Legyen patkány vagy inkább ne engedjek a csábításnak?
Évek óta időnként nagyon nagyon rámjön, hogy szeretnék megint. Régen már volt, és imádtam, de dilemmában vagyok, kevés ideig élnek, és nyilván nagyon megviselt anno is a halála. A természetük miatt, meg úgy minden miatt viszont hiányzik :/
Ketrec, felszerelés van, tapasztalat is, tanítás is ment, egyszer sem harapott meg pedig fürdettem is, szóval nem ez bizonytalanít el!
Van két macskám, az egyik nagyon játékos, a másik nyugodt, bújós. Találkoztak már több féle állattal, sose akarták bántani, ivartalanított fiúk. Persze tudom nekik is meg kéne szokni az új jövevényt, de biztos vagyok abban, hogy nem lenne probléma belőle.
A terv az lenne, hogy mindhárman szabadon rohangálhassanak, pati csak idővel, és csak ha már megszokták egymást, nem vagyok felelőtlen.
A dilemma a rövid életkor miatt van, nem az a fontos hogy csak legyen. Hogy lehet előre lerendezni magamban, hogy nem lesz velünk olyan sokáig? Mit javasolnátok, vállaljam így is, hogy már előre rettegek ettől, vagy inkább engedjem el az egészet?
2-3,5 év azért elég sok idő egy ilyen kicsi állathoz képest :)
Én is imádtam a hörcsögeimet, pedig butább állatok, és 1,5-2 évente elpusztultak, de mindig lett másik és ugyanúgy szerettem őket. Az utolsót a macska vitte el, aztán úgy voltam vele, hogy nem tartok inkább hörit és cicut egyszerre. De a patkány az más, főleg normális cicáknál. Én támogatom, hogy vegyél! :)
1-es: igen társas, van két hihetetlenül csodával határos természetű cicám, úgy gondolom simán össze tudnának barátkozni :)
2-es: köszönöm :)
Vannak ilyen barátságok simán, találkoztak már nyuszival, kutyával, madárral, hörcsöggel, másik cicával, barátaim állataira vigyáztam így történtek ezek, érdeklődőek voltak, játszani szerettek volna, mosdatták a madárkán és a hörin kívül a többieket, együtt aludtak :3
A macska ragadozó! A patkány meg zsákmányállat!!!
Nem engedheted őket össze!
A patkány legjobb társa egy MÁSIK patkány.
Ha ennyit se tudsz, inkább ne tarts.
Semmilyen állatot ne tarts, aminek nem vagy tisztában az alapvető igényeivel.
A társas állat kifejezés azt jelenti, hogy saját fajtársra van szüksége, nem egy akármilyen állatra. Az egyik legjobb példa erre az ember. Ha soha többet nem beszélhetnél másik emberekkel, és nem érintkezhetnél velük semmilyen formában (igen, az internet és a filmek is számítanak), pillanatok alatt becsavarodnál. Valószínűleg életben maradnál ha a többi igényedet kielégítenék, és egy másik faj talán feltételezhetné, hogy boldog vagy, hiszen élsz. De nem vigasztalna, ha cserébe összezárnak egy gondozója által kedvesnek ítélt krokodillal, hogy a társad legyen.
Ha nagyon szeretnél patkányt, vedd a fáradtságot, hogy egyszer utánanézel a helyes tartásnak. A Patkányvarázs oldalon és Facebook csoportban szívesen segítenek hozzáértők. Elolvashatod, hogy miért fontos a fajtárs, és miért rossz a patkánynak, ha összeereszted a macskával még akkor is, ha az nem bántaná. Amiben egyébként sosem lehetsz teljesen biztos.
Ha ehhez a kb. fél napos utánanézéshez nincs türelmed, vagy nem hiszel azoknak, akik napi szinten foglalkoznak ezekkel az állatokkal, akkor ne vállalj új állatot.
Köszönöm a válaszokat, bár azt látom sikerült a "lényeget" megragadni. A macskáim kutyákkal, és törpenyúllal nőttek fel, ma már 9 éves, 4 hetesen talált testvérek, már csak ismerem őket. A patkány pedig egy különlegesen okos fajta állat, rengeteg videó van kutya-macska-patkány barátságokról, ahol együtt alszanak összebújva, és teljesen jól működik, de van személyes tapasztalatom is erről. Nem csak a méretük számít. Az számít milyen a jellemük, és ők mit akarnak.
Rengeteget olvastam már erről, számos oldalon, és facebook csopikban is megoszlanak a vélemények.
Van már jól bevált módszerem arra hogyan kell bemutatni ilyen helyzetben őket, és ALAP hogy ha bármelyikük nem akarja az egészet akkor nem erőltetem, és ha azt látnám, hogy a patkánynak rossz, vagy retteg vagy bármi akkor kapna magának egy patkány társat.
Ez nem volt kérdés egyetlen percig sem, nagyon jól tudom milyen igényeik vannak. Soha nem tartottam úgy állatot, hogy nem jártam alaposan utána mire is van szüksége, pl pont ezért nincs kutyám, vagy vadászgörényem, pedig imádnám, de képtelen lennék nekik megadni azt amire igazán szükségük van, a szereteten kívül.
És csak, hogy tiszta legyen a kép, terápiás állatok képzésével foglalkozom, és dolgozom velük együtt, az alkalmasság megállapítása is a feladatom, vakvezető kutyákkal is besegítek, 32 éves vagyok, nő. Kutyák, macskák, és mivel imádom az összes szőrmókot én egyéb nevelhetőbb fajtákat is szeretek bevonni, igény és lehetőség szerint. Nem csak az állatokat tanítom hanem a gyerekeket, felnőtteket is, mire van szükség, mit és hogy csináljanak mindenképp jól ha otthon akarnak tartani állatot.
De ha ennyire ismered, és szereted az állatokat, miért akarsz rájuk kényszeríteni valamit, ami teljesen ellentétes az ösztöneikkel, a szokásaikkal, az életmódjukkal???
Miért nem az az első opció, hogy jól csinálod, és mellette megpróbálod a te verziódat is? Ha van megfelelő ketreced, felszerelésed, mi az akadálya, hogy két patkányt vigyél haza? Hiszen egy valóban ideális méretű ketrecben bőven elférnek akár ketten-hárman. Mi az indokod arra, hogy szembemenj a természettel?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!