Kedves Állattartók! Az "elaltatás" mit is takar valójában? Örök álmot vagy állatgyilkosságot?

Ha tudnám, hogy szenved a szeretett állatom és az orvos szerint nincs esély a gyógyulására, fájdalmai lennének, gyógyszeres kezelés nem segítene, csak szenvedne, akkor inkább az elaltatást választanám. Gyilkosság? Attól függ, hogy honnan nézzük. Elvesszük az életét - akkor igen. Megszabadítjuk a fölösleges szenvedéstől - akkor is elvesszük az életét, de ez más, én nem nevezném gyilkosságnak, hiszen azért tesszük, hogy ne szenvedjen, ne kínlódjon még napokig, hetekig akár.

Embereknél is van ilyen, ők persze tudják kérni /eutanázia/ persze itthon nem megengedett, a már kilátástalan helyzetű rákos betegeknek pl. át kell élniük a teljes leépülést...

Mérgezték már meg kutyánkat, macskánkat, gyógyíthatatlan betegségtől is szenvedett már kutyánk, mindegyik esetben állatorvost hívtunk, házhoz jött, de ő nem a szívükbe adta azt a valamit. Ez mondjuk régen volt, azóta így megváltoztak volna a módszerek??

Egyébként vadász segítségét lehet kérni ilyen esetben?

/most én is találtam itt a GYK-n pár rémséget a régi injekciókról :S /

Ezt a baromságot nem tudom honnan szedted, az állatokat túlaltatják, vagyis egyszerűen halálos adag altatót kapnak, ami pl légzőszervi leállást okoz. Fájdalmat nem érez, mert nem tudatosul, ugyanúgy, ahogy mondjuk egy emberi műtétnél te sem érzel semmit altatásban. Egyébként ha még sziven is szúrják mi van akkor? Nem érzi.

Nem mi adtuk nekik az életet, ezért mi sem vehetjük el az életüket.

Igen, felteszem te SOHA nem csaptál még le szúnyogot, nem öltél meg a növényeidet zabáló csigát, nem írtanéld ki a bélfréget az állatodbólé stb. Az álszenteskedést be lehetne fejezni...

Volarex, hány éves vagy?

Kérdezted a véleményünk, leírtam (1.)

Erre fel vagy háborodva és meg akarod változtatni a válaszolók felfogását.

A szövegértéseddel is baj van. Direkt kihangsúlyoztam, hogy az állatokat nem hagyjuk szenvedni, és vannak olyan nagyon jól fejlett országok, ahol a VÉGSŐ STÁDIUMÚ betegeket is megszabadítják a szenvedéseiktől. /Nem, a kerekes szsékes nagypapát nem kell megölni, ezt a baromságot honnan szedted??! Szövegértés egyes, leülni!/

Úgy látszik, neked nem volt a környezetedben halálos beteg - ne is legyen... Talán akkor más lenne a véleményed az eutanáziáról, legyen az állaté, emberé. Nyilván, ha lehetne rajtuk segíteni, azt tenné bárki, de ha már nem, ha már csak szenved és nincs más megoldás, akkor te hagynád szenvedni a szeretett állatod??!

"Kíváncsian várom az állattartók véleményét." - erre reagálva ez egy vélemény, nem egy helyes válasz vagy helytelen, nem kell egyetérteni vele, de lehet is. Nem értem, miért kell ettől így kiakadni... Ha nem bírod felfogni/megérteni mások véleményét, vagy tiszteletben tartani, akkor ne kérdezd mások véleményét!

szia!

A lelkesedésedből úgy ítélem, hogy serdülőkorú lehetsz. Nem baj, elmúlik :)...

De nincs igazad.

2 kutyámat tudom felhozni példának.

Az egyik egy angol cocker spániel kan volt, fekete. 12 éves koromban kaptam, a világon a legjobban szerettem, komolyan. Nagyon erős kötelék volt köztünk. sokszor szüleim engem hívtak, ha rossz helyre bújt be, stb. Egyetlen szavamra mellettem volt, mindig! 27 éves voltam, amikor családi körben elaludt örökre, végelgyengülésben. Éppen bográcsoztunk...Akkor már 4 napja lihetett, tudtam, hogy itt a vég. Vak volt, süket volt, alig volt foga, rossz volt a szíve, de megadatott neki, hogy a kedvenc helyén múljon ki...

Másik kutyám egy beagle volt. A spániellel együtt nőtt fel, bár sokkal fiatalabb volt nála, hamarabb elment... 8 éves volt, amikor beteg lett. Állítólag leukózisa volt, de sose lehet tudni. Sokszor jött hozzá a doki, mi is vittük kezelésekre. Minden szerve meg volt nagyobbodva. Azt mondta a doki, ameddig nincs erős fájdalma, addig hagyjuk. De amikor megláttam, hogy az udvaron a füves részen a kutya hátrafelé megy lehajtott fejjel, körbe-körbe, akkor kihívtam a dokit. Ezt már nem kívántam neki....Elaltatta az orvos.

Szerinted rosszul döntöttem??? Hagytam volna a hátrafelé közlekedő kutyámat szenvedni tovább? Hogy egy ép lépést nem tudott mát tenni? Érdekes felfogásod van, az biztos....

Tudod, ez mind szép, amit leírtál, de köze nincs a valósághoz. Kissé idealista vagy, és biztosan nagyon fiatal.

Tudod, én nem tengerimalac vagyok, hanem ember, már olyan korú, akinek néha eszébe jut az elmúlás, és sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám előre, hogy van valaki, aki vállalná a felelősséget, hogy ne hagyjon szenvedni, ha eljön az az idő.

És nem, nem szeretném ha fogná valaki a kezem a családomból, miközben ordítok, vagy már ordítani sem tudok a fájdalomtól. Mert úgy gondolom, hogy az emberi méltósághoz való alapjogom magába foglalja azt is, hogy jogom van méltósággal meghalni, ne kiszolgáltatottan a szenvedésnek és a sajnálkozásnak, és annak, hogy mások is tanui legyenek ennek.

És igen, állattartó vagyok magam is, és altattattam el kismacskát, akiről kiderült, hogy fél vesével született és a másik veséjén is több daganat van, és már nyávogni sem tudott a kosarában. És a szomszédomat is rábeszéltem, hogy altattassa el az öreg kutyáját, akinek az orrát megette a rák 3 hónap alatt, és csak szenvedett.

És úgy gondolom, ez volt a helyes.

Pont azért, mert az állataink családtagok, szeretjük őket, és nem kényszerítjük arra őket, hogy olyasmit éljenek át, amit mi sem szeretnénk átélni.

Maximálisan egyetértek a 7. hozzászólóval. A te hozzáállásod viszont felháborító, mert szerinted helyesebb megvárni, míg egy súlyos beteg állat kiszenved (szó szerint!) csak hogy nehogy gyilkosnak kelljen éreznünk magunkat?

"Jelentéktelen, hogy megszabadítasz a szenvedéseitől egy ténylegesen beteg, szenvedő állatot, a tényen ez nem változtat: a kedvenced halálát TE okoztad a döntéseddel, hisz megkérted az állatorvost, hogy „altassa el” bocs „ÖLJE meg” helyetted az állatot, hogy RÖVIDEBB szenvedése legyen."

Ezt nevezed te jelentéktelennek? Halvány fogalmad sincs úgy látom, mit él át olyankor egy állat, mert nem tapasztaltad. "Ugyanúgy vidám, nagyétvágyú malacka volt az utolsó nap reggel is, majd délután hirtelen végelgyengült, az utolsó fél órát sajnos csak feküdni tudott,"

Ennyi, amit átéltél, képzeld el azt, hogy a malacod nem egy fél óráig, hanem napokig, hetekig fekszik így.

Az első kutyám úgy ment el, hogy már egy ideje csak feküdni tudott, az utolsó héten úgy etettem minden egyes falatot lemasszírozva a torkán, csak inni volt hajlandó magától. 14,5 éves volt 3 nap híján, akkor már két és fél éve lassan, fokozatosan bénult le, és őt túl későn engedtem el, mentségemre legyen mondva, fiatal voltam még. Tudod, mikor hívtam ki az állatorvost? Amikor egy görcsrohamot kapott, rángatózott, nem tudott magáról és háromnegyed órán át, amíg az orvost vártam, nem tudott kijönni belőle, soha többé nem tért magához, de szerinted ez akkor is gyilkosság volt, ugye? Nos, technikailag lehet.

A második kutyám májusban engedtem el, miután ő is lebénult hátul és 8 hónapja már kutyakocsival közlekedett, majd a vállában és a gerincében a megerőltetéstől és az ízületi elváltozásoktól hatalmas fájdalmai voltak, a fájdalomcsillapítót nem tudta tolerálni a bélrendszere, és végül nehézlégzése, mellkasi folyadékgyüleme alakult ki, mint utóbb kiderült, daganattól. Az utolsó éjszakáján egy szemet nem tudott aludni, lihegett és nyüszített, majd az orvosok mindent megtettek, hogy segítsenek rajta, de nem lett jobban, miután az utolsó adag fájdalomcsillapítót saját kezűleg adtam be neki injekcióban (mert még injekciózni is megtanultam, hátha úgy tudja tolerálni) még evett és ivott az utolsó fél órájában, amit az injekció előtt már nem tett. De gondolom, szerinted akkor is várnom kellett volna, míg az injekció elviszi vesekomplikációkat okozva, vagy megfullad a mellkasában levő folyadéktól. Néztél te már az állatod szemébe amikor az csak segítséget kér és szenvedőn tekint reád, de te tudod, hogy nem tudod megszüntetni a szenvedését, vagy csak átmenetileg, és még nagyobb szenvedés vár rá miattad? Az önzésed miatt és az álszenteskedésed miatt, miszerint "nem játszol istent". Ehelyett én inkább a klasszikusra utalok: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Szerinted gyilkosság az eutanázia, rendben, legyen, de az a kifogás, miszerint "nem játszom istent" meg önzés és álszentség, amivel gyakorlatilag a felelősséget próbálod ledobni magadról. "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Egy kutyáért, akit mi, emberek tenyésztettünk ki, nem csak úgy lett, nem a természetes szelekció révén született, hanem az emberi mesterséges szelekció révén, emiatt születhetett például genetikai betegséggel, ami miatt fiatalon lebénult (9.5 volt mikor elment), és talán nem "istent játszunk" akkor is, amikor a természetes szelekciós folyamatba beleártva magunkat életben tartjuk a lebénult, vagy más módon súlyosan beteg állatainkat, akik a természetben már régen elpusztultak volna?

Az én kutyáim mindketten legalább másfél-két évvel tovább éltek, mint természetes módon élhettek volna. Van egy olyan, hogy "életminőség", és amikor ez egy bizonyos szint alá csökken, akkor életben tartani őket még egy vagy két napra, hétre, pusztán néhány jó pillanatért meg egy csomó rosszért, egyáltalán nem kegyes és helyes cselekedet. És nem MI döntünk, hanem ők: ugyanis jelzik, amikor készek menni. Ott van a szemükben.

Tarts nyugodtan gyilkosnak, és ne felejtsd ezt el, ha majd hasonló helyzetbe kerülsz: nap nap után nézed az állatod szenvedését, tudod, hogy fájdalma van, tudod, hogy nem teheti azt, amit szeretne, csak fekszik egész nap, az egyetlen jó az életében talán az evés. És ha elmész a végső pillanatig, mint én az első kutyámmal, akkor majd megtanulod, hogy mi a nagyobb bűn, "gyilkosnak" lenni, vagy pedig hagyni a szenvedésüket.

Egyébként nem hagytam őket magukra, velük voltam végig, míg megkapták a két injekciót, mindkettőt a lábukba elhelyezett vénás kanülbe. Utána végig velük voltam, míg a testük elhamvasztásra került és visszakaptam a hamvaikat a kis urnában.

Szóval az a véleményem, könnyen ítélkezel, de tudod "Ne ítélj, hogy ne ítéltess". Ha már semmi mást nem adhatok az állatomnak többé, mint azt, hogy ne kelljen még tovább szenvednie, akkor inkább vállalom az ezzel kapcsolatos lelkiismereti problémákat, mint az azzal kapcsolatosakat, hogy miattam szenvedett még tovább. Mivel mindkettőt átéltem, ezért ismerem a különbséget.

7-es vagyok

Kedves kérdező, sajnos nem tudtam megfeddni a tenyésztőt, sem a cicaszülők egészségi állapotát nem tudtam felmérni előre, mert a macskát, két testvérével együtt, egy autó alól szedtem ki egy parkolóban, ott sírtak a szomszédok szerint már órák óta.