Mennyire lehet barátokat szerezni egy kutyaiskolában?
Kissé üres most az életem, csak kötelességek teljesítéséből és kutyázásból áll. De még ez is csak pár óra utána ülök a gép előtt. :( Év közben ugyanez van csak még iskola is.
De nemsokára elkezdünk kutyaiskolába járni végre és reméltem hogy ott találok barátokat. Ti szereztetek ott barátokat?
A másik meg az hogy ez mennyire tölti ki az életet? Mert így felsorolásra, hogy iskola, kutya, barátok, feladatok, elég kevésnek hangzik, nem tudom a valóságban milyen... Eddig mindig csak iskolai barátaim voltak, meg a család, de mióta nagyobb vagyok azt már nem igénylem.
Mindenhol lehet barátokat találni, ha nyitott vagy rá.
Egy kutyasuliban legalább közös az érdeklődésetek.
Én speciális suliba jártam (csak egy-két fajtával foglalkozott a kiképző) és ott ismerkedtem össze sok kutyás barátommal. Aztán bővült a létszám, hogy egyéb rendezvényeket is csináltunk a kutyáinknak.
Én a csoporttársak között nem szereztem barátokat, mert annyira el voltam foglalva azzal, hogy a kutyámra figyeljek, hogy a nevükre sem emlékszem a többieknek. Ellenben a kiképzők halálra nyaggattam a kérdéseimmel, rájuk határozottan emlékszem, és megkedveltem őket. Ha komoly kutyás terveid vannak, akkor ajánloma Népszigetet. Ott úgy van, hogyha elvégzed az alap és a középfokot, akkor lehetsz klubtag. A klubtagok havi 6000 ft-ot fizetnek (azt hiszem) és szakértő segítségébel klubfoglalkozásokat tartanak. Van nyomkövetés, őrző védő, agility, frisbie, bemutató csoport, meg bármi, amihez csak kedved van. Rendszeresen összejárnak, nagyon jó társaság, és komoly barátságok köttetnek.
Emellett szerintem a kutyához való hozzáállásuk is messze a legszimpatikusabb a hazai kutyás társadalomban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!