Miért szeretne mindenki fajtiszta kutyát, ha úgyse tenyészti és nem versenyezteti és a menhelyek tele vannak gyönyörű keverékekkel?

Nekem sok ismerősöm azért vett bizonyos fajta kutyát, mert x-nek is olyan van, és az milyen menő. Lehet vele pózolós képeket csinálni.

A másik eset, amikor volt egy bizonyos fajta kutyája a családnak hosszú éveket át, és amikor elpusztult, akkor utána megint olyat akartak, mert azt a fajtát szerették meg.

Nekem az egészség volt a fő szempont. Az első kutyám menhelyről volt, leginkább labrador jellegű, de látszott rajta, hogy sokgenerációs keverék, igazából csak a zsemle szín stimmelt, meg a lógó fülek, de szerintem a világ legédesebb arcú kutyája volt, én gyönyörűnek láttam és sokszor idegenek is odajöttek hozzánk, hogy mennyire aranyos, szóval szerintem, aki csak azért vesz fajtatisztát, mert azok szebbek az nemes egyszerűséggel hülye. Viszont szörnyen beteges volt, mindkét csípőjét műteni kellett, 3 éves korától epilepsziás volt és szinte mindenre allergiás, csak gyógytápot bírt enni és nyaranta muszáj volt neki szteroidot adni, különben véresre rágta a lábát meg a farkát, de még így is sokszor csomókban hullott ki a szőre, ha éppen az allergizáló fűfélék nőttek. Rengeteget jártunk vele állatorvoshoz és ha a ráköltött pénzt nem számolom, mert az volt a legkevesebb, akkor is borzalmas volt folyton aggódni, kikísérletezni, hogy mi fog használni, folyamatosan attól rettegni, hogy ez már olyan probléma lesz, amit nem tudnak kezelni. Nem akarok általánosítani, mert biztos vagyok benne, hogy sok egészséges kutya is van a menhelyeken, de nekünk ez a "keverék kutyák a legegészségesebbek, legstrapabíróbbak" mítosz nem igazán jött be, az utolsó 2-3 évét szinte végig állatkórházban töltötte és ez rettenetes volt, soha többet nem akartam ezt átélni.

Így lett a második kutyám fajtatiszta, törzskönyves, ő sem mindent kibíró, vasszöget is megemésztő kutya, de egy jó minőségű táppal tökéletesen elvan, vele tényleg csak oltásra járunk állatorvoshoz. Bevallom nála fontos szempont volt a küllem is, jó kiállású, szép fajtát szerettem volna, de egyébként közel sem lett olyan helyes, mint a labi mixem volt, hozzá nem is jönnek oda, hogy "jaj de cuki, megsimogathatom?". Illetve azért azt is figyelembe vettem, hogy habitusban is passzoljon, legyen nyugodt, könnyen kezelhető, agressziómentes. És az 5-ös válaszoló bármennyire is nem ért egyet a kutyakiképzőjével, én tényleg azt kaptam a tenyésztőtől, amit vártam, küllemben, jellemben és egészségügyileg is.

Aztán vele elkezdtem komolyabban sportolni, de rájöttem, hogy ő nem erre lett kitalálva, nagyon nehézkesen ment vele minden összetettebb feladat, így lett egy munka border collie-m. Na nála már egyáltalán nem volt szempont a küllem, kifejezetten csúnya kutya, személy szerint nekem sosem tetszettek a juhászkutyák küllemre, de őt a legnagyobb bc fanatikus sem látná szépnek :D Viszont fantasztikusan okos, brutálisan gyorsan tanul, szóval nekem ő így tökéletes.

Sosem gondoltam, hogy a kutyáim státuszszimbólumok lennének, először az egészség, a habitus volt a fő szempont, aztán a "használhatóság," amikor törzskönyves kutyát vettem. Az elsőnél még fontos volt, hogy szép is legyen, de a másodiknál már egyáltalán nem, mondom, ő tényleg nagyon-nagyon csúnya. Tehát szerintem aki szép kutyát szeretne az nyugodtan menjen menhelyre, tényleg gyönyörű kutyák vannak ott is, én az egészségük miatt nem akartam újra kockáztatni. Ettől függetlenül én nagyon sok kutyás ismerősömtől megkapom, hogy milyen szívtelen dolog tőlem, hogy két kutyát tartok és egyikkel sem mentettem életet, ahol két kutya elfér, ott elférne három is, miért nem fogadok örökbe. Sokszor ajánlanak rehabilitációra szoruló menhelyi kutyát, mert látják, hogy a bc hogy tud beülni apporttal és akkor én biztos nagyon értek a kutyákhoz, fogalmuk sincs róla, hogy mennyire más egy erre tenyésztett kutyát megtanítani ezekre, mint egy sokszorosan traumatizált kutyát rehabilitálni, rossz embernek tartanak azért, mert szerintük én csak azért nem akarok ilyen kutyákkal foglalkozni, mert nekem derogál, hogy bull típusú kutyákat tartsak, hiába magyarázom, hogy a bc sem véletlenül bc és nem mali, mert még egy erősebb őrző-védő ösztönű kutya is rettenetesen a fejemre nőne. Szóval nyilván más dolgokat tapasztal az ember 2 törzskönyves kutyával, mint a keverékek gazdái, de a szélsőségek szerintem mindenhol ott vannak, tényleg napi szinten kapom a beszólásokat a tk-s kutyáim miatt a mentett kutyásoktól, ők teljesen nyíltan lenéznek engem ezért, pedig én sosem néztem le azokat akiknek keverék kutyája van. Szóval szerintem ez egyáltalán nem ilyen fekete-fehér és egy fajtatiszta kutya már régen nem státuszszimbólum a kutyások körében.

Gyerekkoromban volt mindig fajtatiszta kutyánk. Azaz fajtajellegű keverékek, mert a szüleim nem tudták a különbséget, és olcsón akartak kutyát. Egy német juhászt kaptunk barátoktól, mikor születtem, vele nőttem fel. Náluk született az ő két német juhászuk almából. Utána volt egy rendes, fajtatiszta rottweiler tenyésztőtől, vele annyi volt, hogy fogsorhibás volt, így olcsón vehettük meg. Aztán megint egy családnál lehozott alomból német juhász, ő még él. Mondanom sem kell, a roti tök egészséges volt egész életében, a német juhászok ízületesek, kényesek. De idegrendszerileg mindegyik nagyon topon volt, és baromi okosak voltak.

Felnőttként én már tájékozódtam a szaporítás témáról, aztán megnéztem, mennyibe kerül egy kutya rendes kennelből, és rögtön eldöntöttem, hogy akkor menhelyi mix lesz. Egyszerűen nekem százezreket nem ér egy fajta sem, ennyire nem ragaszkodom adott fajtájú kutyához. Egy bull típusú (valószínűleg bullterrier lehet benne) mixem van, tökéletes kutya, okos, kedves, hálás, alázatos, nagyon szereti a gyerekeket, könnyű volt vele kezdetektől. Szerintem a jövőben sem lesz fajtatiszta kutyám.

Én azért választok 1 bizonyos fajtát, mert szeretem a temperamentumát, a tanulás utáni igényét, szeretek vele sportolni, eljárunk őrző-védőzni és be tudjuk illeszteni az egyébként is aktív életvitelünkbe. Ettől függetlenül van egy utcáról befogadott (inkább beköltözött) keverékem akit szintén imádok, de ég és föld a kettő. A keverékre kapásból most költöttem el ~100.000 forintot, mert nem múlt el a gyulladás a füléből, műteni kellett. Közben kiderült, hogy az ivartalanítás off, mert annak ellenére, hogy 2 éves, a szíve elég ramaty állapotban van.

De lakik nálam (vagy inkább én lakom nála) gerincbeteg macska, szintén az utcáról.

De ha ne adj' Isten kutyaválasztás előtt kellene állnom, megint ugyanazt a fajtát választanám, mert hozzám ez illik, ezt szeretem.

Neked mindegy, milyen a kutya, másnak nem.

Még akkor sem feltétlenül mindegy, ha családi kutya lesz. Ha olyan kutyát hozol el más állatok mellé, amelyikben erős a vadászszenvedély, gyerekek mellé olyat, amelyiknek nem tűri őket vagy megszállott túrázóként nem viheted magaddal, mert 10 km után kipurcan, akkor lesznek problémák az együttéléssel. Nálunk a külső sokadlagos szempont volt a belső tulajdonságaihoz képest. Utóbbiból viszont szép kis lista volt, hogy milyen kutyának lennénk jó gazdái és milyen kutya illene hozzánk. A kör nagyon leszűkült, ezért lett fajtatiszta kutyánk. Almon belül is lett volna olyan kutya, akivel kevésbé illettünk volna össze, de a tenyésztő meg tudta mondani, melyik kölyöktől kb. mi várható majd felnőttként, a mienknél ez be is jött. Olyan lett az új családtag, amilyet szerettünk volna. Külsőre nem csak szerintünk szép, de ettől még rendszeresen keveréknek nézik :), nem érdekel. Legyen egészséges és jó idegrendszerű.

Gyerek: Előjöhetnek dolgok, de a genetika hozott anyagból dolgozik. Bármilyen is lesz a gyerek, ha öröklött, akkor a szüleitől szerezte.

Én egy tacskókeverék kutyával nőttem fel, akit akkoriban még menhelyről hoztak el anyukámék. Imádtuk, nagyon okos volt, és 18.évig élt ami elképesztő! :) mondjuk nagyon jól volt tartva, a szüleim nagyon jól bántak vele, így ezt a felelösségteljességet is belém nevelték.

Nekem fajtatiszta kutyám van, én rengeteg ideig tanulmányoztam milyen kutya illene hozzám, és a menhelyen nem volt olyan kutya aki hozzám passzolt volna. Plusz nagyon nagyon féltem hogy az a kutya szaporitós, rossz genetikai állományal rendelkezik, és korán elveszítem. Szóval inkább sokáig gyujtogettem rá, és egy nagyon neves szlovák tényésztötől hoztam el a kis ebem.

Szerintem ilyesmi indokok miatt választ valaki tenyésztőtől kutyát, én is járok az enyémmel versenyekre mert nagyon tehetséges az agilityben. Semmilyen betegsége nincs, mindenre levoltak szürve a szülei, nagyon jó immunrendszere van bár mindenből prémiumot kap. :)

Meg hát csaladtag, nagyon szeretjük, de látom (ideiglenes befogadó vagyok) hogy a menhelyes kutyák hálásabbak, az én kis "gazdag" kutyám aki szuletesetől fogva mindent és minden szeretetet megkap ő is hálás, de nem annyira azért mint egy menhelyes eb. :)

Édes istenem... Minden alkalommal, amikor ilyen kérdést olvasok eszembe jut az a barátnőm, aki szégyellte és rémesen érezte magát amiatt, hogy tenyésztőtől vett egy remek kutyát, akit fantasztikusan jól tart. Über gáz az a hozzáállás.

Ha az ember túllendül az olyan hülyeségeken, hogy "mert instagramon láttam és cuki", a kutyaválasztás egy iszonyatosan személyes döntés lesz. Legalább annyira, mint a párválasztás. A csilli-villi, pedigrés, tenyésztős kutya ugyanolyan tudatos döntés és legalább annyi egyeztetés, beszélgetés, ismerkedés eredménye, mint egy menhelyi. Ezek nem az emberek nem ártanak. Nem lehetne inkább azokat szapulni, akik agyatlanul, felkészületlenül szereznek maguknak kutyát akár szaporítótól, akár gyepiről?

Ha akarod hallani a gondolatmenetemet:

Mentettem volt. Olyan "hű, de jó szívű vagy, hogy mentettél egy ennyire esélytelent!". Frászfenét, azért őt hoztam, mert őt akartam. Imádom, ezen semmi nem változtathat. Viszont HA lesz új kutya, más szeretnék, ami ebben az esetben fiatalt jelent. Részemről nagyon szűk az a réteg, amivel együtt tudok élni: van egy enyhe kutya allergiám (nem szőr lesz, inkább korpa/nyál), nem nagy a mozgásigényem, nem bírom a rámenős, arcos harcos kutyákat, a kistestűeket kezelem jobban stb. Amennyiben valaha kölyök nevelésre adom a fejem, akkor számomra és a leendő kutya számára is a tenyésztő lesz a biztonságos választás: nem derül ki utólag, hogy bocsi, mégis hullik a szőre, elnézted, mégis egy nagyképű, mindenkin átgázoló kutyád van, upszi, egy patella-ficam.