Hol lehet beszerezni olyan cuki kis Vietnami kis malacomat, amiket lehet lakásban tartani? Mit szoktak enni? Esetleg tapasztalat valakinek?
Nálunk vannak eladó vietnámi csüngőhasú malackák. Mi kint tartjuk őket, de vitték már lakásba is már. Iszonyatosan okosak, konkrétan 3 perc volt megtanítani neki az "ül!" parancsot. Azóta is folyamatosan képezzük. Bárkinek szívesen küldök videókat.
Akik szerint nem szobatiszta, elmondom, hogy könnyebb szobatisztára nevelni őket mint egy kutyát. De ahogy kutyához, a malachoz is türelem kell. Alapvetően már az 1 napos kismalac egy adott sarokba bóklászik el elvégezni a dolgát, akkor is ha ez az anyától egy fallal arrébb van, úgyhogy a hajlam nagyon erős bennük. Igényes, okos állatok alapvetően, aki nem ezt állítja, az sosem tartott, vagy max úgy, hogy érdemben nem foglalkozott vele.
Viszont a "törpe" az nagy sertéshez képest jelent kisebbet, tényleg meg tudnak nőni 60-80 kilóra, de normális étrend mellett kezelhető, nagyobb testű kutya súlyban tarthatók.
A minnesotai törpemalac is minimum 50 kilósra nő meg. Lehet házikedvencként tartani, mert valóban könnyen tanul és jól szocializálható, viszont szüksége van a kint létre. Nem elég levinni sétálni naponta néhányszor, ahogy a kutyákat. Ráadásul míg a kutyákat egy lakótelepen is el tudod vinni társaságba, futtatóba lemozgatni, kirándulni, stb., addig ezt egy malaccal nem teheted meg. A kutyák nincsenek hozzászokva, tehát nem biztonságos közéjük engedni, mások az igényei, stb. Az egészségét megőrizni és gondozni is sokkal nehezebb. A súlya miatt állatorvoshoz vinni, fürdeni, körmeit vágni nehéz, ráadásul eléggé makacsul tudnak viselkedni. Egy 50-60 kilós disznót nem tudsz csak úgy felkapni és levinni a lépcsőn, betenni a kocsiba, lefogni és hasonlók. Lakásba egyáltalán nem ajánlanám, és kertes házba, megfelelő körülmények között is csak nagyon alapos utánanézés után.
50-60 kiló alatti felnőtt disznó nem létezik. A minnesotai a legkisebb fajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!