Mennyi idő után lett új kutyátok?
Akik elvesztették a kutyáikat!
Mennyi ideig gyászoltatok?
Milyen kutyust vettetek/,fogadtatok örökbe?
Hasonlót mint az előző, vagy sem?
A régi kutyátok hiánya enyhült?
Nekünk egy év után lett új kutyusunk, szükségünk volt arra az egy évre, hogy el tudjuk engedni. Nem akartuk, hogy az új kutya csak hiánypótló legyen, hiszen nem az érdemli.
Másfajtát vettünk.
Nekünk volt egy kutyánk akit nagyon szerettünk, de megmérgezték és el kellett altatni . Bele estünk abba a hibába, hogy rá nem sokkal vettünk egy új kutyát. Persze őt is szerettük ,de mégse annyira mint az előzőt ,én kerestem benne azokat a tulajdonságokat amik az előző kutyába voltak... jó pár évig élt mikor szegény beteg lett, orvoshoz jártunk vele de nem tudott rajta segíteni. Utána 3 évig nem volt kutyánk. Majd kezdtük azt érezni, hogy jó lenne már egy a házba. Vettünk, teljesen más fajtát és szerelem volt első látásra:)
Szóval várj utána, míg nem érzed hogy készen állsz lelkileg érzelmileg
Igazából a mai napig gyászolom őket, még most is elkap a sírás, ha eszembe jutnak.
Nem volt olyan, hogy direkt vártam, hozzám mindig úgy kerültek kutyák, hogy szükségük volt valakire, én meg pont arra jártam. Most ez így hülyén hangzik, de így van. Valaki meghalt, valakinek nem kellett már.... Két hete lett egy vizslám úgy, hogy őt már tervezve, céltudatosan kerestem jó sokáig, mire megtaláltam Őt. Nem volt már kutyám egy ideje, mind elmentek, sajnos. Egyébként mind mások voltak minden szempontból, de mindben volt valami pótolhatatlan és egyedi.
Egy het.
Hasonlo kutya
A regi hianya nem fog enyhulni attol,hogy uj van.
Azonnal megvettem volnaaz uj kutyat,de mivel kamaszt akartam venni,igy felpakoltam mindent 2 meternel magasabbra. Ez kb 2 hetig tartott.
Az elozo kutyam sokat szenvedett meg en is. Mindent megtettem a gyogyulasert. Rakban halt meg,szornyen lesovasodott. Mindig beszoltak a fereg emberek,h eheztetem ,szemet vagyok stb.
Megerdemeltem egy uj jolmegtermett egeszseges kutyat,akire nem mondjak ,h eheztetem.
5 év.
Nekem ő egy családtag volt,nem volt könnyű feldolgozni,hogy elment.Ráadásul úgy ahogy..
Nem is akartam másik kutyát,de nem tudtam őt ott hagyni.Szinte csont és bőr volt,kóvájgott egy helyi Spar körül és csak zavartak ide-oda meg kiabálták vele.
Sok gyökér..
Azóta ő is egy teljes jogú tagja a családnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!