Miért vannak olyan emberek a mai világban,akik a kutyákkal rosszul bánnak ?
Van egy csoport, amelyik pénzért bánik rosszul a kutyával, jellemzően a nagyipari szaporítók, de sokszor még azok is idetartoznak, akik harcoltatják a kutyákat. Ők ugyan szabálysértést követnek el, de nem kegyetlenségből bántják az állatot, egyszerűen csak egyáltalán nem érző lényként tekintenek rá, hanem, mint pénzszerzési lehetőség. A pénz pedig sokaknak elég jó indok és ezért a kelleténél jóval kevesebben ítélik el morálisan is az ilyeneket, a törvénynek megfelelő büntetést pedig kevesen kapnak érte, így még meg is éri nekik.
Aztán vannak, akik örömüket lelik benne, na ők betegek, sokszor az a fajta, aki csak először bánt állatot, azon kísérletezik, az a főpróba. Őket törvény és erkölcs alapján is elítéljük, nem hiszem, hogy bármilyen kicsit is jóérzésű ember együtt tudna érezni vele.
És végül az a csoport, ami a legszámosabb szerintem, a tudatlanok, akik azért úgy tartják az állatot, ahogy, mert a szomszédoktól, szülőktől így látták és úgy gondolják az a helyes. Ők azok, akiknek a kutyái lényegében bio riasztóként funkcionálnak, maradékot esznek, állatorvos maximum akkor látja, amikor elaltatja. Őket sem törvény nem ítéli el, sem az emberek többsége, még az is, aki tudja, hogy ez így nincs teljesen rendben, azt mondja, hogy de legalább kap enni, Marika néni szereti azt a kutyát, mindig megsimogatja, ha kiül hozzá a kertbe, stb. Én ide sorolnám azokat is, akiknek azért kellett kutya, mert cuki, helyes, de foglalkozni már lusták vele és ilyen nem csak vidéken van, a városok panelei is tele vannak frusztrált, nem levezetett energiájú kutyákkal, szerintem rájuk is mondhatjuk, hogy "rosszul bánnak" velük.
A kutya mindig is haszonállat volt, most is az, csak már nem az a "haszna" mint régen, most ahogyan az előző válaszoló is írta, leginkább a felszínes emberi kapcsolatokat pótolják, vagy segítik tevékenyebbé tenni az életet azzal, hogy sportolhatunk velük, képezhetjük őket, sok olyan ember van, aki besavanyodik, akinek nagyon monoton az élete, a kutyával legalább ki tud kapcsolódni, örömét leli benne, hogy foglalkozik vele. És mint ilyen megbecsüljük őket, de szerintem nem jobban, mint ahogyan a vadász vagy a pásztor becsülte a kutyáit, aki meg régen is csak házőrzésre használta, az ugyanúgy kevésbé becsüli, mint ahogyan most is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!