Nagyon nagy lenne kezdésnek egy 160 l-es akvárium?
Igen a műanyag tető 20ezer. De azért írtam, hogy mi csináltunk hozzá bútort meg tetőt (leszabattuk a lapokat, megvettük ami kellett és összeraktuk). Került kb. 20-23 ezerbe összesen. Szóval jobban megéri és még szebb is sokkal.
3. vagyok.
Szűrésnél pontosan, hogy kb. 1000 l/h lenne az ideális. A 6-szoros vízforgatást bőven eloszthatod 2-vel, még többel is. Ha beérik a szűrő, (baktérium telepek) úgy beáll, mint a gerely. 60%-kal is visszaesik a névleges teljesítménye. Ha patyolat tiszta szivacs van benne, már akkor sem éri el az elméleti teljesítményét, mert az csak a motor üresjáratát jelzi. Egyébként átlag belső szűrőknél pont 6-tal érdemes szorozni az akvárium térfogatát, az lesz gyakorlatban olyan 3-szoros, maximum.
Csak ekkora belső szűrőket már ritkán lehet találni, ezért szokás 120-130 litertől már külsőt is használni. Ill. a kifejezetten nagy vízforgatású belső szűrőket már direkt úgy gyártják, hogy számítanak a külső használatára is, ezért inkább a mechanikai szűrést erősítik, de a szűrőtérfogatuk elég kicsi.
A másik irány, amit pl. az eheim pickup is követ, hogy nem a vízforgatást növeli, hanem a szűrőtérfogatot. pl. a 2012 is alig 600 l/h, viszont bazinagy szivacs van benne.
Ha külső szűrő nélkül akarod megoldani, én pl. 2 db eheim 2010-et raknék bele. 1 db. 2012-es szintén nem bírná el.
A kis akvárium kezdőknek szerintem annyiból jobb, hogy ott gyorsabban mennek végbe a változások. Gyorsabban bealgásodik, gyorsabban el tud romlani a vízminőség, és gyorsabban látni minden változást, nehezebb benne jól tartani a halakat, ezért ha egy kezdő azon megtanulja, akkor a nagyot kezelni már tudni fogja.
Viszont ugyanez fordítva nem biztos hogy igaz.
Köszönöm szépen ismét a válaszokat! Nagyon rendesek vagytok!
Most is tanultam vmit! :) Tehát akkor külső szűrő lesz, nagyobb kapacitással.
Ha nem baj, akkor most egy másik kérdésben is kérném a segítséget, ez pedig az aljzat.
Szeretnék növényeket is. Nézegettem a diszhal.info-t, első ránézésre nagyon szimpatikus: Gömbmoha, Vörös süllőhínár, Jávai moha, Brazil fűnövény.
Na szóval aljzat. Hogy is van ez? Mire kell figyelni pl. táptalajnál? A táptalajra mit tehetek és mekkora vastagságban?
Inkább a világításból indulj ki, mint az aljzatból.
A növényválasztást pedig ugyanúgy csináld, mint majd a halak összeállítását! Azt nézd meg, minek tudsz jó körülményeket biztosítani, és ezen belül válogass, hogy mi tetszik, ne csak úgy vaktában. Ha marad a gyári világítás, az még a 0,4 W/L-t sem éri el, kb. esélytelen, hogy ilyen fényerővel hínárt, meg füvet tartsál! Nagyságrendileg kb. dupla fény kéne hozzá.
Azért érdemesebb ebből kiindulni, mert ha viszont kisebb fényigényű növényeket válogatsz össze, azoknak általában minden más (táp, co2) igénye is alacsonyabb. Az ilyenet tartását meg lehet oldani táptalaj nélkül is.
Vagy sokkal több fény, táptala, rá jó vastagon sima aljzat. Így mindenféle növényt tarthatsz, viszont nem igazán lehet talaj-porszívózni, nem tarthatsz aljzat lakó - turkáló halakat. (mert a felszínre kerülhet a tömény táp.)
Szóval ehhez a világításhoz inkább max. közepes fényigényű növényekből válogass, azok többnyire tarthatók sima aljzatban, (pl. égetett agyagos aljzatban, azt szeretik a növények) a tápozást pedig folyékony tápokkal, és tablettás gyökértápokkal tökéletesen meg lehet oldani.
Ez pl. elég népszerű, de másfajta is van, ill. keverhető is mással
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!