Másnál sem opció egy menhelyi kölyök? (Bővebben lent)
Én szívesen fogadok örökbe kutyát, de igazából semmi extrát nem ad nekem, hogy kölyök korától én nevelem. Van felnőttként befogadott és kölyökként vásárolt kutyám is, mindkettőt egyformán szeretem.
Keverék kiskutyát viszont egyáltalán nem fogadnék örökbe, mert jobb szeretem, ha tudom mire számíthatok (méret, temperamentum stb), egy felnőtt kutyánál ez látható, fajtatiszta kölyöknél is tudja az ember milyen lesz a kutya. Aktuális egy új kutya és mindenki meglepődik, hogy inkább a felnőtt kutyákat preferálom, sőt a menhelyi kölyökkutyát kizártam teljesen. Ismerősömnek van egy mentett kutyája, kölyökként pulinak nézett ki, tényleg akár fajtatisztának is elment volna képek alapján, méretre 10-15kg közöttinek mondták felnőttként, erre lett belőle egy fekete óriás schnauzer jellegű kutya 34 kilóval :D
Szóval én vagy fajtatiszta kölyköt veszek, vagy felnőttet fogadok örökbe. Más is van így ezzel?
Én keverék kölyköt fogadtam be. 8 hetesen minden kalkulátor 20 kg körülire saccolta, és pont annyi is lett. A külseje kicsit megváltozott, mert a göndör szőre egyhén hullámos lett és hosszabb, valamint a színe kicsit sötétebb lett (kivéve a hasát). De persze ez egyáltalán nem számít nekem.
De téged is megértelek.
Kinek a pap, kinek a papné.
Nalam se johet szoba egy menhelyi kolyok, de oszinten szolva nalam egy fokkal erosebb az a dolog, hogy nekem egyszeruen nem valoak a kolyokkutyak.
Egyszer volt, eleg is volt, utaltam azt az idoszakot, tenyleg. Utaltam a nem alvast, a honapokig tarto szobatisztasagra szoktatast, hogy nem hagyhattam nagyon egyedul, mindent is szetragott es stb.
Szoval en emiatt preferalom inkabb a felnott kutyusokat, oszinten nekem veluk konnyebb. Jo amugy osszesen eddig eletemben 3 kutyam volt, ebbol 2 felnottkent orokbefogadott, 1 kolyokkent tenyesztotol vasarolt, szoval azert nincs oriasi tapasztalatom.
Viszont a felnott kutyaknak van egy oriasi hatranyuk is: minel idosebbek, annal valoszinubb, hogy traumakat eltek at, viselkedeszavarosak, stb.
Nem torvenyszeru, mert nyilvan fugg attol, hogy honnan es hogyan kerult be a kutya, de gyakori.
Szoval mindennek van elonye es hatranya is, ezt ne felejtsuk megemliteni, mert fontos.
Ismerős fogadott örökbe kutyát.
A kutya zavartan viselkedett, ez később se javult. Kiderült, hogy valami ideget nyom az egyik csigolyája, ezért folyamatos fájdalmai vannak és ez valsz összefügg a viselkedésével. Megműtötték egy vagyonért. A tünetei utána se szüntek meg. Most kitalálták, hogy lehet, hogy más baja van. A lényeg, hogy már ráköltötték egy törzskönyves kutya árának többszörösét és a kutya továbbra is idegbajos, nem lehet egyedül hagyni stb.
Kétszer volt kölyök kutyám, egyet meg felnőttként hoztam el a menhelyről. A kölyköknél mindig azt vártam, hogy nőjenek már fel és lehessen velük komolyabb dolgokat is csinálni (nagy túrák, biciklizés, agility versenyzés, látványos trükkök - ezek ugye mind tönkrevágnák a fejlődő izületeket), meg 5 hónapos koruktól 1 éves korukig még össze-vissza fejlődnek a kutyák és szőrük sincs még nagyon -> nem feltétlen néznek ki jól.
Menhelyről sem akartam, mert féltem, hogy ha elmarad a korai szocializáció, alapozás, nagyon nehéz lesz később egy olyan kutyát felépíteni, akivel élmény dolgozni. Attól is tartottam, hogy az ismeretlen háttér miatt valami genetikai betegség is kijön nála (oké, hogy elvileg egészségesebbek a keverékek, de mikor a fiú akad össze az anyjával, ott már nem lesz akkora variabilitás, azt meg nehéz kikutatni, hogy kik egy random kidobott kutya ősei).
Röviden viszont: hónapokig nézegettem a menhelyen a kutyát, majd örökbefogadtam és valóban iszonyú nehéz volt az agilitys és más trükkökre tanítani.
Ettől függetlenül most úgy vagyok vele, hogy tenyésztős kölykeim biztos, hogy lesznek majd és örökbe is akarok fogadni, de csak olyat, aki nem kell senkinek és persze beleillünk egymás életébe :)
Nálam a menhelyes felnőtt nem opció, oké hogy véletlenül kifogtál egy olyan kutyát amelyik nem volt problémás, de egy szocializálatlan, rekatív, agresszió problémás kutyából nem faragsz csettintésre családbarát kutyát, aki a gyerekekkel és macskákkal játszik a hátsókertben. Ugyanolyan zsákbamacska a jelleme egy felnőtt mentett kutyának, mint egy mentett kölyöknek a felnőttkori külseje.
Ismerek egy gyepiről hozott kutyát, már háromszor vitték vissza, a mostani gazdája sokszorosát ráköltötte trénerekre, kutyaiskolákra, mintha tenyésztőtől hozott volna el kölyköt. Így is csak este sétáltatja, nappal csak szájkosárban, mert már harapott.
De persze ismerek olyat is, akinek gyönyörű német pointert sikerült kihoznia, teljesen problémamentes, gyorsan tanul, ember, gyerek centrikus.
Ennek az érmének két oldala van, mindenki eldönti mit vállal. Egyébként a kérdéshez visszatérve, sokan úgy vannak vele, hogy csak is menhelyes kölyök az opciójuk. Én is.
Eddigi kutyáim mind kölyöknek kerültek hozzám, minden bosszúsága ellenére imádom ezt a korszakot.
De.
A legfiatalabb kutyám menhelyről jött, 8 tesójával dobták ki őket az erdőbe egy dobozban kb 6 hetesen. 4 hónapos volt amikor hozzám került. 35+ kg-ra saccoltuk akkor, mali és molosszer keveréknek. A mali stimmel, de mellette inkább bull type. És épphogy 25 kg. Gondolom mondani sem kell, hogy nem vagyok terrieres, sosem akartam bullt 😀. Már 3 múlt, hát így jártam 😀
Szóval mostmár megértelek! 😀
Ohh persze, menhelyi felnőtt kutya sem kész kutya. Enyém pl reaktív volt, hónapok munkája, hogy mostanra nem az. Keverék kölyökkutyánál nekem ez a "lutri" dolog a bajom. Lehet, hogy pl havanesenek tűnik külső alapján, de igazából puli vér van benne, ami meg egy ugatós, nagy mozgásigényű terelőkutya, nem egy közepes mozgásigényű társasági fajta, szóval jah, más habitusu lesz, az esetleges méretről nem is beszélve. Jobb esetekben az anya kutya ismert, de az apa szinte sosem biztos, szóval bármilyen keverékek lehetnek a kölykök ígyis. Én meg pl tudom, hogy nem vagyok egy pörgős ember, szóval egy nagy mozgásigényű fajta nem éppen áldás lenne.
Felnőtt menhelyivel lehetnek gondok, de ott a méret legalább fix és nagyjából azért a jellem is, meg már látni milyen fajták lehetnek benne. Engem pl egy vizsla keverék ki tudna készíteni a "zizegésével".
Igen egyébként azt tapasztalom, hogy többen mennek a kölykökre, mint felnőttekre. De hát kinek mi :) csak érdekelt hogy más is van-e így, mert ismeretségi körben meglepődtek, hogy én egyértelműen kizártam a keverék kölyköket és mindig mutogatják, hogy "de nézd, ez milyen cuki és gazdit keres" :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!