Mit csinálok rosszul, hogy meghalnak a halaim?
Kaptam 2 hete egy akváriumot ajándékba, volt benne kevés kő, egy műanyag növény és 4 neonhal, meg 4 algaevő.
Vettem bele követ még, amit átmostam, beletettem, kidobtam a műanyag növényt, vettem bele 5 élő növényt, és vettem még
4 kék guppit
4 sárgát
4 pirosat
6 neont.
Azóta minden látható ok nélkül meghalt 1 sárga, 2 kék (az egyiknek volt egy elég nagy seb a fején, szóval nála látszott a baj), 1 piros és most úgy nézem, hogy olyan furán áll az egyik piros, mintha ő is haldokolna.
Visszamentem a kereskedésbe, hogy mi lehet a baj, azt mondták, hogy ez még normális, hogy ennyiből ennyi meghal.
Engem meg nagyon bánt, mert nem ezért hoztam őket, és nem tudom, mit csinálok rosszul (totál kezdő vagyok, soha nem volt halam).
A világítás megy kb. fél 8-tól este 9-10-ig.
A szűrő megy non stop.
A levegőztető buborékfújó megy 16-22-ig.
Egyszer etetek egy nap, amit megesznek.
Eddig kétszer volt vízcsere, a tetejét leszívtam és ment bele helyette csapvíz.
A növényeket úgy nézem, hogy mintha nem olyan tiszták és szépek lennének, mint amikor hoztam és amilyenek az üzletben az akváriumban, hanem több levelük is barnul.
Nagyon megköszönöm a segítséget, nagyon bánt, ha én csinálok valamit rosszul.
Kérlek, segítsetek.
Regisztráltam az akvarista.hu-n, holnap elkezdem átolvasni a tudnivalókat és megcsinálom a vízcserét.
Köszönöm a tanácsokat mindenkinek.
Ha a maradék guppikat elajándékozom valakinek, azzal nem teszek rosszat neki? Szóval nem visznek át valamilyen betegséget esetleg?
Vettem fel ma reggel vizet, áll egy vödörben, holnap reggel megcsinálom a 30%-os vízcserét, és nem teszek bele semmilyen löttyöt.
Az aljzatporszívózással kapcsolatban segítene valaki? Az akváriumos boltban úgy mondták, hogy megkotrom az alját, hogy a kövek közül jöjjenek ki a kaja maradékok, kaki, stb. A halak maradhatnak benne, ugye?
Most mondja a férjem, hogy az akvárium max. 45 literes, lemérte!!!!
Akkor tényleg túl sok bele a hal??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!