Hogy vettétek rá a szüleitek hogy megengedjen egy kutyát?

3 évig győzködtem anyut, ill. nem is annyira a győzködésről volt szó, csak volt pár feltétele annak, h jöhessen a kutyus. Nekem az segített, h eljött velem vigyázni egy ilyen fajtára, mint ami nekem is van már - bolognese.

Gondolom jó pont volt, h 3 évig nem mondtam le róla - tehát nem egy fellángolás volt, csomó kutyás könyvet vettem, látta, h komolyan gondolom.

Ill. minden spórolt pénzemet rá költöttem, de nem bánom, persze, amúgy is kutyára kezdtem el még anno félrepakolgatni, pedig akkor még nem is volt szó róla :) szóval én fizettem a kutyát, anyu a felszerelését.

18/L

7-8 éve vettünk egy nagytestű kutyát, de akkor még kicsi voltam, nem neveltük meg, meggondolatlanul vágtunk bele az egészbe (persze előtte is könyörögtem érte, de az még teljesen más, ha egy kisgyerek kutyát akar...). Nagyon sok baj volt vele, egy év után el kellett ajándékoznunk. 3-4 éve elkezdtem könyörögni egy másikért. Kinéztem a fajtát is, de nem engedték, mert felelőtlen lennék vele, az előzővel is mi volt, a többi állattal sem én törődöm itthon, stb. Gyakran kértem, bizonygattam, hogy minden jó lesz vele, aztán beletörődtem, hogy nem kaphatok, de mindig voltak időszakok amikor folyamatosan kértem. Tavaly nyáron megállapodtunk, hogy ha jó lesz a bizonyítványom kapok egyet. Nem nagytestűt, csak egy közepeset. Sokkal többet tanultam, mint eddig bármikor, de még így sem volt elég jó. Szóval a vége az lett, hogy nyelvvizsgáznom kell érte. Meg amúgy is mindenkit zavart, hogy itthon mást sem lehet hallani, csak a könyörgésemet. Szóval egy hónapja van egy kutyám :)

Én olyasmikkel érveltem, hogy szükségem van nem egy egyszerű háziállatra, hanem egy legjobb barátra. Mert a többi háziállatunk erre nem alkalmas (macska, madár, teknős). És azt is látták, hogy mennyire akarom, folyamatosan olvastam a kutyákról, elkezdtem gyűjteni. Nagy részét én fizettem ki, amikor ruhára kaptam pénzt, azt is inkább visszaadtam. És amikor végre elhoztuk, rájöttek, hogy tényleg foglalkozom vele. Felkelek hozzá akármilyen korán meg ilyenek.

NA FIGYU. EGY TAPASZTALT MESTERTŐL TANULSZ :D

nekem ugyanez volt a problémám, valamikor én is tettem föl ilyen kérdést itt, és én is emeleten lakok (nem panelba viszont, hanem társasházba)

viszont ha csak győzködöd őket, semmit nem érsz el vele. vagyis nálam nem működött.

ha a szüleid is állatbarátok csak a szobatisztasággal stb.. van bajuk, akkor ha odaviszel egy kutyust, tuti hogy az első reagálásuk az lesz hogy JAJJ NEEE EGY KISKUTYA de azért megsimogatják. biztos, sok mindenkinél láttam, még magamnál is.

ilyenkor mondd el, hogy tényleg azért vetted vagy fogadtad be, mert úgy érzed a te életedből hiányzik egy igazi barát: egy kutya. mondd el azt is, hogy megígéred hogy te gondoskodsz majd róla.

viszont az hogy ellenzik, lehet a korod miatt. hány éves vagy? mert ha 10-11-12 szerintem úgy érzik nem vagy elég felelősségteljes. azzal előtte kell számolni hogy egy havanese kutyust oltatni kell, nyíratni kell, fürdetni kell, ápolni kell, etetni kell, itatni kell, SÉTÁLTATNI KELL, tanítani kell, és lehet azt hiszik hogy a te dolgod lesz a simogatás és a játszás, az övéjük meg az amit felsoroltam.

amúgy a sírás is sokat segít :) én végül így kaptam kutyát. hogy én is hoztam egyet, de el is kellett vinni mert nem igazán szobakutya volt, és én egész nap sírtam, szakadatlanul, és bejött anyukám és csak ennyit mondott: Jólvan, meglátjuk hétvégén hogy tudunk-e valahonnan szerezni egy kutyust. :) szóval..

kitartás. és tényleg beszéddel nem sok mindent érsz (legalábbis én ha fölhoztam a kutyaügyet akkor csak ordibáltak) mert lehet ők se tudják milyen lenne egy kutyával

és az én szüleim tényleg 100%osan ellene voltak a kutyának, és most jobban szeretik őt mint én. úgyhogy lehet kicsit félnek is vagy tartanak is tőle, de ha tényleg TE vállalod el, és utána tényleg nem hagyod rájuk a gondozását, akkor tuti hogy nem lesz baj. ja meg nézesd meg velük a Marley meg Ént :D az annyira megható, tényleg.. na jó bocsi hogy regényt írtam. de remélem majd sikerül rávenni őket :)