Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Legyen patkány vagy inkább ne...

Legyen patkány vagy inkább ne engedjek a csábításnak?

Figyelt kérdés

Évek óta időnként nagyon nagyon rámjön, hogy szeretnék megint. Régen már volt, és imádtam, de dilemmában vagyok, kevés ideig élnek, és nyilván nagyon megviselt anno is a halála. A természetük miatt, meg úgy minden miatt viszont hiányzik :/


Ketrec, felszerelés van, tapasztalat is, tanítás is ment, egyszer sem harapott meg pedig fürdettem is, szóval nem ez bizonytalanít el!


Van két macskám, az egyik nagyon játékos, a másik nyugodt, bújós. Találkoztak már több féle állattal, sose akarták bántani, ivartalanított fiúk. Persze tudom nekik is meg kéne szokni az új jövevényt, de biztos vagyok abban, hogy nem lenne probléma belőle.


A terv az lenne, hogy mindhárman szabadon rohangálhassanak, pati csak idővel, és csak ha már megszokták egymást, nem vagyok felelőtlen.


A dilemma a rövid életkor miatt van, nem az a fontos hogy csak legyen. Hogy lehet előre lerendezni magamban, hogy nem lesz velünk olyan sokáig? Mit javasolnátok, vállaljam így is, hogy már előre rettegek ettől, vagy inkább engedjem el az egészet?


2020. jún. 24. 00:42
1 2 3
 11/28 A kérdező kommentje:

10-es: nézd, nekem eszem ágában sincs semmit rájuk kényszeríteni, írtam is hogy ha nem megy akkor nem erőltetem, mert semmi értelme, de egy próbát mindenképpen megér. Meg tudom oldani, hogy soha ne kelljen találkozniuk ha a pati nem vevő erre. Amikor volt akkor gimnazista voltam, talán 15 éves, akkor nem volt ennyi minden elérhető, mint most. Mindig imádtam az állatok társaságát, valahogy ösztönösen rájuk tudtam hangolódni, és ehhez tanultam meg pluszban minden mást.


Ami a terv ha mégis lesz patkányka: 1-2 hét elég arra, hogy megszokja az új környezetét és engem is, ezalatt nem találkozna a cicákkal, de szagokat mutatnék nekik, és az első találkozásnál meglenne egyfajta jéé ez nem idegen szag mi ez jellegű kíváncsiság. Pati a kezemben, cicák finoman közelítenek (róluk ezt fixen tudom), pici szaglászás, nézelődés, aztán újra külön. Ezt többször ismételném, figyelném a pati reakcióját, ha csak simán fél és egyáltalán nem kíváncsi, akkor ezt a barátságot nem erőltetem, és kap egy neki megfelelő társat. Ez az egész folyamat maximum 3-4 hét alatt lezajlik, és értékelhető eredményt ad. (A terápiás állatokat sem erőltetem soha, vagy vevő rá önmagától, érdekli és szereti is, vagy nem, ettől függően taníthatóak.)


Ezek az állatok fogságban vannak tartva, bárhogy is nézzük, ilyen körülmények között pedig jó esély van barátságok kialakítására eltérő fajok között is.


Nem akartam kisregényt írni, remélem hogy a korábbi "nekemeső" válaszolók is beláthatják, hogy nem egy felelőtlen tini vagyok, azt gondoltam nem ennyire fontosak ezek a részletek.


Tehát az eredeti kérdés: hogy lehet magunkban rendezni ezt, hogy előre tudjuk hogy rövid időre szól minden?

2020. jún. 24. 22:33
 12/28 anonim ***** válasza:
49%

Nem és nem, és NEM!

Valóban nem egy felelőtlen tini vagy, hanem egy felelőtlen felnőtt. Az rosszabb!!! Miért nem fogod fel, hogy ez így NEM LESZ JÓ a patkánynak?

2020. jún. 25. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 A kérdező kommentje:

Az hogy pár hétig nincs mellette másik patkány? :D Olvasd már el ami le van írva, és értelmezd kérlek.


"..., ha csak simán fél és egyáltalán nem kíváncsi, akkor ezt a barátságot nem erőltetem, és kap egy neki megfelelő társat."

2020. jún. 25. 07:47
 14/28 anonim ***** válasza:
80%

Teljesen mindegy a macska hogy reagál, a patkány zsákmányállat, ha egyszercsak valaki beengedne egy kifejlett tigrist a szobádba tök nyugodtan elkezdenél vele játszani vagy összecsinálnád magad félelmedben?

Nekünk is van macskánk, párszor megnézte a patkányokat, úgy döntött neki nem érdekesek és azóta feléjük se néz. Ellenben a patkányok ha észreveszik hogy ott van teljesen mozdulatlanok maradnak és látszik hogy rohadtul félnek mert tudják hogy ez egy ragadozó. Persze patkány függő is de ne alapozz arra hogy szeretni fogja.

Arról nem is beszélve hogy neki egy macska nem társ, nem tud kommunikálni vele, játszani, aludni, tisztogatni ahogy ezt egy mások patkánnyal tehetné, ez olyan mintha soha életedben nem találkoznál emberrel de napi 1-2 órára beengednék hozzád egy kutyát. Nyilván jobb mint a semmi de közel sem olyan mint egy emberrel beszélgetni.


Az élettartam meg igazából... ez nem fog szépen hangzani de... megszokja az ember, nagyon sok patkányom volt már és persze mind fáj mikor elmegy de egy idő után az ember beletörődik hogy nekik ennyi idő jutott és inkább a szépre gondol. Jó persze nem a holnapi ebédet beszéljük meg miközben ássuk el a kertben de inkább beszélgetünk, emlékeket az adott állatkáról, mi lesz a többiekkel, stb.

2020. jún. 25. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%
#11 ezzel egy fenntartásom van, a patkány a kezedben, ismeretlen terepen (neki a ketrec a "biztos pont", kint neki idegen terep) és ha a macskát veszélyként azonosítja, baj lehet. Jobb esetben csak teljesen megmerevedik viszont az is lehet hogy teljesen bepánikol és egy pillanat alatt kiugrik a kezedből (kaptam már el röptében patkányt de nem egy olyan dolog amit bármikor rutinból megcsinálsz) vagy ha megfogod akár meg is haraphat félelmében, ha a mcska azt hiszi játszani akar rámozdul a patkányra és ülldözi, szegény állat meg az életéért menekül és a büdös életben nem kapod el, hajkurásztam már vad, rémült patkányt, iszonyatosan gyorsak.
2020. jún. 25. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
40%

Az hogy pár hétig nincs mellette másik patkány?

Igen...hiszen csak akkor akarsz hazavinni másikat, ha a macskákkal nem jön ki. Tehát te még mindig azt tervezed, hogy a patkányod egyedül lesz, max akkor kap társat, ha a buta kísérleted nem válik be.

De ha akkor viszel is még egy patkányt, akkor 2 hét karantén, és hetekig tartó összeszoktatás kell majd, ami megint idő.

Neked kellene megérteni, hogy amit tervezel, az eleve ROSSZ!

Ha valóban jót akarnál neki, akkor nem bizonygatnád a saját butaságodat, hanem megfogadnád a hozzáértők tanácsát.

Attól, hogy tinikorodban volt egy db patkányod, még nem tudsz róluk mindent! Én sem tudok mindent, de folyamatosan tanulok, és megfogadom a nálam tapasztaltabbak tanácsait.

2020. jún. 25. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 A kérdező kommentje:

14 és 15: köszönöm a segítő tanácsokat! És a normális stílust is!!! :) Átgondolom, lehet két patival kezdek bele ebbe, hátha együtt bátrabbak is lennének.

16: erre már nem mondok inkább semmit. Tanulj meg szöveget értelmezni és gondold át ezt a stílust, mert nem egy kölyökkel beszélsz, és azzal sem illendő így.

2020. jún. 25. 20:23
 18/28 anonim ***** válasza:
100%

Nem értemmi bajod, kérdező! A 16-os leírta a lényeget! Vagy úgy tartassz állatot, ahogy kell, vagy ne tarts.

Értelemszerűen te nem vagy patkány. Nem tudsz úgy kommunikálni vele, sem hanggal, sem testbeszéddel, mint egy másik patkány. Társ nélkül 0-24 (!) vele kell lenned. Érző, értelmes állatok. Képzeld magad a helyébe. Emberként egy patkánnyal élnél együtt, soha, senki mással nem beszélnél, nem is látnál más embert...Te nem csavarodnál be? Te nem éreznéd magad rosszul? Ugyanez egy társas állatra is vonatkozik.

Amúgy bízol a macskáidban? A vadász ösztön bármikor kialakulhat. Igen, nagyon cuki videón nézegetni, mikor egy macska meg egy patkány jóban van, de MINDIG meg van rá az esély, hogy a macska vadász ösztöne felül kerekedik. Ha bele vágsz, akkor 2 patkányt tarts és egy percre se mozdulj el onnan, ha a macskák ott vannak.

2020. jún. 25. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 A kérdező kommentje:

A baj a jelzőkkel és a lenéző hozzáállással van!

A macskáimban 100%ig biztos vagyok, már leírtam miért, állatokkal foglalkozom, hidd el elég sokat tanultam, a semmire vagy a két szép szememért nem adnak bizalmat, amikor egy pl 5 éves kisgyerekkel és mondjuk macskával dolgozom együtt, mert a kutyáktól retteg, mindegy mekkora. Sikonyál, tépi az állat fülét, elszalad, kifejezetten szokatlan módon viselkedik, ehhez mind atombiztos karakter kell az állat részéről, nem csúszhat be hiba, soha. És a legfontosabb és legédesebb dolog azt látni, amikor az állat önszántából gyengéden tűri, élvezi és segíteni akarja azt az elveszett emberkét, közösen jutnak el a gyógyulásig.

A segítő tanácsokat nagyon szívesen veszem, és köszönöm is ezeket a hozzászólásokat!

(Nem sz@rtam spanyolviaszt, nem vagyok tévedhetetlen mindenben, ahhoz, hogy szakvéleményt tudjak adni természetesen az adott állat karakterét, jellemét, egyéniségét meg kell először ismernem. Továbbá azt is leírtam, hogy itthon meg tudom oldani, hogy soha ne kelljen találkozniuk ha úgy adódik.)

2020. jún. 25. 20:56
 20/28 anonim ***** válasza:
45%

Mégis milyen stílust vársz, mikor mindenki azt mondja, hogy nem jó dolgot tervezel, te meg azért is makacsul ragaszkodsz hozzá, mert egyszer tini korodban volt már egy patkányod, akit valószínűleg akkor sem tartottál jól?

A stílusról meg annyit, hogy lehet, nem vagy kölyök, de pont úgy viselkedsz. Az, meg hogy azt írom, butaságot tervezel, meg buta a kísérlet, m~s semmi rosszat nem írtam. Inkább neked kellene megtanulni szöveget értelmezni.

Ülj be egy tigris mellé az állatkertbe, majd rájössz, mennyire éreznéd biztonságban magad. Lehet, hogy az a tigris életében nem vántott még senkit, sőt, pici korától ember nevelte, de akkor sem lennél nyugodt, hiszen bármikor változhat a dolog,bármikor kipróbálhatja a tigris, hogy milyen lehet beléd harapni.

Ezeken gondolkodj el egy kicsit.

Attól, hogy SZERINTED jó lenne, meg SZERINTED cuki a youtube videó (amin tökéletesen látszik, hogy egyik állat sem érzi jól magát abban a helyzetben), egyáltalán nem biztos, hogy SZERINTÜK is jó buli lenne.

Ahogy egy kutyától rettegő gyerekre sem engedsz rá egy kutyát, úgy a patkányt sem teszed a macska elé.

2020. jún. 26. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!