Mennyire normális,és mit tudnék ez ellen tenni?

Teljesen normális, hogy amit szeretünk, azt sosem akarjuk, hogy egyszer majd elmenjen. Akár emberröl akár állatról van szó. De nem szabad és teljesen felesleges is folyton arra gondolni, hogy egyszer már nem lesz veletek. Bele betegszik az ember. A legjobb ha arra gondolsz, hogy egyszer úgyis mindenki elmegy, akár félted a végtől akár nem, akkor is ugyanaz lesz egyszer a sorsa, ezt nem lehet megakadályozni, de amíg be nem következik, szebbé teheted a napjait, az életét azzal, hogy szereted, gondoskodsz róla. Hogy legyen értelme élnie amíg a sors engedi.

Ha állandóan az elvesztésére gondolsz semmit se érsz el vele, attól még egyszer ugyanugy lejár az ideje, és ráadásul még attól is félni fogsz hogy kötődj hozzá. Mert azt fogod gondolni hogy ha továbbra is kötődsz akkor jobban fog fájni ha meghal. Igen ez igaz, de milyen élete lenne akkor annak a kutyának, ha azért nem szeretik tovább hogy ne fájjon ha elmegy? Akkor lényegében egyetlen napot sem él igazán