Egyes kutyások miért viselkednek úgy, mintha a teljes járda kizárólag az általuk sétáltatott kutyáé lenne?
Mai nap történt az eset: egy huszonéves kor körüli lány nagyon hosszú pórázon sétáltatta a kutyáját, amely keresztül-kasul mászkált a gyalogos járdán, majd odafutott hozzám és az orrát a farmeromhoz érintette. Ez több szempontból is problémás. Egyrészt veszélyeztetve voltam, mivel egy esetleges kutyatámadás esetén a gazdája nem tudta volna megfékezni az ebet, másrészt mivel a kutya egy testrésze a farmeromhoz ért, fennáll a veszélye, hogy valami kórokozót adott át - természetesen amint hazaértem, a farmer ment a mosásba. Kérdőre vontam a kutya gazdáját és erre még neki állt feljebb.
36/F
Én kutyásként sosem használok hosszú pórázt. Max 2 méter hosszú, amit beljebb fogok, ha jön valaki szorosan, de a mostani kutyám lábnál jön szorosan.
Azért ezt egy kicsit túlreagálod. Ezerszer több dolgot elkapsz azzal, hogy megfogsz egy kilincset valahol, vagy boltban megtaperolod a dolgokat. Kissé lenéző vagy a kutyákkal.
Amúgy meg persze, hogy a gazdinak állt feljebb. Rendben, rövidebbre foghatta volna a kutyust, de semmi törvénybe ütközőt nem tett, pórázon viszi közterületen a kutyát, van, aki azt se tesz fel, na az más. Ilyen esetben neked semmi jogod nincs felháborodni sajnos, vagy nem sajnos. Én kicsit furán néztem volna, ha csak orral valakihez hozzáér a kutyusom és leáll velem vitatkozni. :D de hát hadd mondja, mennék tovább. Ha valakit egy nózi zavar, ne menjen ki utcára. Egy gyerek is hozzád érhet, annak meg lehet, hogy taknyos a keze, na. Érted.
"Viszont te meg jócskán túlreagáltad a helyzetet, ha a fiam lenne akkora punci, hogy dobná a nadrágját a mosásba, amiért hozzáért a kutya orra, elküldeném 1 év katonai szolgálatra…szedd már össze magad, férfi vagy te egyáltalán?"
Attól, hogy önmagamra és a környezetemre rendkívül igényes vagyok és nem mászkálok olyan ruhában, amely kontaktusba került egy állattal, attól még én ízig-vérig férfi vagyok. Egyébként gondoljunk csak bele, lehet, hogy az állat néhány perccel korábban egy másik kutya farát szagolgatta.
Ugyan, egy kis homi vagy. :) es itt alapvetően nem azzal van gond, hogy a fiúkat szereted, kit érdekel, hanem hogy egy kis puncika vagy. Egy ízig vérig férfi nem kitalàlt kèrdèseket irogat a gyakorira, ilyen fèlmüvelt, provokativ, tudàlèkos stílussal. :D hagyjad màr magad :D fèrfi jah :D
Amúgy, ha nem lenne ennyire visszataszító a stílusod, meg az egèsz lètezèsed itt gyakorin, akkor ebben a kèrdèsben pl igazat tudnèk neked adni. Az alapelvben. Tèny, hogy jogod van ahhoz, hogy ne menjen oda hozzád a kutya, ha te nem akarod. De ugyanúgy mindenkinek joga van ahhoz is, hogy ne kelljen az utcàn dohànyfüstöt szívnia nèha, hogy ne tapicskolja meg vèletlenül egy gyerek, hogy ne tolakodjanak az emberek mellette az utcàn ès lökjèk fel, hogy ne legyen az elàrusítónèni bunkó, hogy ne kèssen a busz, stb. De ezek az èlet termèszetes velejàrói! Zàrd le magad hermetikusan, ha nem akarod hogy a környezetedben legyenek. Bolond vagy amugy teljesen :D
"Ugyan, egy kis homi vagy. :) es itt alapvetően nem azzal van gond, hogy a fiúkat szereted, kit érdekel, hanem hogy egy kis puncika vagy. Egy ízig vérig férfi nem kitalàlt kèrdèseket irogat a gyakorira, ilyen fèlmüvelt, provokativ, tudàlèkos stílussal. :D hagyjad màr magad :D fèrfi jah :D"
Ez a személyeskedés és trágár hangnem pedig téged minősít. A kérdéseim pedig nem kitaláltak, a félműveltséget pedig - 2 diploma birtokában - kikérem magamnak.
"mivel a kutya egy testrésze a farmeromhoz ért, fennáll a veszélye, hogy valami kórokozót adott át - természetesen amint hazaértem, a farmer ment a mosásba. "
Ezen jót nevettem. Jársz-kelsz az utcán, felfröccsen esős időben a víz, sár, boltban, tömegközlekedésen hozzád érnek... Aztán olvasom, hogy "csak autóval vagy gyalog járok. Boltba is a késő esti órákban járok, hogy minél kevesebb emberrel találkozzak." Erre csak azt tudom mondani, hogy amennyiben ezt ilyen jellegű higiéniai okokból teszed, akkor ezt kezeltetni kellene, mert ez fóbia.
Abban igazad van, hogy a gazdáknak pórázon illene tudni kontrollálni a kutyáját, sőt, illene ezt meg is tennie. Legközelebb hasonló esetnél udvariasan javasolnám a helyedben egy kutyaiskola felkeresését az illetőnek.
"Attól, hogy önmagamra és a környezetemre rendkívül igényes vagyok és nem mászkálok olyan ruhában, amely kontaktusba került egy állattal, attól még én ízig-vérig férfi vagyok."
Monk, mi? :D
1. Az ilyen gazdi felelőtlen és bunkó, nem gondol arra, hogy a kutyájának is baja eshet.
2. Te meg hipochonder vagy, fordulj pszichológushoz.
"De figyi amugy, amikor te egy masik pasi seggét nyalod ki az meg oké? A kutya legalább csak megszagolja… eeeeteeed :D"
Bár nem a kérdéshez tartozik, de az igényes emberek - mint a párom és én - anális izgatás előtt megfelelően tisztálkodnak kívül és belül, ezt most nem részletezem, de annyi biztos, hogy megfelelő anális tisztálkodás esetén semmilyen higiéniai kockázat nincs abban, amit írtál. Ellenben a kutyák hátsója mikor is van kitisztítva?
"Te meg hipochonder vagy, fordulj pszichológushoz."
Nem vagyok hipochonder és nincs semmilyen más betegségem sem.
"Hát, annál szomorúbb kérdező, hogy 5-6 évig melengetted a segged egyetemen es ilyen félműveltnek sikerült csak kivakaródni."
Nem vagyok félművelt, kikérem magamnak. Okleveles szakközgazdászként dolgozom vezető beosztásban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!