és kutya olyan szinten megsérült, hogy el kellett altatni.
Nem tanácsolom senkinek, hogy ehhez hozzá szoktassa a házikedvencét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!