Hogyan estetek túl a kisállatotok halálán?

A 16 éves cicám több, mint három éve halt meg. Gyász, kőkemény. Szeretnék másik cicát, valamikor, de amíg nem tudom meggyászolni, addig nem szabad.

Nagyon sajnálom, Kedves Kérdező, hogy meghalt az kisállatod.

Először is, sajnálom.

Nekem különleges kapcsolatom van az állatokkal, jobban szeretem őket mint a legtöbb embert. Sajnos a családomnak sok kisállata elhunyt. Könnyebb lesz de megszünni nem fog.

Az első kisállatomat (cica) akkor vesztettem el mikor olyan 7-8 év körüli lehettem.kb. 3 évig volt nálam. Ő csak elment a házunktól és nem jött vissza, remélem egy jobb helyen él boldogan egy családnál. A második állatunkat (cica) akkor fogadtuk be mikor 9 körül voltam ő sajnos csak 2 évig volt velünk, betegség miatt elkellet altattni. Az ő halála még nehezebb volt mert csak akkor búcsúzhattam el mikor már elpusztult.

Nagyszüleimnél is sajnos pusztultak el betegségekben állatok volt amelyik mellett végig ott voltam és simogattam.

Mindegyik után sírok még, ha eszembe juttnak így

Nah előző vagyok, véletlen elküldtem.

Így 7-2 év távlatából is sírok ha eszembe juttnak (14 vagyok).

Sajnálom, hogy nem a kérdésre válaszoltam de nagyon megkönnyebültem, hogy leírhattam ezt.

Ha nem ennyire kötődöl az állatokhoz mint én akkor könnyebben menni fog. Sok sikert! :)

(Szerintem ha már nem ennyire erős a gyászod az is segít ha örökbefogadsz a menhelyről/utcáról, hogy megszinesítsd egy állat életét)

1. Én átgondolnám az ilyen kapcsolatot, ahol a másik fél voltaképpen érzelmileg zsarol téged, főleg egy olyan témában, ami neked fontos, és ha tudja, hogy egy visszahozhatatlan dologról van szó (a patid csak egyszer hal meg, a barátoddal bármikor lehetsz...)

2. Aki nem érti meg, hogy BÁRMILYEN élőlényhez lehet kötődni, nemcsak emberhez, vagy kutyához, hanem éppenséggel egy patkányhoz, hörcsöghöz, halhoz stb. az minek írogat ilyen posztok alá, ahol valaki a fájdalmára keres egy kis enyhülést? Humorosnak vagy menőnek érzi magát attól, hogy egy másik embert még lejjebb taszít? Visszataszítóak az ilyen emberek.

Én olyan 6-7 évesen találtam egy cserebogarat, és annyira megtetszett, hogy berendeztem neki egy kis dobozt, hogy én ezt meg fogom tartani, és barátok leszünk... nem tudtam, hogy ezek az állatok párzás éés peterakás után mindenképpen elpusztulnak. Pár napig élt csak, és amikor elpusztulva találtam, annyira sírtam még éjjel is, olyan vigasztalhatatlanul, hogy anyám már orvost akart hívni hozzám, a mai napig emlékszem, 50 év után is.

3. Teljesen soha nem fogsz túllépni ezen, posztoló, mert ezek a szeretett élőlények a szíved meg az élettörténeted részévé válnak, ahogy a haláluk is. Minden ilyen kapcsolattal több leszel valamivel, érzelmileg, szellemileg, és az elvesztés fájdalma egy olyan ár, amit ezért a fejlődésért meg kell fizetni.

Ha nem lenne állatod, vagy nem szeretnél senkit, akkor nem élnéd át ezt a fájdalmat, de nem is gyarapodnál, válnál érettebbé ezen kapcsolatok által.