Csak akkor szeretheti valaki a kutyáját ha az "anyukájává" válik?

Rengeteg csoportban bent vagyok, de egyszerűen a szőr feláll a hátamon ha valaki a gyerekének nevezi a kutyáját vagy magát az anyjának. Nem érdekelne alapból, de sokszor segítség kérésnél is a kutyán át beszélve, magukat anyának vagy apának hívva közlik a problémát, én meg hiába segítenék, nem tudom elolvasni az ilyen maszlagokat. A rosszabbik pedig amikor nem csak gyereknek nevezik a kutyát, hanem úgy is kezelik. Pl. "Jajj de kis cuki ahogy dacol a szabályok ellen(ők meg nem tiltják hanem kb meg is dícsérik érte)" vagy "jajj de kis cuki ahogy védi apát" meg hasonlók.

Én imádom a kutyám, bármit megtennék érte, de soha nem hívnám a gyerekemnek. Úgy gondolom tiszteletlen egy állattal szemben ha gyerekként bánnak vele, aztán jön az értetlenkedés amikor az ételét bevédi, lábat hág vagy nem fogad szót.

Csak én vagyok így ezzel?