Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mennyi esély van a teljes...

Mennyi esély van a teljes felépülésre?

Figyelt kérdés
Tegnap este a német juhászunk fulladt, zihált, nehezen vette a levegőt, nem kérte a vacsorát, levert volt és zöld váladékos volt a szeme. Rögtön elindultunk dokihoz, ahol a röntgen alapján két diagnózist állítottak fel. Az egyik lehetőség a bronchitis, erre elkezdték adni a köptetőt, antibiotikumot, a szemére pedig szemcseppet. A másik doki is megnézte a felvételt, aki a rendelőben volt, ő pedig szívmegnagyobbodásra gyanakodott és arra, hogy a tüdejében ödéma van jelen. Erre kap vízhajtót, ma megyünk szívultrahangra és szívférgesség vizsgálatra. A felvételen csúnya a tüdeje, meg is lepődtek, mikor mondtam, hogy csak 3 éves. Étvágya már van, a kedve is jobb valamivel, viszont továbbra is nehezen veszi a levegőt. Én már 1 éve is láttam rajta enyhe nehézlégzést, mintha kapkodna a levegő után, de párom kinevetett és kigúnyolt, hogy csak beképzelem, nincs a kutyának semmi baja, így ezzel a problémával nem is látta orvos. Azt olvastam a neten, hogy ha a szívével van ilyen jellegű probléma, ahol már tüdőödéma is jelen van, akkor már csak pár hónapig fog élni. Van valakinek ezzel tapasztalata? Nagyon aggódok...

2022. máj. 31. 10:30
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
81%
Soha nem értettem ezt a mentalitást. Nekem is volt, hogy én azt éreztem, hogy a kis állatommal valami nem oké, a párom pedig azt mondta hogy semmi baja nincsen. Hallgattam a megérzésemre, beültem az autóba és elmentem orvoshoz vele. Igazam is volt.. Te miért nem tettél így?
2022. máj. 31. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:
Mert hajlamos vagyok túlparázni dolgokat és elfogadtam, hogy áh biztos csak bekapcsolt a paramami üzemmód ismét. Ilyenkor megy a gúnyolódás, meg a veszekedés, hogy állandóan drámázok, orvoshoz járok, erre költöm a pénzt (volt már ilyenre példa, van két törpenyuszim, amikor azonnal rohantam orvoshoz az egyikkel, ordítva megkaptam, hogy nem vagyok normális, hogy Pestre viszem orvoshoz...) Most már természetesen bánom, hogy nem cselekedtem...
2022. máj. 31. 10:46
 3/27 anonim ***** válasza:
100%

Hogy milyenek az esélyei, az attól függ, mi lesz végül a diagózis. Én drukkolok neki! Most már ne ostorozd magad, de máskor el kell menni orvoshoz, ha úgy gondolod. (Nyuszikkal főleg nem szabad halogatni!)

Én is "paragazdi" vagyok, de nem érdekel. Inkább elmegyek 5x apróság miatt, mintsem 1x ne menjek, amikor kellene. (Egyábként párodnak üzenem, anyagilag jobb 5x pici problémát kezeltetni, mint 1x egy nagyot.)

2022. máj. 31. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
38%

3# ⭐ Példaértékű, szép, intelligens válasz a gyakorikerdesek történetében ⭐


Jegyezzük is fel a dátumot!

2022 május 31 kedd

2022. máj. 31. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
100%

Önmagában az nem igaz, hogy ha víz van a tüdejében pár hónapig fog élni.


Ha tényleg a szíve okozza a gondot ami, kifog derülni vizsgálat után; megfelelően beállított gyógyszerekkel élhet úgymond teljes életet, picit kímélőbb módon, nyáron nagy melegben ne futkározzon pl.


Orvos mindent elmond.


Az én kutyámnak nem szívnagyobbodása van, hanem szívelégtelenség. Neki is vízes volt a tüdeje. Jelenleg kap a szívére gyógyszert ami magát a szív működését segíti és vízhajtót így nem vizesedik a tüdeje. Illetve azt mondta az orvos, hogy a keringést is javítja. Alkalmanként kap gyulladás csökkentőt ezt injekcióban, ha begyulladnak a hörgői.


4 éve áll kezelés alatt, hozzáteszem mindenből a legkisebb adagot kapja, amit még lehet emelni ha szükséges. Ha nincs panasz, 3 havonta kontroll.


Jól van, arra szoktam figyelni ha játszik más kutyával nem hagyom túl sokáig, nem úgy, mint régebben. Az órás futkosáokat nem szabad neki. Pici játék azért mehet, 15 perc kb.


Adok neki vitaminokat, minőségi étrend az alap de az is fontos.


Szóval van esély. Többet tudsz diagnózis után.

2022. máj. 31. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

5. vagyok teljes felépülést ne várj, inkább ez olyan, hogy együtt lehet élni a betegséggel, kordában tartani. Ha jól reagál a gyógyszerre, akkor csak téged fog érinteni a dolog, ahogy mondtam az én kutyám is tud bármit csinálni, sőt kissé mérges ha kivonom a játékból 😂


Remélem minden rendben lesz és kezelhető a dolog, ha mégsem a szíve akkor is.❤

2022. máj. 31. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:

Nagyon szepen koszonom a valaszokat, megnyugtattatok! Abban remenykedek, hogy mivel fiatal, hatha annyira nem veszelyes a dolog nala. A doki nem hallott szivzorejt, de mondta, hogy az ultrahang a biztos.

A vizhajto mar dolgozik, pisil szegenykem allandoan, de ma delelott ahogy hazaszaladtam a munkabol beadni neki a gyogyszereket, meg nehezen vette a levegot. All egyhelyben, homorit kicsit a hataval, a feje lentebb van vizszintesen, es teljes testbol-fejbol lelegzik.

2022. máj. 31. 12:14
 8/27 anonim ***** válasza:
100%
Remeljuk a legjobbakat, szivfereg ellen nem vedekeztetek? Ha szivferges is, akkor sem kell rogton megijedni, hosszu es koltseges a kezeles, foleg ha muteni is kell a tudobe es szivbe jutott kifejlett fergeket, de nem menthetetlen. Ha valamilyen veleszuletett szivelegtelensege van, akkor valoszinuleg gyógyszert kell szednie elete vegeig, de akkor is szinten tarthato.
2022. máj. 31. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
90%
Kerdezo, te miert vagy egyutt egy ilyen csavoval? Borzalom, idegbeteg vadbarom.
2022. máj. 31. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
100%

Az mondjuk biztító, hogy nem hallani szívzörejt. Én simán éves oltásra vittem a kutyám semmi baja nem volt és általános vizsgálatnál mondta az orvos, hogy hallani a szívzörejt és elmodnta mi várható, vagyis a későbbiekben vízhajtó, szívgyógyszer, meg elmagyarázta milyen ez a betegség részletesen. Ebbe inkább nem mennék bele, hogy záródik a szív, hogy jut a tüdőbe folyadék. Nem vagyok orvos hülyeséget nem akarok írni, úgy értettem persze ahogy mondja. Meg úgyis mentek vizsgálatra.


--homorit kicsit a hataval, a feje lentebb van vizszintesen, es teljes testbol-fejbol lelegzik. -- ilyent az én kutyám nem csinált soha


Azért válaszoltam neked, mert az ha szívbetegsége van (lehet nem is az) nem egyenlő azzal, hogy meghal. Emlékszem amikor mondta nekem a szívzörejt én is nagyon megijedtem, sírtam is itthon. Szóval kitartás! A legjobbakat!

2022. máj. 31. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!