A guppik a víz melyik rétegében tartózkodnak normális körülmények között?
Ma szereztem be az első guppiaimat. Kb 3 órája vannak az akváriumban (előtte a szoktatás szabályait betartottam) és kicsit aggódva figyelem, hogy csak a víz felső rétegében úszkálnak, különösen a két hím, közvetlenül a víztükör alatt. Lehetséges, hogy valami miatt nem érzik jól magukat, ha igen, mi lehet ennek az oka?
4 hete rendeztem be az akváriumot, eddig vártam, hogy beálljon. A növények, redcherry rákok és csigák szemmel láthatóan jól érzik magukat. Ennek ellenére lehet mégis a vízminőséggel lenne baj?
Az egyik halacskám: [link]
A buborékok alapján levegőztetőd van. Ez egy külön levegőztető készülék a szűrő mellett, vagy egyben ez az akvárium szűrése is? Ha az utóbbi, akkor itt még könnyen lehetnek bajok.
A guppik főleg a vízfelszínről táplálkoznak, ezért amúgy is ott tartózkodnak a legtöbbet. Lehet egyszerűen csak az új hely miatti stressz az oka a viselkedésüknek.
Tegnap éjszaka amikor lekapcsoltam a világitásukat teljesen megzavarodtak, gyorsan körbe-körbe úszkáltak, ugráltak, hallgatni sem bírtam. Végül kitaláltam, hogy a víz egy részét lecserélem, hátha azzal segítek szegényeken. Nem tudom, hogy ennek köszönhetően-e, vagy hogy megszokták az új környezetet, de mára már sokkal otthonosabban mozognak az akváriumban.
A szürő és buborékoló egy szerkezetben van, a komplett akvárium szettben ez volt. Ez problémát okozhat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!