Mit tehetnék a haldoklónak tűnő aranyhalammal? (részletesen lent)
Na szóval. Tegnap mire hazaértem, a kedvenc aranyhalamnak bele volt szorulva a szájába egy állati nagy kavics, már nem is lélegzett. Nem volt egyszerű, kibányásztuk, aztán a vízbe előre-hátra hintáztattuk, hogy átjárja a kopoltyúit a víz, de túl nagy aktivitást nem mutatott, aztán óvatosan csorgattam elé friss hideg vizet, hátha segít. Ettől valamennyire felélénkült, de teljesen koordinálatlan, a szemei dülledtek, eléggé kifakult, és az étel sem érdekli, vagy mintha nem is látná, meg nem is foglalkoztatná, mára annyi javulás, hogy picivel többet mozog, de úgy néz ki, mint akibe csak hálni jár a lélek. Van egy másik nagyobb aranyhalam is, nagyon édes, mert próbálja toszogatni, hogy mozogjon, gyakran odamegy hozzá és bökdösi.
Az jutott eszembe, hogy az embernél is van ilyen, hogy az oxigénhiány következtében agykárosodás léphet fel, ki tudja, mióta nem lélegezhetett, nem tudom mennyire súlyos a helyzet, de nem néz ki fényesen...
Szerintetek, ha este még mindig nem tud enni megetessem fecskendővel? Vagy inkább haggyam elmenni, ha nem javul? Van még valami ötletetek, mit tehetnék érte? Nagyon hozzánőtt a szívemhez, évet óta velem van, szeretnék mindent megtenni, amit lehet.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!