Átlagos keresetű emberek. Ki hogyan változtatott az állatai etetésén az eledelek árainak drasztikus emelkedése miatt?
Sajnos sok embernek már az is gondot okoz, hogy befizesse a megemelkedett rezsi számláit és társai. Látom, hogy a menhelyek, a szervezetek is bajban vannak, mert horror áron vannak a tápok, sok ember le is mond az állatáról, mert egyszerűen tudja, hogy a kevés fizetéséből nem tud neki olyan körülményt biztosítani, amit eddig.
Nekem cicáim vannak, de az ő eledeleik is emelkednek. Régen ugye a zooplus volt az egyik legolcsóbb, de már ott is kb hasonló árak vannak, mint a többi oldalon, nincs igazán nagy különbség egyes eledelek közt.
Nekünk egy cicánk van, egy jó ideje a következőt vesszük:
Akárhogy nézegettem zooplusszon is más nagyobb kiszerelést, kg-ra vetített ára ennek a legjobb. A cica szereti. Ez mellett kap valamennyi száraztápot, néha házi kosztot (csirkemell, pici leves).
Ő ugye egy cica, de ahol van pl. két németjuhász, ott azért zsebbe kell nyúlni.
Mondjuk tipikusan az a szitu, legalábbis az én ismeretségi körömben, hogy aki nem annyira jómódú, ők megveszik a jó minőségi tápokat, konzerveket, esetleg nyersen etetnek, ki mit preferál.
Aki jól keres, esetleg gazdag, na ők azok, akik régen is és most is az állattartás költségein spórolnak. Drága dolgok saját maguknak a hipermarketekben, márkás ruhák, luxus ház, 5 klíma a házban, 2 márkás, drága autó. A kutyának pedig megveszik a legolcsóbb 10 kilós, saját márkás tápot és ennyi.
"Szimplán kíváncsi vagyok, hogy mások hogyan gondolják, illetve azok az emberek, akik ténylegesen olyan helyzetbe kerültek az elszabaduló árak miatt, hogy hiába akarnak matekozni, hogy jön ki ugyanaz a minőség, sehogy sem bírják megvásárolni."
Bizonyára le leszek pontozva, de ha ilyen helyzetben inkább a kutyatartásról mondanék le. Most gondolj bele, egy éhező gazdi hogy tud normálisan gondoskodni egy kutyáról? Ne, vicceljünk már!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!