Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Kutyatámadás! Mit tehetek?

Kutyatámadás! Mit tehetek?

Figyelt kérdés
Ma délelőtt a panelek közti sétáltatás alkalmával rátámadt az én 13 kg-os kutyámra egy hasonló nagyságú, de kicsit erősebb testalkatú kutya. A kutyám teljesen közömbös más kutyák iránt, ha pedig közelebb jönnek akkor fél, előző "gazdái" nem foglalkoztak vele, elhoztam és én próbálom 3 hónapja nevelgetni (7 hónapos bulldog) szegényt. Mindig pórázon van! A támadó kutya a gazdáival volt, persze póráz nélkül, pedig tudják, hogy problèmás a kutya, minden reggel 6 körül körbeviszik a panelek körül ès a kutya séta közben végig ugat mint egy eszelős. Kb. 1,5 éve láttam erre először, akkor egy lánnyal és annak kutyájával álltunk lent, amikor megjelent az agresszív eb a gazdájával, morgott meg ugatott az ismerős kutyájára, ekkor megkérdeztem a nőtől, hogy mi baja a kutyának miért ilyen agresszív? Azt mondta, hogy most költöztek be kertes házból és nehezen viseli a kutya. Ezután mindennapos többszöri, rendszeres hangos ugatásra lettem figyelmes és ilyenkor mindig kinéztem az ablakon, láttam hogy ők azok. Ez még annyira nem is zavart, de mikor lent is találkoztam a kutyával, mindig befeszült viselkedést mutatott és féltem (félek) mellette elmenni. A séta náluk annyi, hogy a kutya a kb. 5 m-es flexi legvégén csahol, az asszony még az út másik oldalán, a kutya meg már rég átment... Na egy ilyen kutyát képzelj el póráz nélkül 5-10 méteren belülről sprintelve a kutyádra rohanni! Tudom, hogy ilyenkor nem szabad elrántani a kutyát, de rávetette az enyémre magát, így annyit rántottam az enyémen, hogy mögém kerüljön, Én pedig elé tudjak állni. Dobbantottam és ordibáltam, hogy takarodj innen! Többszöri kiabálásomra ijedt csak meg és ment vissza a gazdáihoz, akik elnézést sem kértek, sőt, a pasas mutogatta nekem mint a gyerekek az oviban, hogy hülye vagyok! Mondtam, hogy még egyszer meg ne lássam így póráz nélkül, mikor tudják, hogy eleve problémás a kutya és most meg ránk támadott! Erre a pasi azt mondta, hogy mi az hogy meg ne lássam, mit képzelek? Én mondtam neki, hogy ebből feljelentés is lehet, nem sokon múlt, hogy nem lett sérülés! A kutyának baja nem lett, csak sáros szerencsétlen és persze megijedt ahogy én is és tiszta ideg vagyok. Mivel szemtanú sincs, így tudom hogy sokminden nem lesz belőle, de szeretném ha ennek valahol maradna nyoma, mert attól félek hogy mivel ennyi ésszel rendelkeznek a gazdái és ilyen bunkók, ez meg fog ismétlődni csak rosszabb végkimenetellel. Tehát hova tudok fordulni, hogy legalább egy bejegyzés szülessen róla?

2019. nov. 30. 11:45
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
89%
Nem tudom,hogy hová fordulhatnál,de szerintem mindenképp szerezz be egy gázsprayt,és mindig legyen nálad ilyen esetekre...
2019. nov. 30. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 A kérdező kommentje:
Igen, azt már meg is rendeltem! Köszönöm azért. Egyébként állítólag az Önkormányzatnál lehet bejelenteni, az meg ma nincs nyitva :/ azért nem szaladok még a rendőrségre, hátha valaki tud valami okosat írni. Sajnos egyenlőre a nevüket sem tudom, csak leírást tudok adni róluk..
2019. nov. 30. 11:58
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Ha van közteres nálatok, ott kell jelezni a gondodat. Hatásosabb lenne, ha sikerülne több gazdát is bevonni a bejelentéshez.
2019. nov. 30. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
De tudom, hogy itt laknak az egyik tömbben nem messze és a garázsuknál álltak mikor ez történt, így megyek és megpróbálom megtudni kik ők..
2019. nov. 30. 12:00
 5/14 A kérdező kommentje:
Van nálunk, már meg is kerestem az elérhetőségüket, köszönöm! Az a baj, hogy erre olyan tutyimutyik az emberek, hogyha valakinek van is gondja velük, nem mernek lépéseket tenni, nem állnának ki magukért még ha megharapná őket az a kutya, akkor sem...
2019. nov. 30. 12:04
 6/14 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos sehová, mindenhol szarnak rá, a közteresek ugyanúgy hülyék, a rendőrök nem foglalkoznak az üggyel, amíg nem lesznek komoly szankciók, és a honatyáinkat nem érdekli az "egyszerű nép" élete, addig semmi változás nem lesz. Ezt saját tapasztalatból írom. Nekem is van hasonló élményem, én is kerülök valakit a kutyájával, több alkalommal lett szólva közteresnek, aki nagy nehezen, több bejelentés érts úgy, hogy más is szólt, jött csak ki, de semmit nem csinált. Annyit tudsz csinálni, hogy fényképezőgéppel járkálsz folyamatosan, csak akkor meg másról sem fog szólni az életed, (tudom, mert a jelenlegi nyaram, tiszta idegben telt) minthogy erre koncentrálsz, és tiszta ideg leszel, és ha megvan a felvétel ( kutya nélkül utánuk mész, megszerzed a nevet, címet valahogy) és szólsz/írsz a helyi önkormányzatnak, akik majd szintén nem fognak semmit csinálni, hiszen nem folyt a vér. Egy próbát megér, hogy legalább elmondhasd te mindent megpróbáltál. Én is végig mentem ezen, talán neked több sikered lesz. Egyébként az is baj, hogy a legtöbb ember közömbös, és nem szól, inkább elmegy a téma mellett stb. Azért próbáld meg! Sok szerencsét!
2019. nov. 30. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Köszönöm Neked is! Jól esik, hogy itt még vannak épp ésszel rendelkező emberek és próbáltok segíteni. Sajnálom, hogy te is végig mentél ezen :/ most akartam én is lemenni és megtudni hogy kik is ezek, mert a szomszédban van egy kocsma és kutyakozmetika is, ott biztosan tudják hogy kié a garázs, de akkor lehet el sem indulok ha azt mondod, hogy ennyire nem foglalkoznak vele.. Bár magamat ismerve egy ilyen után, csendben meg nem tudok a fenekemen ülni. Éltünk kint Hollandiában is, ott merőben más minden, ezek a dolgok is és nagyon rossz látni, hogy itthon ez van, ennyi ész nélküli ember rohangál veszélyes állattal az oldalán, minden hozzáértés nélkül és még szabadon is van egy ilyen kutya..
2019. nov. 30. 12:14
 8/14 A kérdező kommentje:
Szokott olyat is csinálni ez a kutya, hogy megyek az aránylag széles járdán szembe velük és mivel flexin van, elinduls felém befeszülve. Látszik rajta, hogy gondolkozik mit csináljon. Általában eddig még az ugatásig vagy a morgásig jutott csak. Hiába szólok a nőnek, hogy fogja vissza, ne engedje ide hozzám, mert félek tőle, nem érdekli! Na most ebben az esetben legközelebb ha odajön hozzám, pedig szólok neki hogy ne engedje, le fújhatom gázsprayvel a kutyát? Mert tényleg mindig azt nézem, hogy mikor harap meg :/
2019. nov. 30. 12:24
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Szia! Nem javaslom, hogy lefújd. A kutyád is megsérülhet, és nem tudhatod, hogy a nő mire képes, a végén még téged vesznek elő, vagy neked megy, vagy a kutyádnak. Azt javaslom, hogy próbálj meg ismerős férfit keresni, valahogy egy kutyasétáltatás idejére, és szóljatok még egyszer a nőnek, hogy tartsa be a kutyás etikettet, vezesse láb mellett a kutyáját, amikor másik kutya mellett mennek el, mert nem tudhatja, hogy a másik kutya hogy fog reagálni. Ezt próbáljátok meg nyugodt, de határozott hangnemben (tudom könnyű mondani, mert én meg legszívesebben ordítanék , mert már nincs türelmem ezekkel a hülyékkel) Vidd végig az ügyet, tudom, hogy az előbb elég negatívan írtam a tapasztalataim miatt, de próbáld meg, hátha. Igen én is olyan vagyok, hogy nem bírok ilyen esetek után csendben maradni, és bár eddig falakba ütköztem, de minden esetben szólni fogok a közteresnek. Tudod, hogy nálunk mi a helyzet? Én meg amikor viszem le a kutyámat kocsival, van egy hely ahol szabadon póráz nélkül tudtam biztonságban lemozgatni a kuttyomat, van egy ember a 40 kilós vérdögével, aki teljesen szarik a gazdájára, mert látszik, hogy nem ért hozzá az ember. A embertől van hogy több száz méterre volt a kutya, és futott a kutyámra, aki 16 kilós, és fél tőle, és még az ember mondta hogy menjünk innen... Ne tudd meg hogy elborult az agyam. Itt van egy hölgy a szélső házban, akit szintén zavar, hogy nem tud kimenni a házból, mert amikor a hapsi kiszáll a kocsiból már szabadon van a kutyája, megy rá kerékpárosra stb. Ez a hölgy is szólt a közteresnek, és bevont még egy szomszédot, hogy legyen egy kis súlya a dolognak. Annyira elkeserítő, van hogy 10-20 perceket várok a kocsiban, amíg elmennek, mert nyugodtan szeretnék sétálni. És csak akkor merek oda menni, ha látom a kocsit, mert akkor megvárom. Ha meg nem látom, akkor meg azon aggódok, hogy bármikor jöhet, amikor már ott vagyok, a kutya meg rohanna utánunk. Szóval inkább várok a jól nevelt, szocializált tündér kutyámmal. Bocsánat kicsit kusza lett. Egyébként már gondoltam arra, hogy írok, vagy csinálok valamilyen nyomtatványt/petíciót, amit jó sokan aláírnának ez ügyben, hogy legyen valami változás. Csak még nem tudom, hogy álljak hozzá. Biztosan vannak rajtunk kívül még, akiket ugyanúgy zavarnak ezek a dolgok, csak nem tudnak energiát belefektetni. Ez ügyben viszont az is nehéz, amikor az ember teljesen kutyautálókba fut bele, mert az ilyen hülyék miatt, minden kutyatartót egy kalap alá vesznek, és sajnos már nem csodálkozom rajta. Na hát ez egy kicsit hosszú lett. Na próbáld meg. Helyi önkormányzat, a jegyzőt keresd meg személyesen/ előtte telefonon, és írásban is, hogy legyen nyoma, aztán hívogasd csak a közterest. Ha végig viszed, kívánok sok erőt, de ha nem azt is megértem, mert nagyon kimerítő ilyen rendszerrel szembe menni. Ha lesz valami, írj!
2019. nov. 30. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:
Nagyon köszönöm ismét a válaszod, jó volt olvasni hasonló gondolkozásmódú ember kifejtését. Sajnálom, el tudom képzelni milyen lehet! Tudod, az a borzasztó, hogy itthon a hülyék uralnak mindent, vagyis ők ezt hiszik.. és amíg ők ezt hiszik, és az a szerv akinek lépnie kellene meg nem tesz semmit a normális emberek érdekében, addig ez így is fog maradni! Borzasztó, hogy amennyire társasági ember voltam, mára már inkább szociofóbiás vagyok, mióta itthon élünk, mert egyre több a hülye és minden téren és amellett, hogy idegesítőek az agyatlankodásukkal veszélybe sodornak más embereket. Nekem például van egy gyógyíthatatlan immunrendszeri betegségem amire hetente adok magamnak injekciót. Ez az injekció elnyomja az immunrendszeremet, mert ez a dolga. Nekem így nem adhatnak be akármilyen gyógyszert, viszont sokkal fogékonyabb vagyok a fertőzésekre, így ha az a kutya engem megharap akkor elég nagy bajban vagyok, ezért is vagyok felháborodva, én már akkor most mindig félve menjek le az utcára? Na nem, mindenképpen tovább fogom vinni az ügyet, mert ez már nem vicc kategória, hogy még emellett engem hülyézett le a pasija és mikor másodjára visszamentem hozzájuk, mert úgy felhúztam magam hazafele, tehát visszamentem elmondani a szemébe a nőnek, hogy ennyi ésszel hogy is lehet élni csak nézett rám, akkor sem kért elnézést!! És itt ez a baj!! Hogy ezek az emberek fel sem fogják hogy mit tettek vagy hogy mekkora baj lehetett volna ebből, hanem még visszapofáznak és engem nèznek hülyének!! Elmondtam ezt is a nőnek ekkor, amit most itt leírtam neked, csak hápogott! Szóval bunkóság érdektelenség ès a nagy butaság ami jellemzi itt az embereket ès sajnos egyre több az ilyen ès ez csak rosszabb lesz.. írni fogok ha történik valami az ügyben.
2019. nov. 30. 13:36
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!