Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Melyiket javasoljátok kezdő...

Melyiket javasoljátok kezdő dog dancingre?

Figyelt kérdés

Szóval a kérdés lényegében annyi, hogy a Border Colliet vagy az Ausztrál Juhászt javasoljátok a dog dancing elkezdésére?

Van most egy bichon félém, akivel megpróbáltam párszor, de nem nagyon tetszett neki. Ő inkább az engedelmességi és/vagy az akadálypályán jeleskedik.

Szóval el kezdeném a dog dancinget, kutyázásban nem vagyok kezdő (a bichon amikor idekerült tört, zúzott, rombolt, ugrott a lábunkra, harapott, mert nem vettük, hanem kaptuk egy ismerősünktől akinek nem lett volna rá ideje, és szép lassan megneveltem a bichont, olyan technikákkal amikre még én sem hittem, hogy képes vagyok) és minden szükségest biztosítani tudok nekik. Napi 8 órát lennének egyedül, de akkor sem teljesen, mert nagymamám vagy a szomszéd rá-rá szokott nézni a kutyákra.

Nekem az aussie őszintén jobban tetszik,az ő személyisége jobban hasonlít az enyémre mint a borderé.

Utána igazítanám a programom, vagyis korán reggel akár 5kor is kivinném sétálni(addigra majd a bichonnal, ő egyelőre fél a sok zajtól reggel, de nem annyira már, mint az elején) és iskola után mire hazaérek csak is csak vele foglalkozok egész este 10ig is akár. A padlásból csináltunk egy edző terem féleséget, ahol a bichonnal szoktam edzeni ha kint esik/fagy van. Kinti-benti kutya lenne, mi úgy szoktattuk az eddigi kutyáinkat, hogy kicsi korában(mert ugye eddig tavasszal/nyáron jöttek a kutyik) kint lenne az udvaron, és sétáláskor az utcán, és ott bárhova piszkolhat, mire jön a hideg, megszokja, hogy oda végzi a dolgát, és máshova nem akarja.(ezen mi is meglepődtünk, de 4 kutyával működött)

Lehet kihagytam valamit, de ha van ami nektek nem tetszik, vagy szerintetek valamit még igényel, amit nem hoztam szóba akkor nyugodtan írjatok.

Fontos lenne, hogy fel tudja venni a tempóm. Amikor nyugi van, nyugi van, amikor játszunk, játszunk, amikor edzünk, edzünk. Vagyis magyarul tudjon nyugton ülni, és pl. Ha én leülök egy percre akkor ne az legyen, hogy ő ott ugrál rám és nem bír magával.

Előre is köszi:)


2021. febr. 23. 15:32
A kérdező szavazást indított:
Aussie
Border
14 szavazat
 1/9 anonim ***** válasza:
Szerintem amíg a bichon nincs patentra összerakva (fél a sok zajtól, de már nem annyira), ne hozz új kutyát. Nem lesz energiád a kettőre.
2021. febr. 23. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
8%
Mi az a 'dog dancing'? :) 80 kilos kozepazsiaim kerdezi :D
2021. febr. 23. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
0%

2+

O csak a kidobos rockit ismeri :) Egy kis razas utan ... repules!!! :))))

2021. febr. 23. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

"iskola után"

Gyerekként nem vennék magamhoz ekkora mozgásigényű kutyát. Ki tudja, mit hoznak a következő évek, egyetem és meló mellett már közel se biztos, hogy ennyi időd lesz kutyázni - természetesen az is lehet, hogy igen, épp ezért várnám meg ezt az időszakot, amikor már rálátok milyenek lesznek a "felnőtt hétköznapjaim", és az alapján döntenék.

2021. febr. 23. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Nem gyerek vagyok. Egyetemista:)
2021. febr. 23. 16:20
 6/9 A kérdező kommentje:

Vagyis végzős egyetemista.

A bichon pedig már nagyon szépen és nyugodtan sétál az utcán velem:)

2021. febr. 23. 16:20
 7/9 anonim ***** válasza:
88%
Akkor mire mondod hogy mitől fél?
2021. febr. 23. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:
Az utcán már nagyon szépen sétál velem. De ha pl elmegy egy autó akkor kicsit megijed. De nem ez a kérdés #7
2021. febr. 23. 18:36
 9/9 anonim ***** válasza:
49%
Mindkét fajta alkalmas rá, de én inkább Aussie-t választanék, ott még nem olyan felhígult az állomány, mint a bordereknél.
2021. febr. 23. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!