Betta sziámi harcos hal tartása 100l-ben?
Ez teljesen opcionális, hogy jó lesz, vagy nem lesz jó, nincs rá varázsige, hogy működjön. Alapvetően nem szoktam javasolni bettát társas akváriumba, mert nehezen társítható, akár az ő agressziója, akár a társított állatok rámenős kíváncsisága, csipkedése miatt, amiket irritálhat a lebegő, fátyolos úszó, de a magas hőmérséklet is nehezíti a dolgot.
Saját fajtársával is nehéz a társítás, van, hogy kisebb akváriumban is elvannak, de van, hogy 300 liter se lenne elég nekik, bujkálókkal , növényekkel telerakva, mert olyan agresszív egyedek, hogy bárhol az akváriumban egymásra találnak, akkor verekednek.
Ez nagyban függ az adott egyed habitusától, és az igen tág határok közt mozog. Van, hogy teljesen békések, de ahhoz szerencse is kell, hogy olyanokat fogjál ki.
Ami a további társítást illeti, én személy szerint inkább az azonos élőhely híve vagyok, még ha nem is nevezzük biotópnak, nem szeretem a túl vegyes "halsalátát". Páncélosok helyett inkább kisebb csíkokat néznék, pontylazacok helyett békésebb razbórákat, dániókat, esetleg márnákat.
Bár a márnák közt azért vannak olyanok, mint egy kiéheztetett pszichopata rozsomák, szóval a habitusukat meg kell nézni, és csak nyugodt halakkal társítani a bettát, különben szétcsipkedik az úszóit.
Ez a pontylazacokra is igaz, azok közt is vannak elég rámenősek.
Vagy esetleg olyat is lehet, hogy más labirintossal összetenni, kisebb törpegurámival... mondjuk én akkor inkább csak nőstényeket tartanék, mármint bettából is, törpegurámiból is, mert mindkét faj a felső rétegben tartózkodik, tehát leszűkül az életterük, és a hímek mindkét fajnál erősebben védik a területüket, mint a nőstények.
2-es nagyjából leírta amit én is írtam volna.
Tehát 100 literbe mehet 1 hím meg 2 nőstény, dús növényzettel meg miegyebekkel de legyen kéznél pár 40-es akva ha szét kellene szedni őket. Társaknak én is inkább ázsiai halakat javaslok, talajra valami kisebb csíkfélét. Itt én elsősorban olyanokra gondolok mint csokicsík vagy párduccsík, s nem botia félére (olyan kb 6 egyeddel), vízközt valami kisebb, békés rajhalat (kb 8-10 egyeddel, attól függ). Más labirintkopoltyúst én nem raknék. Lehet meglennének nőstény törpe gurámik nőstény bettákkal, de nem is tudom, fura lenne így nekem. Aztán persze úgy csinálod ahogy akarod, a végső döntés mégis a tied.
Az ikrázás amúgy is rázós. Előtte is, közben is lehetnek agresszívak egymással, utána meg pláne. Ezért szokták őket vagy külön ikráztatni, vagy a nőstényt különtenni utána.
Egyszer ki lehet próbálni, de ha rendszeresen akarod csinálni, akkor érdemes rákészülni, hogy inkább 3-4 db kisebb akváriumod legyen, (vagy lesz idővel, mert nem tudod másképp megoldani) mint 1 nagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!