Ilyen létezik? Van erre magyarázat? Hát én teljesen sokkot kaptam.
Figyelt kérdés
Ma voltam egy ismerősömnél, aki nem volt otthon, csak a mamája, ő meginvitált, hogy várjam meg az ismerőst. Ülünk, beszélgetünk, és mivel meleg van, nyitva volt a házajtó. Számomra elképesztő, hihetetlen dolog történt. Egy patkány (!!) sétálgatott befelé, az ajtón. Én nagyon félek minden rágcsálótól, felugrottam a székre, amin ültem, és visítottam. A néni még észre sem vette (a nyitott ajtó miatt). hál' Istennek ő is félt, nem tudtam mit csináljak, hát a néni bottal jár, azzal ütögettem oda a dög mellé, és egyszerűen nem reagált!!! Semmit! Csak sétálgatott tovább. Végül a szomszéd jött be, ő intézte ki, de ő is, ahogy beszaladt, h mi történt ott állt 2 lépésre az állat mellett, és nem szaladt el. Mielőtt valaki azt hinné, nem élnek kuplerájban. Vidék, de egy teljesen igényes, nem rég felújított ház. Panaszkodott pont előtte a néni, h arra költözött egy ember, aki bírkákkal foglalkozik, megszaporodtak a rágcsálók. Na, de az én tudomásom szerint, ha ember ilyen közel van hozzájuk, elmenekülnek, mert félnek. Esetleg beteg, v veszett lehetett? Nem létezik, h a bottal 10 centire teljes erőből csapkodtam a földet mellette, és nem félt. Valaki tud erre magyarázatot! Szívesen válaszolok, a történtekről, ha kérdeztek, és kihagytam valamit!2010. júl. 20. 18:38
1/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!Lehet, hogy az a patkány valakinek a háziállata volt és mivel kézhez szokott, így nem is félt az embertől. De ez persze nem biztos.
2/15 A kérdező kommentje:
Hú, b.ki! Erre nem is gondoltam! Pedig annak vége. Akkor kifizetem, v nem tudom. Ez fel sem merült bennem, pedig tényleg lehetséges, és még ésszerű is lenne.
2010. júl. 20. 18:45
3/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
talán már öreg volt, és gyenge ugyhogy nem érdekelte hogy ki van mellette
4/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
lehet. hogy veszett volt. A veszett róka sem fél az embertől. (nem tudom miért...)
5/15 A kérdező kommentje:
Nekem is az ugrott be egyből, hogy veszett! Még életemben nem ijedtem meg ennyire, ezt kimerem jelenteni! Szegény néniz is elkapta még a sírás is, csak nem hagyhattam ott, vagy, h bemásszon. Csak ezen jár az agyam azóta, hihetetlen. Viszont most elgondolkodtam azon, hogy tényleg valaki háziállata is lehetett.
2010. júl. 20. 18:49
6/15 A kérdező kommentje:
Nekem is az ugrott be egyből, hogy veszett! Még életemben nem ijedtem meg ennyire, ezt kimerem jelenteni! Szegény néniz is elkapta még a sírás is, csak nem hagyhattam ott, vagy, h bemásszon. Csak ezen jár az agyam azóta, hihetetlen. Viszont most elgondo
2010. júl. 20. 18:50
7/15 A kérdező kommentje:
Az is rendben lenne, h öreg, de akkor is, hogy merészkedett ember közelébe? Elvileg fél az embertől. emiatt volt az a gondolat, h veszett.
2010. júl. 20. 18:51
8/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Még meg is harapja az embert álmában, annyira nem fél tőle. A szegényebb országokban a patkány komoly veszélyt jelent a kisgyermekekre.
9/15 A kérdező kommentje:
Na, de erre azért nem ilyen durva a helyzet. Arra éheznek a rágcsálók is, azért vannak olyan bátrak, h ember közelébe mennek, legtöbbször éjszaka. Ez viszont fényes nappal, és itt ebbe az országba, ahol optimális esetben félnie kellene.
2010. júl. 20. 19:05
10/15 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Gondolj csak bele, hogy van egy ember, akinek van egy teljesen szelíd kutyája. Ha valaki odamegy hozzá, akkor valahogy reagál rá, a patkány pedig nagyon kifinomult szaglással és hallással rendelkezik, így valamit reagálnia KELLETT volna. Nem csak állni egy helyben. Valószínűleg nem érzékelte, így valami betegségre, vagy szervi problémára tippelek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!