Szerintetek gyomorcsavarodás végezhetett vele?
Sajnos tegnap reggelre viradóra elvesztettem a kutyusom:(( 12 éves németjuhász. Izületes volt a bal első lába, de csak enyhén, sántított rá. Enni nem igazán evett az utóbbi napokban (mondhani semmit). Természetesen orvosnál is voltunk vele. Azonban elkezded duzzadni a lába és ment rá a rekeszére is. Ami még feltünt hogy utóbbi időben folyamatosan zihálva vette a levegőt, teljesen kedvetlen volt, egész nap csak feküdt. Ismét orvos, röntgen azt mondta ödéma. Vártunk a laborra, viszont reggelre elpusztult a kutyám:(( Azt tudom hogy 3:30 kor még tutira élt (kamerán látni) Elég nehezen mozgott, és nem lelte helyét. Hol ide hol oda feküdt le. Aznap este emlékszem evett egy kis konzervet, meg ivott vizet. Reggel még volt széklete. Aztán másnap hajnalban meghalt.
Reggel 7 kor, mikor rá találtam oldalal feküdt, megmerevedett az egész teste lába mindene, és a hasa hatalmasra volt duzzadva (mint egy lufballon). Alig birtam megnyomni oldalt a hasát annyira gázos volt. Szerintetek gyomorcsavarodást kaphatott az éjjel? vagy miután meghalt is képződhetett ennyi gáz? Létezne hogy már előző napokban is ez volt a baja és azért nem evett? Egyébként a labor is megjött közben, és azt mondta az orvos a szervei rendben vannak, annyi látszik hogy egy erős gyulladás van a szervezetében:(
Ezt biztosan csak egy boncolás tudna megmondani, de a gyomorcsavarodás nem okoz gyulladást- de ettől függetlenül lehet hogy az vitte el.
Sajnálom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!