Milyenek az elso napok otthon a menhelyi kutyussal?

Állatmentő szervezettől hoztuk, orvosnál már járt, a szervezet megbízható, nem kellett azonnal vinni, friss szivferegteszt is volt.

Az első pillanattól kezdve rajongott értünk, bár a kocsi utat végig hányta, azóta se bírja.

Nagyon gyorsan megtalálta a helyét nálunk, nem volt semmi fennakadás. Nyilvan neveletlen volt, nem tudta meg a nevét, felugrált, stb, de erre számítottunk is. Sétálni másnap vittük először.

Amikor megismertem elvittem sétálni. Eléggé vegyes volt a viselkedése. Az autóktól félt. A legtöbb szembejövőhöz barátságosan odament, de ha meg akarták simogatni, akkor nyüszítve húzódott hátra. A gakambokat megkergette. A kutyákkal is barátságos volt, bárkivel szívesen játszott.

Beleszerettem, de aznap nem tudtam elhozni. Bár tervben volt a kutya, semmi nem volt megvéve, Tkes kölyköt akartam, nem tudom, hogyan keveredtem a menhelyre, de nem bántam meg :D.

Az elhozatalt autóval történt, anyósülésen, hámmal. Az út elején még feszült volt, de hamar feloldott. Azóta imád autózni.

Betegségek.

A menhely csináltatott féregtesztet, ami negatív volt. Annak tudatában hoztam el, hogy vesedaganattal diagnosztizálták. A menhelyi orvos azt mondta, hogy nem műthető. Még az elején van, 1,5-2 évet saccol neki, az akkori kezeléssel. Emellett csirke alergiája is van.

Az evéssel nem volt gond. Úgy evett, mintha nem lenne holnap.

Saját állatorvosnál teljes kivizsgálást csináltunk. A daganat kevésbé volt agresszív, mint elsőre gondolták. Az érintett vesét kivette.

A gyógyszert (amit utált, alig lehetett vele megetetni, pedig mindent próbáltam) lecserélte, és infúziós kezelése van hetente. Meglepően jól tűri.

A Dunát imádja, hiszen labradorból van :)

Most szeparációs szorongással is küzdünk, de ezen szakértővel dolgozunk.

Ő most 6 éves, remélem még megél ugyanennyit, de bármennyi van hátra, igyekszem boldog életet nyújtani neki.

Én csak idiztem kétszer, másodjára megtartottam, így lett mentett kutyám is :)

Itthon már volt kutyus, mikor megérkeztünk bemutattuk őket egymásnak. Szerencsére a kutyáim is jófejek, idibe pedig csak az jöhet hozzám, aki kijön a fajtársaival. Nem komplikáltam túl, bevezettem a kapun, hagytam, hogy összeszaglásszanak, elengedtem a pórázt.

Szobakennel párti vagyok, mikor nem tudtam teljesen csak a kutyusra koncentrálni, oda csuktam, így az lett nekik a természetes, nem sztrájkoltak ellene, szerették. 2-3 óránként kivittem pisilni, először csak egy hosszú pórázzal, amit a földre dobtam, mert nem akartam, hogy megszökjön. Sokszor hívogattam magamhoz és nagyon dícsértem, ha jött. Ahogy teltek a napok, úgy húztam ki a pisi-kaki időt 8-9 órára.

A szabályokat az első perctől kezdve betartattam, sétálni is rögtön vittem, neki is meg kellett állni az erdőben a kereszteződéseknél, mikor a többieknek is stb..

Tanítani egy-két hét után kezdtem és elkezdtük a kutyasulit is, illetve különböző helyekre vittem magammal.

A kennelt is elhagytuk lassan és így egy-két balesettel megúsztuk a szobatisztaságra szoktatást.