Összebalhéztam egy öregasszonnyal a kutya miatt. Kinek volt igaza?
Szóval mentem a kutyámmal a jól megszokott délutáni körútunkra. Azt tudni kell, hogy a kutyám nem lett szoktatva a többi kutyához és hisztizik ha a ketítés mögül ugatnak a kutyák. Na és most is ugyanez volt, és én meg megállítottam egy kerítés előtt (ahol nem volt kutya) hogy lenyugtassam. Ez nagyjából sikerült is, mentünk tovább. Visszafelé arra jöttünk haza és szembetalálkoztunk egy öregasszonnyal, aki elkezdte nekem mondani, hogy hogy mertem én bosszantani az ő kutyáit azzal hogy megállítottam a sajátomat, stb. Hangsúlyoznám, hogy a kutyámat nem az ő háza előtt állítottam meg, hanem a szomszédjáénál. A beszólására elmagyaráztam neki hogy nem az ő háza előtt állítottam meg a kutyát. Erre megfenyegetett hogy ha mégegyszer ilyet csinálok akkor ki engedi a saját kutyáit (2 kutyája van) hogy harapják szét az én kutyusomat. Én visszaszóltam neki, szóval még ő is beszólogatott még néhányat. És akkor a végén elkezdi hogy milyen szemtelen vagyok, stb és hogy majd szól a szüleimnek (ismeri őket) hogy mit tettem. Én meg visszaszóltam neki erre hogy "Akkor hajrá, szóljon nekik". Utána ment mindenki a maga dolgára. Én úgy érzem nekem volt igazam, ugyanis a kutyám pórázon volt és mivel az utca közterület, ott állítom meg a kutyust ahol csak akarom, ráadásul azért, hogy lenyugodjon. És mégegyszer: mégcsak nem is az ő háza előtt állítottam meg.
Most egy darabig biztos kerülöm a házát mert egy elég rosszindulatú nőnek tűnik. Szerintetek kinek van igaza?
Mindkettőtöknek igaza volt szerintem, az öregasszony frusztrációját abszolút megértem, 3 évig kertvárosban hatalmas kutyasétáltató helyen laktam, egy rémálom minden reggel arra kelni, hogy vonyítanak a kutyák. És egy idő után már tudod...Fél 6kor...Igen igen, ez a barna labrador. 6kor...Igen igen, ez az a két kis csivava akik végigvonyítják az utcát. Fél 7kor...Igen igen, ez a nagy kuvasz, aki amúgy tök nyugis de ez az egyetlen akit pont az én kutyám ugat meg...Halál. És ha egész nap otthon vagy, végig ezt hallgatod. Tény, hogy mindenki tehet azért hogy a kutyáját megnevelje és leszoktassa az ok nélküli "unalomból" ugatásra, de ilyen övezetben azért ha az enyém nem is ugat még akkor is idegesítő mert helyette ugat jobbra-balra egy-egy meg szemben kettő.
A másik ugyanakkor, hogy nagyon helyesen csináltad mert ha így nem akkor máshogy hogy a francba tanítanád meg a kutyádnak hogy nyugiban legyen? Ezt így kell csinálni. Én ráadásul az ugató kutyával szemben szoktam megállítani (amikor még kölyök és tanul a kutya), háttal a kerítésnek leültetem, és ha megnyugszik akkor odamehet és megszaglászhatja (mert egyébként amikor a saját kutyádat lenyugtatod akkor általában azonnal megnyugszik a kerítés túloldalán lévő is).
Szóval te jól csináltad, az öregasszony meg nyilván nem a legjobb módon kért meg hogy máskor ne az ő környékén gyakorlatozz, de mondom, pont együttérzek vele. Legközelebb menj más irányba, azt meg könyveld el magadban nyugodtan hogy nagy az Isten állatkertje. Amiatt meg ne aggódj hogy beárul a szüleidnek szerintem, ezek az emberek egész nap így viselkednek, gondold el egy nap alatt hány fenyegetést oszt ki:D A felét szerintem elfelejti a másik felét meg úgysincs energiája beváltani.
18-as! Kicsit sem voltam bunkó az öregasszonnyal! És nem félek, hogy elmondja a szüleimnek, mert én már elmondtam nekik a sztorit. :)
27-es nekem skótjuhászom van, a néninek meg valami keverék. Eleve ő amúgy sosem viszi sétálni, szóval egy tök kicsi helyen halálra unják magukat azok a kutyák...
"Nem lehet tisztelettudóan kommunikalni az idosebbekkel?"
amilyen az adjonisten... a 21. században nem teljesítmény nem megdögleni korán, a kor magában nem tiszteletreméltó. majd ha a néni is tiszteli a másikat, akkor majd tiszteletet kap vissza.
természetesen a kérdezőnek van igaza. ha az öregasszony kutyái frusztráltak, akkor lehet nem kéne kikötve tartani őket, és sétálni is kéne vinni őket néha. tipikus falusi paraszt.
Kulonfele sprayek legyenek nalad !! Csotanyirto ,paprika ,impregnalo,wc spray. Vmelyik betalal.
Nagyon durva,milyen pofatlan szemet az oregasszony. Legyen nalad eszkoz,amivel megveded magatokat!!! Akkor mar nem ereszti ugy rad,h tudja,h lefujod a kutyajat es fajni fog neki....
Kozteruleten ott mesz,ahol akarsz es annyiszor,ahol akarsz!! A rendor is kirohogne a hulyejet.
30/ majd ha ledolgozol annyit mint én akkor kritizálj.
A csitri nem sértő, serdülő lányt jelent. Egyre jobban megértem miért akartak kutyát engedni rád.
Az öregasszonyban semmi sértő nincs szemben a te csitrizéseddel.Értem én, hogy amiért cseszegetik itt az öregeket az a te csődöret is böki, de akinek nem inge ne b*szakodjon.
Itt senkit nem érdekel a ledolgozott idő, a régi jó kádárkorszak, az idegesítő tiszteletlen fiatalok duma.
Az idősek tiszteletlenek nagyon kevés a kivétel. Ha nem tetszik nekik valami (ahogy itt te is) olyan hangnemben és olyan stílusban nyílvánulnak meg ami egész egyszerűen undorító, pofátlan és hányingert keltő, de cserébe elvárják a tiszteletet és a normális választ. Mire fel? Tessék szépen beszélni és akkor más se mond semmi sértőt.
Egy gyerek is attól, hogy gyerek még nem érdemel kevesebb tiszteletet vagy rosszabb hangnemet. Ugyan olyan tisztelettel kell hozzájuk szólni mint bármelyik felnőtthöz és akkor nem lesz probléma,nem kell majd mesélni a szomszéd Gizike néninek, hogy micsoda bunkó ez a mai generáció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!