Teljes mértékben ki lehet nőni az állatszeretet, hogy abszolút érdektelenséggé váljon? (Tizenhat éves korban)

Csak akkor, ha a környezetében van olyan, aki nem szereti az állatokat, nálunk apu alkoholista lett, és verni kezdte a kutyát. Szerencsére apu rövid idő alatt meghalt, csak egy évig fordult a kutya ellen, a kutya ezt a megpróbáltatást még túlélte.

Aztán egy ideig együtt éltem anyámmal és a testvéremmel, amikor kimentem külföldre két hétre, a testvérem össze-vissza verte a kutyámat. A kutya már eleve lelki sérült volt, menhelyről hoztam el, apám után a testvérem végleg elvette az eszét.

A testvérem valószínűleg depressziós, azóta el is költözött, olyan szinten állatgyűlölő lett, hogy soha többet nem fog semmiféle állatot tartani.

Az ő esetében szerintem betegségből fakad az érdektelenség, a személyisége teljesen eltorzult.

Én sohasem tudnék bántani egy állatot sem, és a gyerekeimbe is bele fogom nevelni az állatok tiszteletét és szeretetét.

"Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: "Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!" - ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."

Márai Sándor

Én mindig is macskabarát voltam, de pici koromban a kutyákat is szerettem, majdnem ugyanannyira. Pár aranyos kutyust leszámítva (magyar vizsla és persze Kalambókutyája) mostanra már nem nagyon kedvelem őket, főleg nem lakásban, ha látom, meg főleg érzem, ahogy jönnek és tuszkolják az orrukat stb :)

Viszont érdekes, hogy a macskákat meg még jobban megkedveltem, az irántuk érzett tisztelet mintha erősödött volna bennem, ahogy fölnőttem. Nem tudom, miért :)