Egyesek miért hívják magukat kutyatulajként a kutya anyjának/apjának?
Főleg közösségi oldalakon, fórumokon látom, de szemtől szemben is hallottam már, hogy valaki a kutya anyjának/apjának szólítja magát. Engem rendkívül zavar, hiszen rendben van, hogy szereti, én is nagyon szeretem a kutyámat és a legjobb barátomnak tekintem mégsem érzem úgy, hogy bármilyen szülői viszony lenne közöttünk.
Régebben különösebben nem érdekelt, de mióta van egy kistestű kutyám többször is megkaptam már, hogy a kutya anyjakéne emlegettek, illetve megszóltak amiért a 20-as éveim közepén járó nőként nem gyereket hanem kutyát sétáltatok. Kiderült, hogy számukra az, hogy valaki kistestű kutyát tart egyenesen arányos azzal, hogy a gyereket pótolja/kompenzálja.
Miért hívatja magát egyáltalán valaki a kutya anyjának/apjának?
Engem is hívnak egyesek a kutyám anyjának, pedig egy 20 kg-s keverékem van, tehát nem egy toyfajtáról beszélünk. (Én ilyenkor általában megjegyzem, hogy nem vagyok az anyja, de vannak reménytelen esetek, akikre már ráhagyom.)
Egyrészt a kutya sok tekintetben olyan, mint egy örök kisgyerek (pl. kötődés, követ, figyelni/vigyázni kell rá, gondoskodni kell róla stb.). Másrészt néha nekem is "kicsúszik a számon" (csak itthon), hogy "kifiam", de egyáltalán nem gondolom komolyan, csak szófordulat.
Én nem tudom, hogy egy saját gyerek iránt milyen mértékű a szeretet hisz nekem nincs. A kutyám iránt valóban feltétel nélküli szeretet érzek, bármit megadnék neki, azonban inkább érzem nagyon jó barátnak aki mindig velem van, mintsem a gyerekemnek.
Ezt a cikket sajnos meg tudom cáfolni: nem egy olyan embert ismerek, sajnos a rokonságomban is előfordul, aki a kutyája anyjaként szólította magát, majd miután megszületett az első gyereke a kutyát lepasszolta ő pl. a 100 km-re élő anyjának arra hivatkozva, hogy a kutyától elkap valamit a gyerek/túl sok a szőre és sokat kell utána takarítani/nincs rá ideje. stb.
Tehát ha ugyanolyan mértékű lenne a szeretet egy kutya és egy gyerek iránt, akkor a kutyát senki sem adná tovább amint megérkezik a gyerek. Én inkább arra tudok gondolni, hogy egyfajta gyerekpótléknak érzik ezek az emberek, azaz valamilyen oknál fogva nem lehet vagy nem akarnak még gyereket, és egy kutya agyusztálásával pótoják ezt.
Én inkább a gyereket passzolnám tovább
Mintsnem a kutyámat.
Nem is lehet szerintem összehasonlítani egy ember gyereket, meg bármilyen kutyát.
Mindkettőt lehet nagyon szeretni, de nálam ez két külön ág.
Sajnos sokan vannak pl, akik azért tartanak kutyát, hogy a kontrollmániájukat kiéljék.
Sajnálni tudom nagyon ezeket a kutyusokat, mert legyen bármilyen visszahúzódó, kedves, nem agresszív kutya, rajtuk tombolják ki a frusztrációkat.
5. Veled sem tudok egyet érteni, a hozzád hasonlók épp a másik véglet.
Miért lenne egy ember több, mint egy kutya? Azért, mert az emberek beláthatatlan mértékig elszaporodtak aminek következtében képesek voltak kitulajdonítani a Földet és elnyomni az állatvilágot? Nos emiatt nem érnek többet. A kutyák jóval magasabb IQ-val és EQ-val rendelkezik, mint némelyik ember. Sőt ne álljunk meg itt, igényesebbek is mint némelyik ember.
Hozzád hasonló "ki ha nem az ember/én/" felfogású ember tolta végig nyáron a kutyám farkán a porontyát tartalmazó babakocsit mondván az ember többet ér mint egy kutya. Egyébként az ember is csak egy állat és hivatalosan náluk sincs se kisfiú se kislány, ha helyes gondolatokat akarsz megosztani ne írj butaságokat kérlek. Helyesen ahogy biológia órán is tanulhattad (volna) a nemeket: ha szerinted a kutya nőstény és kan akkor az ember férfi és nő. :)
A kérdésem nem arra irányult, hogy a kutya többet ér-e az embernél, mivel erre a kérdésre a válaszom egyértelmű NEM, sőt...!
Pusztán kíváncsi voltam milyen indíttatásból hívják magukat egyesen a kutya szüleinek :)
6. Ugyanígy gondolom. Szerintem sem összehasonlítható egy embergyerek és egy kutya (ahogy más élőlények sem), teljesen más a kettő, másként kell kezelni. Mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, de összehasonlíthatatéan.
Nemrég olvastam egy cikket, hogy a kutyának különösen ártalmas, ha az ember a gyerekeként kezeli, torzítja a személyiségüket, identitászavart okoz. A kutya az kutya, bármilyen okos és bármennyire is szeretjük, érdemes kutyaként kezelni, nevelni és tanítani, így tud megfelelően fejlődni a személyisége.
Én soha nem hívtam a kutyámat kislányomnak, ugyanis egyrészt nem olyan "kicsi":D (55 cm marmagasságú, 37 kilós labiról beszélünk.) Bár a macskám esetében párszor kicsúszott a számon, hogy "kisfiam", mert nagyon szerettem (2 napja volt 1 éve, hogy elpusztult), de ez is csak a véletlen műve lehetett.
Azonban nénémnek van egy keverék, kb 10 kilós kutyusa, akit nagyon szeret, és néha tényleg úgy tekint rá, mint a gyerekére. Neki sajnos nem lehetett gyermeke, és már ki is csúszott a korból. Lehet, hogy nála a kutyus pótolja a gyermek szerepét, bár én soha nem tudnék a kutyámra úgy tekinteni, mint a saját gyerekemre, aki ugyan még nincsen:D (8.-os vagyok)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!