A kutyám állandóan harap. Mit tegyek?
3-4 hete fogadtam örökbe, és az utóbbi napokban azt csinálja, hogy megy mellettem, majd hirtelen a semmiből megvadul, elkezd ugràlni, és elkezd harapni engem. Ma például, ha nem hosszú, vastag nadrág van rajtam szerintem simán kitép a combomból egy darabot. Még így is keletkezett egy kisebb seb a bőr felszínén, de ha nincs rajtam csak egy vékony nadrág, vagy egy rövid biztos, hogy nem úszom meg ennyivel. Már lassan félek tőle. Eddig nem csinálta ezt egyáltalán. Kap rendesen enni, és napi háromszor szoktam levinni. Fent a lakásban már nem vizel be, a nagy dolgot is elvégzi lent rendesen. Kap enni napi kétszer, étkezik normálisan. Szoktam vele játszani, beszélek hozzá, már tudja azt, hogy "ül", és hallgat a nevére is. De az utóbbi napokban mint írtam minden előzmény nélkül elkezd rám ugrálni és durván harap is. Más emberek közelébe nem is engedem! Nem merem.
Mit tegyek? Mit csináljak vele?
Első kutyám.
A kutya egy éves, nőstény, nincs ivartalanítva, és kistestű németjuhász-tacskó keverék.
Jó kis kombinációt fogadtál örökbe első kutyásként.
Mind a két fajtához külön-külön is erős, határozott gazdára lenne szükség, és nála lehet, hogy ezt a gének kombinációja még fel is erősíti.
A te helyedben sürgősen keresnék egy kutyaiskolát, hogy megtanítsák NEKED, hogy hogyan kell kezelni egy ilyen kutyát.
Ahogy az első válaszoló írta, neked kell a főnöknek lenni, de ahhoz, hogy ezt elérd oldalakat kéne írni, ami itt nem a legpraktikusabb.
Olvashatsz kutyaneveléssel foglalkozó könyveket, de sokkal gyorsabban érsz el eredményt, ha egy kutyaiskolában a gyakorlatban mutatják meg a megfelelő lépéseket, viselkedésformákat, módszereket.
Hat ez nem jatek, elso korben kutyaiskola, ha az nem valik be, akkor rehabilitacio trener segitsegevel. Felelemagresszio lehet a hatterben, bizalmat kell epiteni a kutyaval, es ez sajnos nem megy, ha felsz tole. Kutyaiskolaba nem mindig lehet rogton csatlakozni, ha mar indult csoport, altalaban meg kell varni a kovetkezo kezdo csoport indulasat.
Addig is amikor elmesz mellette, mindig szolitsd a neven, keltsd fel a figyelmet es adj neki egy jutalomfalatot. Ezzel hozzaszokik, hogy jo dolog a kozeledben lenni. Ha igy is tamadna, akkor nem jar a jutalom mert azzal viszont az agressziot jutalmaznad.
Csak lent, séta közben támad. Itt fent a lakásban nem támad, bújik hozzám, követ engem. De ha lemegyünk, akkor hirtelen bekattan, és egyszer csak megtàmad engem. Olyankor semmi mást nem bírok csinálni, csak rövidre venni a pórázt, és magamtól eltartani, ahogy bírom. Másképp leszaggatnà rólam a kabátot/nadràgot. Aztán szintén egyszer csak lenyugszik, és szaglàszik tovább a fűben.
Lehet megpróbálom a kutyasulit, utána nézek hogy megy ez.
Méregből harap vagy játszani akar csak túl durva? Nem mindegy.
Egyébként ivartalanítás és kutyasuli vagy tréner.
Akkor valószínűleg az a gond hogy annyira örül a sétának, hogy túl izgatott lesz.
Nem tudom, honnan fogadtad örökbe, de ha eddig egy ketrecben volt, akkor érthető, nem szokott hozzá hogy kimehet mert a menhelyeken nincs kapacitás a rendszeres sétákra.
Ezt suliban vagy trénerrel viszonylag könnyedén lehet orvosolni. És jól le kell fárasztani, pl labdázni vagy futni vele, hogy levezethesse azt a rengeteg energiát.
Sok esetben egy menhelyes kutyával rengeteg a teendő, mert sem sétálni, sem szocializálódni nem volt lehetősége korábban. De ha nem agresszióból csinálja, márpedig a leírásod alapján nem, az mindenképpen a jobbik eset.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!