Hol lehet jelenteni,ha valaki nem hajlandó a kutyáját a
saját telkén belül tartani és engedi, hogy az utcán
szabadon lófráljon, ugasson, támadjon?
Figyelt kérdés
Sziasztok!Van az utcánkban egy család, akik folyamatosan hordják maguknak a kis kutyákat, akiket természetesen nem hajlandóak az udvaron belül tartani és,ha már nagyobbak nem is foglalkoznak velük. Ebből nekem mostanra nagyon elegem lett mert kb, ősz óta szinte semmit nem alszunk, mert minden nap sötétedés után a házunk előtt az ablakunk alatt ugatnak.A gyerkőc két kis cicáját kb majd szettépték, az autót a kocsifeljárón hagytuk és mikor a cicák alá menekültek a kocsit kezdték rongálni,hogy kiszedjék a macskákat Szürkületkor már nem is nagyon merünk kimenni, mert csapatokba verődve nem mernék rá mérget venni, hogy nem támadna meg, és hát természetesen oltva egyik sincs, de ha lenne se szeretnék egy kutyaharapással gazdagodni. Évek óta számtalanszor kértük őket, hogy tartsák őket udvaron belül, mindig csak az igérgetések. Szóval az lenne a kérdésem, hol lehet az ilyesmit jelenteni, hogy legalább valami hivatalos felszólítást küldjenek nekik. Tárgyalásra járkálni emiatt nem szeretnék,nem akarom hogy még pénzembe is kerüljön más ember felelőtlensége. Köszönöm, ha elolvastad és válaszolsz is rá.
És ha lejelentem, akkor küldenek nekik valami felszólítás félét, vagy ezt is rendesen jegyzőkönyvbe veszik és járkálni kell miatta?
2021. ápr. 2. 16:08
3/26 anonim válasza:
Ahogy az első is írja, jegyző, illetve jelenteném az állatvédőknek is. Annyit viszont hozzáfűznék, hogy amennyire nekik kötelező a kutyát a telken belül tartani, nektek úgy a macskát szintén!
2021. ápr. 2. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
4/26 anonim válasza:
jegyző+állatvédő, birtokvédelem nem tudom hogy ebben az esetben helytálló lenne-e, utána kéne nézni
2021. ápr. 2. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
5/26 A kérdező kommentje:
A válaszod köszönöm!A macskáról pedig annyit, hogy mint leírtam a kocsifeljárón voltak,amit mi csináltunk a hozzánk tartozó területen.Nem szoktak elkószálni, már csak a szabadon járkáló kutyák miatt sem.És hát ez a két kis cica nem fog oda menni és megharapni senkit, nem fog lármázni felébreszteni az éjszaka közepén senkit, nem piszkít más elé.Arról nem beszélve hogy a cicák,azért ügyesek hiába tartjuk zárva a kaput simán felmásznak. Macskát pedig nem szoktunk megkötni ugye.És nem is szoktak elkószálni a kerítésen szoktak nézelődni, mi csak úgy hívjuk őket, hogy vad kamerák,max a kocsifeljáróig mennek, de az még a hozzánk tartozó területhez esik.Nem vagyok kutya ellenes nekünk is van, kerítésen belül tartjuk. Nem terhére másnak. És azt is értem, hogy a kutyának ugatnia kell, de tegye már ezt a gazdi saját udvarán őt ébresztgetve, mert amíg ő nyugodtan alszik,hisz a kutyája csak hajnalba megy haza mikor már világosodik, addig mink ébren vagyunk egy gyerkőccel, akinek itthonról kell, és elég nehéz ott ülnie minden reggel nyolckor úgy, h majd elalszik a gép előtt. Mi meg apával kb. már Zombiként végezzük a napi teendőinket, meló stb. Még egyszer köszönöm a valaszaitokat, húsvét után megpróbálom a jegyzőt. Igazából már én is gondoltam rá. De kíváncsi lettem volna az ügy menetére, hogy mi a folyamat, vagy az eljárási mód ilyenkor.
2021. ápr. 2. 16:32
6/26 anonim válasza:
A jegyző dolga lenne. A mi jegyzőnk nagyívben letojta az ilyesmit. Így egy àllatvèdő egyesületet kerestem, ők intèzkednek kóborkutyàs dolgokban
2021. ápr. 2. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
7/26 anonim válasza:
5: Felesleges szócséplés, akkor is köteles vagy a portán belül tartani őket. Attól, hogy téged zavar a kutyák ugatása, még nem jogosabb a te ellenérzésed, mint a tény, hogy te ugyanazt a szabálysértést követed el a macskákkal. Ha két kiscicáról van szó, akkor meg főleg egy felelőtlen állattartó vagy te is. Nyugi, nem "baj", ha nem mászkálnak el, így is kivasalhatja őket egy autó a házatok környékén meg megmérgezhetik őket. Arról ne is beszéljünk, hogy a kutyatámadásnak is ki vannak téve, és ez nem a kutyatartó bunkó hibája, hanem a tiétek, mert ők a ti felelősségetek....
Jogos a részedről, hogy ne legyen kint a szomszéd kutyája, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a legtöbb településen nem törődnek vele sajnos, amíg meg nem harapnak valakit. Ettől még mindenképpen kell jelenteni.
2021. ápr. 2. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
8/26 anonim válasza:
Tavaly jan.01-óta nem a jegyzőhöz kell bejelenteni.
"Csökkent a jegyzők állatvédelmi hatásköre január 1-jétől. 2020-tól már csak a kóborállatok befogásával kapcsolatos intézkedések és az állatvédelmi őrszolgálat működtetése tartozik a városi jegyzőkhöz. Minden más panasszal vagy bejelentéssel a kormányhivatalhoz, a NÉBIH-hez vagy a járási hivatalokhoz kell fordulni."
2021. ápr. 2. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
9/26 anonim válasza:
#8 a kérdező szerint a gazdák semmit se tesznek azért hogy a telkükön tartsák a kutyákat, a kérdező hiheti azt hogy kóbor kutyák
2021. ápr. 2. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
10/26 anonim válasza:
Beszélj a szomszéddal szép szóval, és mutasd meg neki, hogy te hogyan tartod a macskáidat, hogy hogyan zárod el őket annak érdekében, hogy ne menjenek át se más magánterületére, se ki a közterületre! Csak egyszerűen hívd be magatokhoz, és mutasd meg, és utána mondd el neki, hogy ahogy te a saját portádon belül tudod tartani a macskáidat, úgy legyen szíves megtenni ő is ezt a saját kutyáival, mert így meg úgy....
Egyszerű példamutatás és emberi hang, nem pedig feljelentgetés...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!