Haszonállatot csak falun lehet tartani?
1) 2012. október 1. után megváltoztak az állattartás szabályai: a mezőgazdasági haszonállatok tartását az önkormányzatok már nem korlátozhatják helyi rendeletekben. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban: Éltv.) módosítása értelmében ugyanis a haszonállatok tartását korlátozó, megtiltó önkormányzati rendelkezéseket - például állattartási övezetekre vonatkozó előírások, tartható állatok száma - hatályon kívül kell helyezni. Így tehát önkormányzati rendelet ezentúl nem korlátozhatja egyebek mellett sertés, szarvasmarha vagy ló tartását sem.
2) A helyi önkormányzat az Alaptörvény 32. cikk (2) és (3) bekezdése értelmében feladatkörében eljárva törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján önkormányzati rendeletet alkot, amely más jogszabállyal nem lehet ellentétes. Az állattartás, mint helyi közügy önkormányzati rendeleti szabályozására konkrét törvényi felhatalmazás nem létezik.
A helyi önkormányzat tehát rendeletében, a helyi viszonyokat, sajátosságokat figyelembe véve szabályokat alkothat az állattartási viszonyokra, mint helyi közügyre vonatkozóan. A helyi önkormányzat az állattartás szabályozása során a köz érdekében, a helyi lakóközösség békés együttélésének védelme, a későbbi jogviták elkerülése céljából szabályoz. A lakók közötti jogviták megelőzése érdekében alkotott szabályok évszázadok óta a helyi rendeletek hagyományos szabályozási tárgykörébe tartoznak. A szabályozás azonban – az Alkotmány értelmében – nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Az Éltv. 6. § (5) bekezdés szerint állat tartását csak állat-egészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi indokkal lehet korlátozni. E rendelkezést együtt kell értelmezni azonban az Éltv. 2012. október 1-jén hatályba lépett új 6. § (6) bekezdésével, amely szerint mezőgazdasági haszonállat tartása önkormányzati rendeletben nem korlátozható. Az új rendelkezés értelmében önkormányzati rendelet tehát sem a tartás körülményeire, sem egyedszámra vonatkozóan nem korlátozhatja mezőgazdasági haszonállatok tartását.
3) Mindez nem jelent korlátok, feltételek nélküli állattartást; az állatok tartása ugyanis "nem veszélyeztetheti az emberek és állatok egészségét, jólétét, és nem károsíthatja a környezetet".
Az állategészségügyi, közegészségügyi, állatjóléti, környezetvédelmi, illetve természetvédelmi szabályokat, előírásokat, ugyanúgy be kell tartani, ahogy előtte is kellett.
Például:
- mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet,
- állatvédelmi szabályokat tartalmaz a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól szóló 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet,
- az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet,
- a trágyatárolásra vonatkozó szabályok a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendeletben, valamint a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló 27/2006. (II. 7.) Korm. rendelet,
- az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) meghatározza, hogy egy település adott igazgatási területének jellegétől függően mezőgazdasági építmény elhelyezésére van-e lehetőség illetve az adott lakóterület mekkora százalékát lehet beépíteni. Az OTÉK 36. § (5) bekezdése szerint az állattartás céljára szolgáló épületek, helyiségek és melléképítmények építési telken való elhelyezésénél irányadó védőtávolságokat és más építési feltételeket – a közegészségügyi és az állategészségügyi, továbbá a környezetvédelmi követelmények meghatározásával – az állattartásról szóló helyi önkormányzati rendeletben kell megállapítani.
- a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 31. § (2) bekezdése szerint az ingatlantulajdonos és a települési önkormányzat közterület tisztán tartási feladatait, valamint a közterületen megvalósuló állattartás részletes szabályait – a külön jogszabályokban meghatározottaknak megfelelően – a települési önkormányzat rendeletben állapítja meg.
- a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III.31.) FVM rendelet melléklete pontosan meghatározza, hogy az egyes mezőgazdasági haszonállatok egyedeinek mekkora területre van szüksége; továbbá az OTÉK meghatározza, hogy egy település adott igazgatási területének jellegétől függően mezőgazdasági építmény elhelyezésére van-e lehetőség illetve az adott lakóterület mekkora százalékát lehet beépíteni; így a két jogszabály együttes alkalmazásával meghatározható, hogy egy adott igazgatási területen mekkora mezőgazdasági haszonállat állomány tartható.
- a mezőgazdasági haszonállatok tartásához a szomszédok hozzájárulása nem szükséges. Azonban a békés együttélés érdekében figyelembe kell venni a szomszédok jogait is. A szomszédjogok azoknak a "határoknak" a kijelölésére vannak hivatva, amelyek között a szomszédok az egymás tulajdonosi érdekkörébe való szükségszerű áthatásokat tűrni kötelesek. A kérdéskört a Polgári Törvénykönyv a tulajdonjog tartalmán belül szabályozza, miszerint ”a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné” (Ptk. 100. §). Tipikusan szomszédjogi kérdéskörbe tartozik az az eset, amikor az állattartás zaj vagy bűzhatás miatt zavarja a szomszédot. Ilyenkor a jegyző vagy a bíróság a birtokvédelmi szabályok alapján jogosult eljárni.
ez szép és jó, de 2013-ban egy rokonom birkáit úgy kirakták a faluból egy helyi rendelettel, hogy még pislogni se volt idejük.
másrészt nem csak falun lehet. egy város se a belvárosból, meg a panelekből áll, lehetnek kertes házas övezetek is, ahol a kertben elfér pár haszonállat is. az előző esetből kiindulva én azt mondanám, hogy a helyi önkormányzatnál érdeklődj a lehetőségekről, szabályokról, mert mindenhol más és más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!