Kezdőoldal » Állatok » Egyéb kérdések » Mit tehetnék a túlzott állat...

Mit tehetnék a túlzott állat szeretetemmel?

Figyelt kérdés

Felnőtt nő vagyok. Már szinte túlzott módon ragaszkodom az állatokhoz,leginkább a macskákhoz. Lehetőségem lenne rá,akkor menhelyet nyitnék,és a világ összes kóbor állatát befogadnám. Sokszor ha olyan videót/képet látok ahol bántalmazzák őket összeszorul a szívem,és akkor csak egésznap erre gondolok. Most is,ha belegondolok hogy éppen ebbe a percben szenved egy kis cica valahol,nem bírom elviselni az érzést. Az utóbbi időben úgy vettem észre jobban kötődök hozzájuk,mint pár embert. Úgy érzem,ha a szemükbe nézek látom a lelküket. Annyira fáj látni,ahogy szenvednek,éheznek az utcákon és nem tehetek ez ellen semmit. 2 év után még mindig nem engedtem el az egyik cicámat,ő hozzá betegesen kötődtem. Elgondolkodtam már azon is,ha egyszer gyermekem lesz fogom e majd annyira szeretni mint őt. Tudom hülyén hangzik,ez az egész de ez van. Volt így már valaki?

Kicsit kezd zavarni ez az egész dolog


máj. 9. 06:30
1 2
 11/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm az értelmes válaszokat akik eggyütt éreznek valamilyen szinten.(akik nem azok meg minek jönnek ide.?) Igen,úgy gondolom aki az állatot bántsa,és utálja az egy jelentéktelen,undorító ember. Éppen ezért is védelmezem őket,mert ki vannak szolgáltatva nekünk embereknek,pedig ők csak egy tehetetlen,érző,szeretnivaló ártatlan lények, Próbálom néha kicsit lazábbra venni a dolgot,de egyenlőre sikertelenül.Reménykedem benne,ha lesz majd egy gyerekem átértékelődik a fontossági sorrend az életemben.
máj. 9. 11:08
 12/13 anonim ***** válasza:
100%

Nem viheted a válladon a világ gondját. Ahogy írták is a világ kegyetlen, ezt el kell fogadni. Sokszor nagyon nehéz, de rendszeresen tudatosítani kell magadban. Tele van az állatvilág ilyen esetekkel, és az az állat akit te most sajnálsz lehet másik állatnak okozott fájdalmat vagy ölte meg. Ettől még lehet, sőt kell is szeretni őket, de el kell fogadni, hogy ez így van, és nem foglalkozni vele. Mi emberek sokkal érékenyebbek vagyunk ezekre.


Amit tehetünk és tennünk is kell, hogy a közvetlen környzetünkben elkerüljük az ilyen eseteket, segítünk, akinek tudunk, és nem bántjuk az állatokat. De a kóborcica az nem olyan rossz dolog ám. Ő szabad és úgy él ahogy szeret élni.

máj. 9. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
0%
Pótcselekvés, get a life.
máj. 9. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!