Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Mi legyen a kutyával?

Mi legyen a kutyával?

Figyelt kérdés

Párommal 5 éve vagyunk együtt. Az 2. randink volt, mikor érte mentünk a kutyáért. Tehát "velünk" egyidős. Egy rottweiler kislány. Gyönyörű, imádom. Nekem is van kutyám. Imádom a kutyákat, viszont felelős gazdinak is tartom magam. 3 éve össze költöztünk, de mivel nincs udvarunk, csak egy 20nm kis terasz, ezért a kutya maradt a szüleinél, ahol eddig is volt (együtt laktak). Én nagyon kutyás vagyok, ezért egy éve yorkie gazdi lettem. Ennek a kis 2 kg-osnak elég napközben a kis udvar, viszont a séta ugyanúgy megvan.

A párom kutyája kennelbe van egész nap. Egy 3*3as helyen. Igazából naponta kétszer megy megetetni az anyukája a kutyát. Ő meg igazából havonta két napra megy haza. Az a kitxa nincs sétáltatva, nincs társasága, semmi. Nagyon sajnálom és mondtam neki, hogy ajándékozzuk el. Én is szeretem és sajnálom, de ez nem élet neki így. Van egy ismerőse akinek oda adhatná. Rottijai vannak és tanyán lakik, becsbe vannak tartva a kutyák. De ő nem akar erről hallani, sőt ide akarja hozni a házba. Nen érti meg, hogy ez lehetetlen, mert a gyermekem fél tőle amúgy is. Lakásba nem lehet tartani, mert 50nm az egész 4 embernek. Az udvar, ami nem is udvar meg szintén nem egy ekkora kutyának való :( szóval teljesen ki vagyok ettől az egésztől. Mindig ezen veszekszünk. Én úgy gondolom igazam van. Már oda se kellett volna vinnie, mert 7 napból 6ot dolgozot, így is egyedül volt a kutya. Annyira sajnálom szegényt, mert egész nap abba a sz*r ketrecbe van. Sajnálnám szegényt, de tuti ennél jobb dog várna rá mint ami most van. Szerintetek mit tehetek? Mi lenne a legjobb megoldás?


2021. júl. 7. 21:35
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
70%
Neked van igazad. Így szenved, nálatok sem lenne jó neki, a gyerek miatt meg főleg.
2021. júl. 7. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
36%
Az a helyzet, hogy csak kifogásokat keresel.
2021. júl. 7. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
32%
Ami jelenleg zajlik, az állat kínzás. Ha párod kretén, az ö dolga... De egy olyan embernek, aki ennyire leszar egy gondjára bízott élölényt, az miért nem egy lakatlan szigeten él? Rejtély...
2021. júl. 7. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem, ha megadnátok neki a kellő foglalkozást, teljesen jól ellenne a házban, veletek. Ha megfelelően kezelitek a szituációt a gyerek félelme is el fog múlni.


A tanyán is jobb helye lenne nyílván, mint egy alig 10 m2-es kennelben, meg ugye mindenkinek talán az a legegyszerűbb, ha az ismerős valóban bevállalná a kutyát.


Azt azért vegyétek figyelembe, hogy kijön-e más kutyákkal, mert a roti nem azok közé a fajták közé tartozik, akit, ha bedobtok egyedül egy kennelbe és pár év múlva előveszitek teljesen szociális lesz mindenkivel... Egy yorkival pillanatok alatt végezhet is, de hasonló méretű kutyákban is komoly károkat tehet.


A mostani helyzetnél kb minden csak jobb lehet számára...

2021. júl. 7. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
81%

Csöbörből vödörbe ne rakjátok a kutyát.Kb pont ugyan annyi mozgástere van egy kis városi lakásban mint abban a 3x3-as ketrecben.

Ha van megfelelő ismerős nem kell kínozni a kutyát,hagyni kell élni.Amúgy is olyan keveset élnek,és már az élete java része elment arra,hogy kb csak volt.

Adja meg neki a lehetőséget,hogy a további éveit legalább aktívan,és boldogan élje le.Nem lehet evéssel és fekvéssel eltölteni 10 egész esztendőt.Lakásba roti pedig nem való! Főleg úgy,hogy van gyereked (vagy az lenne a yorkie?),yorkie is,sok az a nagy kutya oda.


Amúgy is,albérlet? Nem lehet csak úgy hozni-vinni az állatokat.Minimum meg kell kérdezni.és nagy kutyával kapcsolatban (főleg ami szocializálatlan,bezárva élt,emberrel alig érintkezett) illik kikérni a lakók véleményét is,hiszen ők is össze fognak vele futni ha akarnak ha nem.


Harmadik..honnan tudod,hogy egyáltalán el fogja fogadni a yorkiet,és a yorkie őt? Simán széttépheti,ha sose/ritkán találkozott kutyákkal.Ha nem is ölési szándékkal,de harap annak a kis 2kg-os kutyának nyekk.Kb akkora a kutya mint a roti feje.

Nem vész madár akarok lenni! csak végig kell ezt gondolni minden oldalról,minden lehetőséget és sajnos ez így nem igazán oké.

2021. júl. 7. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
38%
Amúgy az, hogy szereted azt a kutyát, miben nyilvánul meg? Hogy ide leírod? Mert ugyanúgy asszisztálsz ehhez a helyzethez, ha jól értem. Mennyivel jobban jártok volna egy plüss kutyával... Ha változtatni akarsz, álljál a sarkadra és harcold ki, ennek az áldatlan állapotnak a feloldását, legrosszabb esetben tegyél feljelentést.
2021. júl. 7. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
23%
Persze, leszarja, ezért akarja magához venni, jó vicc. Asszony még nem engedi,az van. Inkább nézi a nagy állatbarát a 9 négyzetméteres kennel én a kutyát, mint hogy a "kis" 20 négyzetméteres teraszra engedje. Erről szól ez a történet, nem másról.
2021. júl. 7. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
73%

Én is neked adok igazat.

Eleve szerintem nem a szülők akarták a kutyát. Persze nem dobják ki, de azért látod, hogyan "gondoskodnak" róla. Ahogy látom ők nem akarták a kutyát, csak ott maradt náluk.

Nálatok ugye nem lehet, mert ti sem tudjátok megfelelően tartani, és ott van a gyerek, aki fél tőle.


Én úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha olyan embernek adnátok oda, ahol tudjátok látogatni. Jobb a sorsa lenne ennél, szerintem szinte bárhol. Próbáld megbeszélni a pároddal, hogy olyan helyre adjátok, ahol később is meg tudjátok látogatni.

2021. júl. 7. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
17%
Aki lepontozott: nálatok az állat még mindig fogyó eszköz?
2021. júl. 7. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
82%

Én is keresnék inkább egy felelős gazdit, pláne hogy van ismerős, ahol jó helye lehet, nagy szabad tér, társak stb. és látogatni is tudnátok.

Ahogy most van tartva, nem tudom pontosan mekkora hely van előírva kenel méretnek egy nagy testű kutyának, de szerintem nagyobb, tehát bűncselekmény. Lakásba nem vinném, pláne olyanba, ahol ti is szűkösen vagytok, persze, egy kistestű kutyát sokkal könnyebb "kerülgetni", én a nagy kertben se tudok kényelmesen 2 lépést mozdulni, mert a kutya már ott van mellettem.

Szerintem a kutyusnak az a hely, amit írtál hogy jól is tartják a kutyákat, tanya is, társai is vannak az jó hely lenne neki, ha meg rendszeresen tudtok menni látogatni, akkor szinte tökéletes :)

2021. júl. 7. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!