Egy öreg kiskutyát elaltatnátok az alábbi esetben? Több lent.

Tehát évek óta süket és vak a kutya, fel sem merült az altatás, mert gondolom jól elvan. Most miért merült föl? Mert 4-es az éhgyomorra mért vércukra, ami az orvos szerint rendben van, illetve a daganat, ami a kutyának nem okoz panaszokat?

Azért kérdeztem, hogy a te kutyád-e, mert ezek miatt egy gazdi nem altattatná el az öreg kutyáját, csak valami kívülálló akit zavar az eb és "jót akar".

Ha már nyűg az öreg kutya akkor ez egy jó alkalom megszabadulni tőle, magaddal és a környezeteddel is lehitetheted, hogy nem volt választásod meghozni ezt a nehéz döntést, pusztán a kutya érdekeit nézted, hogy ne szenvedjen. Vagy B) verzió, ha a kutya öregesen is, de boldog, akkor szeretgessétek tovább és ha valóban rosszul lesz, nem eszik és szenved akkor. A műtét kérdése egy más tészta, nehéz kérdés. Melyikkel élne tovább, műtéttel vagy műtét nélkül, ezt senki nem tudja megmondani, az állatorvos a kutya általános állapotát és a leleteit látva közelebbit tud mondani. A süketség és a vakság nem szól bele a belgyógyászati státuszába. Lehet jól sikerülne a műtét és van még benne 3-4 év, ha felébred. De lehet műtét nélkül 1-2 év.

Kérdező, "kutya egészséges vércukorszint" keresőszavakra a legelső találat is leírja, hogy nem jól tudod, mégis oltogatod itt a jószándékú válaszadókat.

[link]

"A normál vércukorszint 4.4-6.6 mmol/l. "

Azt a görény "állatorvost" hagyd ott a fenébe. Nekem a macskám majdnem meghalt, semmin nem múlt az élete. Az orvosunk tudja mennyire szeretem, ki nem mondta volna még érintőlegesen sem az altatást! Konkrétan alig élt a macs. Nem vagyok hülye, egyik gazdi sem az, mind tudjuk, hogy van ilyen és milyen esetekben, szóval ezzel nem segít. Simán rákérdezett? Szemét barom.

Kérjetek másodvéleményt máshonnan, ha pesti vagy könnyebb, ha vidéki hozzátok föl valamelyik felvilágosult remek rendelőbe. Ennyit megtehetsz a kis barátnődért. Lehet az öreglány tök jól elvan a maga komótos módján és ha megkap mindent még évekig így is lesz. Hord a tenyereden, ennyit tehetsz érte.

Ja, a cicám élve maradt. Itt van, igaz állandó gyógyszerei vannak, de él, és bontja a rendet. Ennyit számít, hogy az orvos nem adta föl.

Mondjuk az, hogy egész életében látta, hallotta a gazdit egy kistestű, öleb, akinek a világot jelenti a gazdi, elég szar lehet, hogy már nem látja, nem hallja. A mindennapi kellemetlenség mellett egy állandó csend és sötétség veszi körbe. Emellett rákos, aminek idővel nagyon csúnya és fájdalmas tünetei lesznek. Én nem tudnám megvárni míg ez is bekövetkezik. Mostmár lényegtelen azon lovagolni, hogy miért nem lett ivartalanítva korábban, már idős és beteg is, egy műtétből valószínűleg nem ébredne már fel.

Én elbúcsúznék tőle, nem arra a talán 1 évre hajtanék amit még esetleg kihúzna.

Szörnyű dolog ez. Egyrészről azt gondolom, hogy nem szabadna embernek ekkora hatalmat adni, valahol természetellenes, hogy "élet és halál ura" de nem azért, mert képtelen lenne jól dönteni, hanem mert itt az ember szempontjából nincs jó döntés, bárhogy is lesz, ezzel muszáj együttélni, nem lehet elfelejteni. Másrészről meg ha megvan az eszköz önzőség nem élni vele (most ebben az értelemben a nem altatást is eszköznek tekintem). Egészséges lelkű ember még útmutatót is kap ehhez az eszközhöz: ha szenved engedd el. De hogy ez a valóságban mennyire nem így működik, mennyire hamis ez, az borzalmas. Ha nincs étvágya, nincs ereje felkelni se, persze, hogy szenved. De még az öledbe hajtja a fejét, keresi a közelségedet, csóvál ha mellé kuporodsz, ilyenkor nyugodt és boldog. Miért te döntsd el, hogy melyik ilyen boldog pillanata legyen az utolsó? De ott a másik fele is, ha a kezedben van már diagnózis miért várnád meg, hogy csak ilyen boldog percekért létezzen, nem az az önzetlen döntés, ha már előre megkíméled a rá váró fájdalomtól?

Őszintén nem tudom a választ ezekre a kérdésekre. De megnyugtatásul, szerintem senki se tudja. Neked kell eldöntened, hogy te melyiket tartod helyesnek, te ismered a kutyád, a te életed része, te tudod a legjobban mire van szüksége és ha e szerint döntesz nem dönthetsz rosszul. De így sem könnyű, szívből sajnállak érte.

Nekem pár hónapja kellett meghoznom ezt a döntést, már más helyzetben, mint te most vagy, de igazából itt nincs is két egyforma helyzet. 15 évesen mindenki csodálta, hogy milyen jól van, annyira imádott enni, hogy egy kis kajával simán lehetett neki még új trükköket tanítani, úszni vittük, már kicsit öreges tempóban, de órákat sétált velünk. Eljött az éves nagylabor ideje, szörnyű eredménnyel, hatalmas daganat, szinte estélytelen, hogy műthető, talán hónapok vannak hátra. Javasolták az altatást. Elvittük specialistához, az eredmény a lehető legrosszabb volt, áttétek mindenütt, jó eséllyel is csak hetek, kínok közt fog elmenni. Javasolták az altatást. Felhívtuk a tenyésztőt, sajnos az utóbbi időben az ő kutyáit is mind a daganatok vitték el, ne várjuk meg, hogy elviselhetetlen fájdalmai legyenek, altassuk el. Nem tudtam egyetérteni velük, ők nem látták, amit én, evett sétált, boldog volt. Aztán rohamosan változott minden, már nem evett úgy, nem sétált úgy. De még mindig akart enni, akart sétálni, akart az ölembe bújni. Én ebbe az akaratba kapaszkodtam. De végül ebből az akaratból is csak annyi maradt, hogy akarta, hogy mellé üljek. Ezt is leginkább csak a szemén láttam már, néhány erőtlen farokcsóválásból, a mozdulatból, ahogyan az ölembe próbálja szuszakolni magát. Mégis a nem altatás mellett döntöttem, tudom, hogy voltak fájdalmai, de úgy érzem a boldog percekért megérte. A sors végül kegyesen igazolt, csöndben, kínok nélkül ment el, nem elviselhetetlen fájdalmak között. Nekem ez volt a legfontosabb, csak ne szenvedjen úgy, ahogyan azt az orvosok jósolták. Úgy érzem, hogy a kettőnk szempontjából ez volt a helyes döntés, ez volt az ő akarta, de fogalmam sincs, hogy legközelebb hogy döntenék.

Szóval csak ezt kívánom neked, azt a döntést, ami nektek a helyes, bármi is legyen az. Őszintén együttérzek veled.