Milyen kutyát válasszak?
Amelynek:
- elég egy nagy udvar ( 1500m2), és ezen felül nem igényel sétáltatást (nyugdíjas számára)
- kezdőnek is jó
- mérete: legalább közepes





Nem hinném, hogy még senki sem említette előttem, de egy kutyának sétáltatás KELL. Nincs olyan, hogy nem igényli, maximum kevesebbet. Képzeld el, hogy te egész életedre be vagy zárva egy szobába, aminek az utolsó kis négyzetcentiméterét is ismered, semmi újat nem tud mutatni, és a legnagyobb szórakozást az jelenti, hogy az ablakból kiabálsz ki az embertársaidnak, meg lekaparod a falat.
Nem mellesleg a szóban forgó nyugdíjasnak is jót tesz egy rövid séta, ha nem is naponta, de két-három naponta mindenképp. Ha erre nem képes bármilyen okból, akkor ne gondolkozzatok kutyában, de például egy idősebb macsek még jó lehet.
Egyébként kutyából is valami idősre gondolnék elsősorban, sok olyan van a menhelyeken akiket a koruk miatt nem fogad be senki, pedig rettentő hálásak tudnának lenni érte, és egészen biztosan nem pörögnek már úgy mint egy ereje teljében lévő kutyus.
Off:










Képzeld el, hogy te egész életedre be vagy zárva egy szobába, aminek az utolsó kis négyzetcentiméterét is ismered, semmi újat nem tud mutatni, és a legnagyobb szórakozást az jelenti, hogy az ablakból kiabálsz ki az embertársaidnak, meg lekaparod a falat.
És akkor a macskával mi van? Állítólag annyira jól érzik magukat a lakásban. Az nem kínzás?





24#
Macskabútorok garmadája áll a gazdik rendelkezésére, a kertből lehet macskabiztosat csinálni ahol kedvére kiélheti magát és nem kell attól tartani hogy kinyíratja magát az utcán, a lakásban lazán le lehet fárasztani egy darab madzaggal is akár, a kislábujjadat sem kell kitenni hozzá a lakásból, és ha idős akkor még erre sem biztos, hogy van igénye. Nem, nem kínzás.










25 vagyok
Sőt, nem is említettem azokat a speckó eseteket amikor olyan fogyatékossággal él a macs, ami miatt nem is szabad kiengedni a házból. Nálam a 3-ból az egyik süket és fél szemére nem lát. Ha nem egy másfél éves energiabomba lenne, még őrá is azt mondanám, tökéletes lehet egy nyugdíjasnak akinek csak társra van szüksége. Idős cicák között biztos vannak hasonlók, ők sem kellenek legtöbbször senkinek a menhelyeken.





"- elég egy nagy udvar ( 1500m2), és ezen felül nem igényel sétáltatást"
Plüsst.















Még az őr,juhász és pásztor kutyákkal is kijárnak sétálni.Attól,hogy terület őrzésére vannak még kutyák akiknek ugyan úgy kellenek ingerek.
Hülyeség az is,hogy őket nem lehet szocializálni és neki esnek kint mindennek és mindenkinek.A neveletlenek maximum.Más dolog a saját területét őrizni és megint más semleges területen járni-kelni.
Szerintem nem nagyon való neki kutya,ha abszolút nem mozdul ki vagy a kutyát nem vinné.A kert önmagában nem elég,senkinek nem jó az ha be van zárva egyetlen egy elkerített területre,akármekkora az.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!