Erkélyen lehetne tartani egy tyúkot meg egy kakast hogy legyen tojás?
Egyik évben, húsvét után a kuka tetején találtam egy dobozt ami csipogott. Volt benne pici csirke. Hazavittem, felneveltem. Vettem neki kukoricadarát, liszkukacot, tücsköt, gilisztát, de a főtt csirkehúst is megette. Jött utánam csipogva mindig. Kis aranyos volt.
Ha vendégek jöttek, beszórtam egy kis lisztkukacot egy ketrecbe és akkor rohant be, aztán bezártam, hogy ne zavarja őket. De ha szabadott, akkor kiengedtem. Barátságos volt amúgy, mindenkihez odament.
A földre kakált persze, de a nappaliban tartottam, ahol padlócsempe van és mindennap feltöröltem, felmostam, többször. A kanapét elbarikádoztam karton dobozzal, hogy ne repkedjen fel rá.
Azért volt csak rossz együtt élni vele, mert nem aludt sokat, kb reggel 7-től este 11-ig, amint besütött a nap, és ameddig égett a villany, addig járt a szája folyamatosan. 1 perc szünetet nem tartott két csipogás közt. A páromat néha már annyira idegesítette a másik szobában, hogy sokszor kiabált, hogy vigyem a csirkét a fenébe innen.
2-3 hónapos lehetett, amikor találtam neki gazdát. Ekkor már nagy volt és szép, különleges mintás tolla lett neki. Jól nézett ki. Egy ismerősnek volt otthon 30 tyúkja, nekiadtam tojónak.
Kérdező ez most komoly? 1 cserép fű egy olyan állatnak, ami kapirgálásra született? Gratulálok.
Persze a "felfújt" tyúkok elfekszenek egész nap. De ők kb. 40 napig szoktak élni.
Minden városban van amúgy állattartási rendelet. Nálunk vannak olyan utcák, ahol nem lehet baromfit tartani. (nem hogy a 4. emeleten)
De amúgy is miért nem szoktak erkélyen baromfiudvart létesíteni:
- az erkély nem arra való
- hova gyűjtöd a trágyát amit kiszedsz alóla?
- mit raksz egyáltalán alá? Szalmát szoktak, de ha azt akarsz hol fogod tárolni?
- az állatnak szaga van. Főleg, hogy jön a nyár.
- a baromfi egész nap káricsál.
- ha esik az eső a trágyát lemoshatja az alsó szintre
- tyúkot nem tartunk madzagon. És ha feltekeredik rá? Ha szorosan kötöd akkor bevág a lábába, ha nem, akkor meg le tudja szedni.
- tyúkot nem papagájkajával etetünk.
Ha mégis tyúkot szerzel be a negyedikre akkor számolj azzal, hogy nem lesz nyugtod...de nem a tyúkoktól, hanem a körülötted élő emberektől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!